„Másféltucat humán képzés szűnik meg idén szeptembertől a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen. Az intézmény pénzhiányra hivatkozik, ezzel egyidőben új szakokat vett fel a palettára.
Jelentős átalakulások is lezajlottak az elmúlt időszakban a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE), írta meg a napokban több lap is. A fővárosi intézmény szeptembertől 18 szakot és posztgraduális képzést szüntetne meg tanszékein.
A Mérce és az Eduline is megírta, hogy az ősztől induló képzések listáján már nem szerepel:
- a diszciplináris magyar nyelv és irodalom,
- az irodalom- és kultúratudomány,
- a művészettörténet,
- a vallástudomány,
- a színháztudomány,
- és a filozófia mesterszakok,
- az osztatlan tanárképzések közül a mozgóképkultúra- és médiaismeret,
- valamint a dráma- és színházismeret mesterfokozatú képzés sem.
A portálok úgy fogalmaztak, az egyetem pénzhiánnyal indokolta a változást. Ezt az intézmény is megerősítette, a Károli ugyanis 2025. január 9-én egy közleményt osztott meg a honlapján, amelyben a sajtómegkeresésekre kívánt reflektálni.
„A Károli Gáspár Református Egyetem alapítása óta folyamatosan fejlődő, egyre több új és népszerű képzést magáénak tudó, ezáltal a hazai ranglistákon mindenkor előkelő helyen számontartott egyházi fenntartású felsőoktatási intézmény” – szól a közlemény, amely így folytatódik:
Az Egyetem fejlődését és elismertségét bizonyítja, hogy a 10 évvel ezelőttihez képest ma másfélszer annyi, több mint 9000 egyetemi hallgatója van, az oktatói, kutatói, tanári kar és a nem oktató munkavállalók száma megsokszorozódott. Az Egyetem költségvetési bevétele ezzel szemben nem növekszik arányosan a vállalt feladatokkal, kiadási terhei – más egyetemekhez hasonlóan – egyre jelentősebbek. Ugyanakkor az oktatók és a hallgatók jogos elvárása, hogy az oktatás megfelelő infrastrukturális körülmények között, a XXI. század elvárásainak megfelelően folyjék. Ezért is bír kiemelt fontossággal a Református Egyetemváros projekt, amelynek finanszírozása ugyan nem egyetemi költségvetésből történik, de később az épület az egyetem használatába kerül.
Vagyis az egyre gyorsuló létszámbeli bővülést a büdzsé képtelen követni. A közlemény azonban innentől már a hallgatói igényekre hivatkozva indokolja a szakbeszüntetéseket.
Milliárdokért épül az új Campus
Bár az egyetem a büdzsére hivatkozik, az intézmény nemrég megbízást adott egy új ferencvárosi campus tervezésére. Az Építészfórum értesülése szerint az Arch-ikon építészirodával kötött szerződésük alapján az épületegyüttes generáltervezése (nem az építése) nettó 2,47 milliárd forintba for kerülni. A kivitelezés a HVG információi szerint akár 62,5 milliárd forintba is kerülhet majd.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.