Kós Zoltán 
"Nem az a fontos, az ember hány éves..." (Slágerszöveg a Kádár-korszakból)
Talán mondtam már, ha eddig nem, akkor pedig majd most: Mi, a miniszterelnökkel nagyon hasonlóan gondolkodunk. Sok dologban egyetértünk, kár, hogy nincsen módom neki ezeket kifejtenem. Például mindketten pocakosak vagyunk. Miért ne lennénk, hiszen a korunk és a mértéktelen és egészségtelen táplálkozás ezt okozza. Az egészségtelen táplálkozást meg az EU és a WHO ostoba döntései okozzák. Egyikre sincsen hatásunk, sem nekem, sem a miniszterelnöknek. Ott tartottam, hogy hasonlóan gondolkodunk sok dologban. Például ő nem szereti a pocakos katonákat. Én se! Mondom ezt duplán, ugyanis én sem szeretem a pocakomat, de ha már megvan, azért nem megyek miatta a Dunába. És én se szeretem a pocakos futballistákat. Mert meggyőződésem, hogy a pocakos futballista ugyanannyira nem esztétikus, mint a pocakos katona. Csak talán a pocakos katona hasznosabb vészterhes időkben, mint egy pocakos futballista bármilyen időkben. A másik fontos dolog, amiben nagyon egyetértünk a miniszterelnökkel a bérek és fizetések kérdése. Amíg ő meg van elégedve az enyémmel, meg sokunkéval, addig én is megelégednék az övével. De ebben a kérdésben is csak annyi hatásom van a dolgok kimenetelére, mint az EU és WHO ügyekben.
Sorolhatnám még, mi mindenben egyezik, vagy hasonlít a véleményem a miniszterelnökkel, de nem is erről akartam mesélni, csak úgy felötlött.
Amiről most lesz szó, az tabu. Sőt, tabu a négyzeten, úgyhogy – pszt!
A minap azt mondja az egyik ismerősöm, hogy eszmélése volt. Mivel szokásos, értelmes kifejezésemet függesztettem rá, neki is állt kifejteni. Azt mondja, rájött, hogy ő egy önálló ember és szuverén lény. – Pislogással jeleztem neki, hogy folytassa inkább, mert még szükségem van további információkra. – Rájött, – magyarázta – hogy ő nem a nagyszülei unokája, vagy nem a szülei gyereke, és még csak nem is valakinek a házastársa, hanem ő saját maga. – Újabb pislogással jeleztem, hogy eddig oké, de talán még csepegtessen belém továbbiakat is, mivel elkerülném a félreértéseket. – Őt sose az alapján ítéljék meg, hogy milyen volt a családi indíttatása, hanem önmagáért. – Pislogtam. – Mert ő megérdemli, hogy előítéletek nélkül gondolkodjanak róla az emberek. – Újabb pislogás. Még sorolni akarta tovább, de a szavába vágtam. – Teljesen igazad van, nem szabad az embereket a származásuk alapján besorolni. Csak azt nem értem, hogy miért hatvanhat évesen jutottál el erre a következetes gondolkodásra? Amikor az orgonavölgyi villátokban gyerekeskedtél és a vállapos-egyenruhás dajkád szedegette utánad a kertben a széthagyott játékaidat, nem gondoltad, hogy nem neked szól, hanem a nagypapádnak, és annak a pozíciónak, amiben ő leleddz? Vagy amikor a belvárosi elitgimnáziumba jártál, gondoltál arra, hogy a komlói bányászok gyerekeihez nem megy házhoz a magántanár megcsinálni a házi feladatot? Amikor az egyetemen külön csoportot hoztak létre a magadféléknek, eszebde jutott-e, hogy nem valakinek a gyereke vagy, hanem egy 19 éves nagykamasz, ugyanolyan, mint aki a szemetet söpri az utcán, vagy a füvet nyírja a parkotokban? A diploma után, huszonkét évesen a minisztériumba kerülve sem voltál valakinek a gyereke, vagy a kiszemeltje, ezt még feltételezni is méltatlan dolog lenne, hanem te voltál a legalkalmasabb a feladatra. Számomra ez nem lehet kérdés, csak leszögezem, nehogy mások félreértsék a mondókámat. A politikai pálya sem azért nyílt meg előtted, mert valakinek az unokája, gyereke és házastársa lettél, voltál, hanem mert ebben az országban az esélyegyenlőség miatt a természetes kiválasztódás elve érvényesül. Az sem tűnt fel, amikor úgy lettél a Szövőnőipari Kombinát Szakszervezetének elnöke, hogy nem tudtad megkülönböztetni a szövőszéket az árnyékszéktől és a szakszervezetet fél évig „g”-vel írtad? És, és, és…
Amikor a nemzetközi politikai porondon a kollégáidat sorban gáncsolták el a huzibőröndben cipelt pénzekkel, te akkor sem voltál olyan, mint ők. Igaz? Mert a te bőröndödet a korábbi vállapos-egyenruhás dajkád húzta, csak már libériás inasnak öltözve. De lárifári, nem kell ezt ragozni, ha te megvilágosodtál, ha úgy érzed, hogy így, nyugdíj előtt egy évvel végre önmagad szeretnél lenni, kívánom, hogy sikerüljön! Képzeld csak el, milyen szép lesz, végre a saját lábadon állni, akarom mondani, a saját hátsódon ülni. És a hab a tortán az lesz, hogy a saját neved kerülhet majd a zárkádra is.
Donki 3olte
About the Author
