„Horrorisztikus bűncselekmény ügyében indult bűnügyi eljárás Németországban egy házaspár ellen írja a DW hírére hivatkozva az ua-reporter.
Manheim város bíróságán a gyilkossággal vádolt német házaspár már beismerő vallomást tett. A tényállás szerint a házaspár azért gyilkolta meg az 51 éves Marina Sztecenko ukrán menekültet és annak 27 éves lányát, hogy megszerezzék a fiatal ukrán nő öthetes kisdedét.
A 45 éves férfi és két évvel fiatalabb felesége gyermeket szeretett volna, ezért kapva kaptak a lehetőségen, amikor az ukrajnai menekült és áldott állapotban lévő fiatalasszony az interneten keresett befogadó német családot. Felvették egymással a kapcsolatot. Majd amikor a kisded öthetes lett, a házaspár elhatározta, hogy végez az anyával és annak társaságában lévő asszonnyal.
Egy vacsora alkalmával erős altatót kevertek az áldozatok italába. Egy tó partján agyonverték az idősebb nőt, majd az édesanyával is végeztek, a holttesteket pedig megpróbálták eltüntetni. Múlt év márciusában azonban a német nyomozók megtalálták a két holttestet.
A kisdedet, aki most 11 hónapos, magukhoz vették, de hamarosan letartóztatták őket. A hírportál értesülése szerint februárra várható a bíróság ítélethozatala.
Forrás: ua-reporter/KH „
Fotó: karpathir.com
Eredeti írás: