szerkeszto 
„A Magyarországon rendszerint csak Sisiként emlegetett Erzsébet királyné tragikus sorsa jól ismert. Bár szerelmi házasság révén került a bécsi udvarba, annak szigorú légköre szinte megfojtotta az ifjú császárnét. Erzsébet igyekezett is kitörni díszes börtönéből, ezért élete második felét az osztrák fővárostól távol, utazásokkal töltötte. Egy ilyen vakációja alkalmával került egy anarchista merénylő „célkeresztjébe”.
Szaporodó távollétek
Wittelsbach Erzsébet története éppúgy kezdődött, mint egy mesebeli hercegnőé. A bajor királyi család egyik oldalágából származó lány 1853 nyarán az ausztriai Bad Ischl városába látogatott édesanyjával és nővérével, Ilona hercegnővel. Az utazás nem kis téttel bírt, hiszen a népszerű fürdővárosban már az ifjú Habsburg császár, Ferenc József várta őket, akinek a tervek szerint ekkor mutatták volna be leendő feleségét – Ilonát.
Ferenc József szeme azonban nem a kor nagy szépségének tartott idősebb Wittelsbach lányon, hanem az akkor még mindössze 15 esztendős Erzsébeten akadt meg. A vonzalom kölcsönös volt, és a nem sokat teketóriázó uralkodó alig két nappal az első találkozásuk után már meg is kérte Erzsébet kezét. A menyegzőre néhány hónappal később, 1854. április 24-én került sor Bécsben, hatalmas pompa közepette.
Sisi és Ferenc József kapcsolata – uralkodói körökben igencsak ritka módon – valóban szerelmi házasságként indult. Levelezésükből kiderül, hogy egymás iránt érzett szeretetük nem is múlt el az évek során, de pusztán a szerelem nem volt elegendő a felhőtlen boldogsághoz. A korábban szinte szűk családi körben élő, nagy szabadságban felnövekedő Erzsébet számára drasztikus változást jelentett a bécsi császári udvar rideg világa.
A szigorú etikett, az uralkodással járó reprezentációs feladatok, valamint a valósággal ráömlő figyelem teljesen idegen volt Sisi személyétől. Ferenc Józsefet viszont gyermekkorától erre készítették fel, és mai szóval méltán nevezhetjük munkamániásnak a birodalmát közel hetven évig kormányzó uralkodót. Jó példa erre, hogy még a festői laxenburgi kastélyban töltött nászút ideje alatt is napi rendszerességgel utazott vissza Bécsbe, hogy az államügyeket intézze.
Az ifjú császárnénak a legnagyobb kínokat azonban ekkor még nem férje, hanem anyósa okozta. Zsófia főhercegné az 1848–49-es forradalmak idején méltán érdemelte ki a Habsburg-család „egyetlen férfi tagja” elnevezést, hiszen ügyes politikusként nagy határozottsággal biztosította, hogy az udvar végül felül tudjon kerekedni a „zűrzavaron.” Nagy szerepe volt abban, hogy 1848 decemberében szinte puccsszerűen lemondatták V. Ferdinándot, és helyébe – Zsófia férjét, Ferenc Károly főherceget is megkerülve – az ifjú Ferenc Józsefet ültették.
Zsófia az 1850-es években a Habsburgok családi életét is vasmarokkal irányította. Szigorúan felügyelte Erzsébet taníttatását (ez elsősorban a nyelvek tanulására és az etikettszabályok elsajátítására terjedt ki). Bár már a kezdetektől nem kedvelték egymást, az igazi konfliktust Sisi gyermekeinek születése hozta el. A császári pár első gyermeke, Zsófia 1855-ben született, majd őt követte 1856-ban Gizella, végül pedig a trónörökös, Rudolf 1858-ban. Édesanyjuk azonban szinte semmiféle hatással nem lehetett a gyermekek nevelésére, azt szintén Zsófia és az általa kijelölt nevelők intézték.
Az udvari élet fojtó légköréből Erzsébet egy idő után természetesen megpróbált kitörni, és ennek lehetőségét az utazásban találta meg. Első hosszabb távollétére 1860-ban került sor, amikor előbb családja bajorországi otthonába, Possenhofenbe utazott, majd egészségügyi problémái miatt orvosi tanácsra Madeira szigetére költözött fél évre. Ezt követően ezek az „egészségügyi nyaralások” egyre csak szaporodtak.
Kedvelt utazási célpontjai közé tartozott például a görögországi Korfu szigete, gyakran járt vadászni Angliába és Írországba, illetve különösen kedves volt a szívének – leginkább az 1860-as években – Gödöllő is. Az 1870-es évekre már olyannyira állandósult Erzsébet távolléte, hogy egy bécsi újság csak úgy hivatkozott rá, mint a „Burg legbájosabb vendégére.”
Címlap fotó: mult-kor.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
