Kós Zoltán 
Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnökének gondolatai a Moszkvatér magazinban:
„A világ a békét várja Trump elnökségétől. Sok minden mutat arra, hogy a béke nem irreális cél, noha természetesen egy ember nem csinál békét, mint ahogyan egy fecske sem csinál nyarat. Trump győzelme mögött nyilvánvalóan az amerikai tőke különböző erőinek egyezsége áll. Vannak, akik a háborúval járnak jobban, vannak, akik békével. De melyik lesz most a döntő? Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének írása.
Thürmer Gyula írása a #moszkvater.com-on
„Ukrajna jövője is olyan kérdés, amiről vagy megállapodnak, vagy folytatódik a háború”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP
A béke mellett szól, hogy Ukrajna – a Nyugat teljes támogatása ellenére – nem tudja legyőzni Oroszországot, a Nyugat viszont nem akarja, hogy Oroszország totális győzelmet arasson Ukrajna felett, amire egyre több esélye van. Akkor pedig le kell állítani a háborút.
„De ha a konfliktust Oroszország és az egész Nyugat háborújaként értelmezzük, világos, hogy a jelenlegi eszközökkel egyik fél sem tudja a másikat legyőzni. Marad három lehetőség. Az első az, hogy belemennek egy elhúzódó háborúba. Az ilyen háború sokba kerül, de nagy profittal jár. A másik, hogy sor kerül az atomfegyver bevetésére. A harmadik, hogy kiegyeznek és békét kötnek”
Mikor kötnek a hadakozó felek békét? Az egyik lehetőség, hogy az egyik fél legyőzi a másikat, vagy olyan közel kerül a győzelemhez, hogy az ellenfelének nincs értelme tovább folytatni a háborút. 1945-ben Németország, majd Japán is nyilvánvaló vereséget szenvedtek. Nem lehetett kérdéses a háború folytatása. A másik eset az, ha a felek felismerik, hogy a háború folytatásával értelmes és elfogadható áron nem tudják az eredeti céljaikat elérni, tehát kompromisszumra kell jutni. 1999-ben a balkáni háborút lényegében így zárták le.
„A második világháború utáni rendezés nem csak a vesztesek és a győztesek közötti viszonyt rendezte el, hanem a győztesek, azaz az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió közötti viszonyt is. 1945-ben Jaltában, majd Potsdamban megegyeztek a területi változásokról és a befolyási övezetekről”
Mint ismeretes, Kelet-Európa szovjet, Nyugat-Európa nyugati befolyási övezet lett. A Szovjetunió visszaszerezte az első világháború után elvesztett területeit, a Baltikumot, Nyugat-Ukrajnát, Moldáviát. A felek megegyeztek, hogy a nemzetközi jog a kettőjük egyezségére fog épülni, és lesz egy koordináló szerv, az ENSZ. A rendszer évtizedekig működött.
A hidegháború történetét ismerjük. 1991-ben a Szovjetunió megszűnt, és a korábbi befolyási övezetébe tartozó államokban megdöntötték a szocialista rendszert. A Nyugat a volt szovjet tagköztársaságokat és a kelet-európai volt szocialista országokat bekebelezte. Integrálta őket a NATO-ba és az Európai Unióba.
„Itt azonban nem volt sem egyértelmű katonai vereség, sem békeszerződés, sem a realitások kölcsönös elismerése. A Nyugat kierőszakolt egy helyzetet, amelyet Oroszország sohasem fogadott el. Ennek ellenére lehetett volna békés rendezés, ha a Nyugat elfogadja az orosz javaslatot az új befolyási övezetekről”
Oroszország tudomásul vette volna Kelet-Európa leválását, csatlakozását az EU-hoz és a NATO-hoz. Cserébe a Nyugatnak tudomásul kellett volna vennie, hogy a nyugati befolyási övezet nem terjed ki Belaruszra és Ukrajnára. A Nyugat nem fogadta el a javaslatot, és nem számított arra, hogy Oroszország lépéseket tesz érdekei érvényesítésére. A Nyugat folytatta Ukrajna militarizálását, és meghirdette az Oroszországgal való végső leszámolást. Így elkerülhetetlen volt a háború.
A Nyugat több tényezővel nem számolt. Hitlerhez hasonlóan villámháborúban gondolkodtak, ahol a nyugati technikai fölény lehetővé teszi a gyors győzelmet. A nyugati technikai fölény, a drónok, a digitális háború valóban meglepte az oroszokat, de gyorsan alkalmazkodtak. Mára a hadászati kezdeményezés az oroszok kezébe került. A Nyugat arra számított, hogy Oroszország ellen is egy „számítógépes háborút” folytatnak majd, mint 1999-ben Jugoszlávia ellen, és nem kell jelentős emberi erőt, szárazföldi csapatokat bevetni.
„Nem ez történt! A Nyugat is meglepődött, mint annak idején Hitler, hogy az orosz katona nem adja meg magát, hanem visszalő. Az ukrajnai hadszíntér rövid idő alatt emberek és gépek óriási csatájává alakult”
Eleinte csak az volt világos, hogy a Nyugat nem tudja biztosítani a harcoló ukrán csapatok folyamatos ellátását. Emberek tízezrei haltak meg azért, mert nem volt elég kórház, gyógyszer, szállítóeszköz. Utóbb kiderült az is, hogy a Nyugat ipara nem tud elegendő mennyiségű lőszert és egyéb hadianyagot termelni. Kiderült az is, amit egyébként már a covid idején lehetett látni, hogy a nyugati gazdaság óriási mértékben függ külső beszállítóktól.
Az oroszoknak más gonddal kellett megküzdeniük. A nyugati szankciók ellenszerét az import helyettesítésével és új partnerek, Kína, Irán és mások segítségével megtalálták. A gond az orosz kapitalizmus volt. A Szovjetunió szocialista országként győzte le Németországot. Állami üzemek, tervgazdálkodás, központi irányítás tette lehetővé, hogy mozgósítsák az erőforrásaikat. A mai Oroszország magáncégek sokaságával lépett a háborúba, nehézkés állami megrendelési rendszerrel és a kapitalizmus rákbetegségével, a korrupcióval, a lopással. Mára sok mindent megváltoztattak Moszkvában. Oroszország nem lett szocialista ország, de sok mindent átvett a győztes szovjet modellből.
„Mára a nyugati világban sajátos helyzet alakult ki. Az Egyesült Államok vezető körei megértették, hogy a fő kihívás nem Oroszország, hanem Kína. A hatalmas ország gazdaságilag lehagyta az EU-t és behozhatja Amerikát”
Technológiai téren is megszorította Amerikát. Ha nem tudja legyőzni, akkor képes egy párhuzamos technológiai világot létrehozni, amit a telefonoknál már látunk is. A párhuzamos technológiai világ egy párhuzamos világrend alapja lehet. Ehhez jön még a tőkés Amerika legfőbb félelme, Kína eltérő társadalmi rendszere. Kína nem erőlteti a kínai sajátosságú szocializmust másokra, de a sikerei egyre több embert gondolkodtatnak el a világban.
„Ebből következhet az, hogy Amerika belemehet az ukrajnai háború leállításába, annak érdekében, hogy megvívja csatáját Kínával”
Nyugat-Európa más irányban gondolkodik. Az EU-t és a NATO-t is jelenleg liberális erők vezetik. Ők Európa felett akarnak uralkodni, ebben pedig a fő akadály Oroszország. A nyugat-európai háborús erőket erősítik a nagy ambíciókkal rendelkező kelet-európaiak, főleg Lengyelország és Románia. A kis balti államok pedig megértették, hogy addig életképesek, amíg a Nyugat fontosnak tartja a létüket.
„A trumpi nyilatkozatok fényében úgy tűnik, hogy Amerikának nincs nagy szüksége az Európai Unióra. Európában legyen minden csendes, és kössék le az oroszokat! Ennyi és nem több!”
Oroszország nem fogadta el a tűzszüneti javaslatot és a számos „békeötletet”. A háború nem Ukrajna miatt indult el, hanem a Nyugat leszámolási törekvése miatt. Tartós békére akkor van mód, ha a Nyugat elismeri Oroszország nagyhatalmi létét, az orosz fennhatóság visszaállítását a korábban elvesztett területek felett, és megegyezés születik új nemzetközi szabályokról, majd egy új világrendről. Ha a béke nem igy jönne létre, az előbb utóbb újabb háború forrása lenne.
„Vannak sajnálatos jelzések. A NATO éppen most kezdett a Steadfast Dart 2025 hadgyakorlatba, amely a NATO eddigi legnagyobb gyakorlata. A britek vezetik, akik úgy tűnik, hajlandóak lennének az Egyesült Államok szerepét átvenni Ukrajnában”
Novemberben a NATO történetében először találkoztak a szövetséges hadseregek személyügyi vezetői. Nem Brüsszelben gyönyörködtek, hanem azt vitatták meg, hogy lehet a háború legfontosabb feltételét, az emberek biztosítani. A drón mögött is ember van, katonaorvos, hadipari munkás pedig nagyon kell.
„Ukrajna jövője is olyan kérdés, amiről vagy megállapodnak, vagy folytatódik a háború”
Ahogy a magyar miniszterelnök fogalmazott „az európai gazdaság számára Ukrajna nagyon komoly kihívás, sőt fenyegetés.” Nem mondja ugyan ki, hogy mit kell tenni Ukrajnával, de a lényegre rámutat: „Olyan országról beszélünk, amely nem tud megállni a saját lábán. Tehát nyugati pénzek nélkül ez az ország ma nincs.” Ukrajna felosztása tulajdonképpen már megkezdődött, hiszen a Krím és a Donbassz nagy része már az oroszoké. Erről kellene tárgyalni a térség államainak bevonásával, és olyan megállapodást kötni, amely biztosítja a térség nyugalmát legalább néhány évtizedre.
(A Munkáspárt elnökének írása eredetileg a Szabadság című hetilapban jelent meg.)”
Fotó: illusztráció
Eredeti írás: Thürmer Gyula
About the Author
