„Jubileum
Decemberben megkezdte az etető melletti gyűrűzéseket a Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomáson a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei csoportja.
Mint arról az egyesület legújabb hírlevelében beszámolt, ez már a huszonötödik év, hogy decembertől márciusig, hétvégente vizsgálják az ott telelő madarak egyedszámát.
Az enyhe idő miatt jelenleg, főleg kék és széncinegék, valamint mezei verebek látogatják az etetőt, de azért néhány példányt már más fajokból is sikerült jelölni.
Néhány éjszakai befogásnak köszönhetően a réti fülesbagoly újabb 3 példányát is sikerült megjelölni, ami azt mutatja, hogy ez a megyében ritkán megfigyelhető faj néhány egyede rendszeresen telel a sumonyi halastavak környékén. Ezen kívül egy kékes rétihéja hímet is sikerült befogni, ami a második gyűrűzött példány a tábor történetében – részletezték az eredményeket.”
Fotó: Forrás – Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Eredeti írás: bama.hu