„Donald Trump megválasztott amerikai elnök érkezésével a protekcionizmus dominálhatja a világot, kezdetét veheti a vámháborúk kora. Ugyanakkor Sebestyén Géza, a Budapesti Corvinus Egyetem docense arra hívta fel a figyelmet az Indexnek, hogy a magyar kormány kijátszhatja a Trump-kártyát, ahogy azt a nemzetgazdasági miniszter beharangozta: „a magyar kormányfő és az új amerikai elnök régi jó barátsága segíthet abban is, hogy Magyarország kedvező feltételekkel kereskedhessen Amerikával”. Ráadásul szerinte Magyarországnak megvan a receptje az új gazdasági világrendre.
A héten érkezett magyar gazdasági adatok rávilágítottak arra, hogy a belső kereslet elkezdett helyreállni. Azonban a külső környezetnek kitett gazdaság Németországtól, valamint más külső kockázatoktól és Trump megválasztásának következményeitől függ. Orbán Viktor várakozása, miszerint idén a gazdaságnak nagyszerű éve lesz, Trump protekcionista, Európának egyáltalán nem kedvező politikáján múlhat.
Ezzel párhuzamosan az is kiderült, Trump tanácsadói olyan vámtervezeteken dolgoznak, amelyek valamennyi országra vonatkoznának, de csak a kritikusnak minősített import esetében, legalábbis a kiszivárgott értesülések szerint. A megválasztott elnök és a protekcionista szövetségesei szerint ezek a vámok a hazai gyártást erősítik. Trump elnökségének a világkereskedelemre gyakorolt hatása várhatóan negatív, amellett, hogy protekcionista elképzelési vannak, felvenné a gazdasági harcot Kínával szemben.
Ezt Magyarország is megszenvedheti
Már több elemzésben foglalkoztunk azzal, hogy az elmúlt évek egyik legjelentősebb fordulata a világgazdaságban az lett, hogy újra a protekcionizmus hajnalát éljük, a globalizációt felváltotta a deglobalizáció. Ez pedig számos kockázatot és kihívást hordoz magával. Az 1980 utáni évtizedek gazdasági növekedése és alacsony inflációja jelentős részben a globalizáció mellékterméke volt. A világ kinyílt, több helyről lehetett vásárolni, így egyre jobb és jobb árakat kapott a vásárló. Ez alacsony inflációhoz vezetett, illetve mivel egyre több országba lehetett értékesíteni, nőtt a GDP.”
Címlap fotó: Egy konténerhajót irányítanak be az oaklandi kikötőbe 2023. augusztus 7-én© Fotó Justin Sullivan / Getty Images Hungary
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
