„Budapesten több pályaudvar van összeköttetésben bevásárlóközponttal. A Dehir annak járt utána, sikeres-e ez a modell. Mint kiderült, a vasútállomások és a bevásárlóközpontok szinergiája erősíti egymás forgalmát.
Mint ismert, az Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV-csoport több magyarországi pályaudvar, köztük a debreceni Nagyállomás fejlesztésére írt ki pályázatot. Lázár János építési és közlekedési miniszter ezt tavaly októberben jelentette be Debrecenben. Akkor úgy fogalmazott, az elképzelés szerint a vasútüzemet és a kereskedelmi funkciókat szétválasztják, s ez utóbbit a magántőke számára hozzáférhetővé teszik. A terv az, hogy a MÁV és a tenderen nyertes cég egy közös ingatlanfejlesztő vállalatot hoznának létre, melyben a MÁV maximum 25 százalék részesedéssel lenne benne. Ezzel nem csupán megújulna a debreceni vasútállomás, hanem új kereskedelmi funkciókkal bővülne, s ezt az ingatlanrészt a beruházó cég, illetve a MÁV alkotta konzorcium kapná meg vagyonkezelésbe.
A Dehir.hu megkeresésére a MÁV Zrt. azt közölte, a pályázat során olyan befektetők, ingatlanfejlesztők jelentkezését várták, amelyek az ingatlanok egy részének korlátozott időre szóló, kereskedelmi célú hasznosításáért cserében vállalják az adott állomásépület és környezetének megújítását.

„A program így egyszerre szolgálja a közösségi közlekedés fejlesztését, a helyi gazdaság erősödését és az adott településrész fejlesztését is, miközben a fejlesztésbe vont ingatlanok kivétel nélkül állami tulajdonban maradnak. A MÁV-csoport célja az utasok és a környékbeli lakosok érdekeit leginkább szolgáló fejlesztések megvalósítása” – fogalmaznak.
A debreceni vasútállomás a legforgalmasabbak egyike, mint a MÁV-tól megtudtuk, „tavaly közel 4 millió utazás történt Debrecent érintően.”
Sajtóhírek szerint a debreceni vasútállomás megújítására egy cég pályázott, a török Synergy magyarországi leányvállalata, a Synergy Construction Hungary Kft., mely a debreceni BMW- és CATL-gyár kivitelezésében is részt vesz, illetve vett.
Budapesten több olyan főpályaudvar és vasútállomás van, melyekhez bevásárlóközpont kapcsolódik.
A Nyugati-főpályaudvar mellett működő Westend menedzsmentje a Dehir érdeklődésére azt közölte, évente közel 20 millió látogatót fogadnak. Mint írják, a látogatók és vásárlók jelentős aránya vonattal érkezik, de pontos számuk erre nincs.

„Általánosságban elmondható, hogy tapasztalataink szerint a közlekedési csomópontok és a kereskedelmi terek közvetlen kapcsolata kölcsönösen előnyös hatást gyakorolhat egymásra.
A pályaudvarok közelsége fokozza a bevásárlóközpontok elérhetőségét, s az utazóközönség számára kényelmes megoldást jelent, ha utazásuk előtt vagy után gyorsan és könnyen intézhetik el napi teendőiket, vásárlásaikat, vagy akár kikapcsolódásra is lehetőségük nyílik.
Ugyanakkor a kereskedelmi központok is hozzájárulhatnak a pályaudvarok környezetének fejlesztéséhez, növelve az adott terület vonzerejét és funkcionális kihasználtságát.” – áll a Westend válaszában.
A KÖKI Bevásárlóközpont a Kőbánya-Kispest vasútállomáshoz kapcsolódik. A KÖKI Center Management a Dehirnek azt írta, „pozitív hatása természetesen van a pályaudvar közelségének, ez az épület tervezésekor is a koncepció része volt, mint hasonló lokációval rendelkező bevásárlóközpontok esetében.” Hozzátették, hogy pontos adatokat nem áll módjukban megosztani a látogatókról és azon belül az utazók arányáról, mert azok nem publikusak.

A pályázati dokumentum szerint a debreceni főpályaudvar esetében február 28-áig bírálják el a beérkező pályázatot (vagy pályázatokat), s pozitív döntés esetén április 30-án kötnék meg az együttműködési szerződést.

Debrecen önkormányzata közleményében azt jelezte, nyitottak minden olyan javaslatra és megoldásra, amely biztosítja az egyre nagyobb forgalmat bonyolító pályaudvar felújítását, a megfelelő garanciák mellett. Mint írják,
együttműködnek az Építési és Közlekedési Minisztériummal, hogy megismerhessék a beérkezett pályázatokat, és azok részleteiről hitelesen tájékoztathassák a debrecenieket.
Papp László polgármester a Debrecen Televízió Közügy című műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy az állam nem vonul ki az állomások épületeiből, hiszen a magyar állam és a pályázó egy közös társaságot hoz létre. Debrecen városa a szabályozási paraméterekkel tudja felügyelni a beruházást, tehát annak megfelelő terveket lehet elkészíteni, amit a helyi építési szabályzat tartalmaz.”
Fotók / Eredeti írás: dehír.hu
