Itt a strandszezon, az Egri Termál- és Strandfürdőben is mindig kiemelten figyelnek a fertőtlenítésre, s nemcsak azért, mert az agyevő amőba megjelent egy szlovák strandon Forrás: Beküldött fotó / Egri Termál- és Strandfürdő
„”Strandszezon
Szlovákiában egy kisfiú hunyt el. Az oka agyevő amőba volt. De úgy tűnik, Heves vármegyei strandjain nincs mitől tartani.
Ahogy arról olvashattunk, életét veszítette az a kisfiú, akit agyevő amőba fertőzhetett meg Párkányban , egyes feltevések szerint a Vadas fürdőben. De mi is ez a rettegett betegség, amit a Naegleria fowleri okoz? A Kemma.hu összeszedte a legfontosabb tudnivalókat. Az agyevő amőba egy meglehetősen ritka parazita, ám végzetes kimenetelű a vele való találkozás. Jó tudni: ahhoz, hogy ezt elkapjuk, nem kell egzotikus utazás. Olyan helyeken fordulhat elő, ahol vannak édesvizek, valamint a klíma viszonylag meleg. Elsősorban édesvízben fordult elő, de akár öntözőrendszerekben, sőt, légkondicionálókban is megtelepedhet. A legutolsó hírek szerint a szlovák közegészségügyi hivatal által indított laborvizsgálatok még tartanak, a hét második felében várható eredmény. A Vadas Termálfürdő viszont június 20-ig biztosan zárva lesz. Nem kell innunk a fertőzött vízből, hogy az amőba a szervezetünkbe jusson, a fertőzési útvonala ugyanis az orron át vezet.
Mi az agyevő amőba, s mik a fertőzés tünetei?
Kezdetben akár, ahogy arról dr. Wächter Walter sárvári gyermekorvos beszélt a Vaolnak, a tüneteket 1-2 nappal a fürdőzés után jelentkezhetnek. Ráadásul az olyan alapvető tüneteket, mint a láz vagy épp a fejfájás, akár más, általános és gyógyítható betegségnek is betudhatjuk. Arról már a Házipatika írt, hogy az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás.
- magas láz
- hányinger
- hányás,
- esetleg epilepsziás roham
- előfordulhat zavartság is.
Heves vármegye fürdőiben is figyelnek
Biztonságos a fürdőzés Bükkszéken: nyugtatja meg fürdőzni vágyóit a Bükkszékfürdő Gyógy- és Strandfürdő.
– Medencéink vízforgató rendszerrel működnek, így a víz folyamatosan tisztított és frissített. Salvus gyógyvizünk magas sótartalma miatt az agyevő amőba nem tud megélni nálunk. Fürdőnkben a vízkezelés minden előírásnak megfelel, vendégeink egészsége a legfontosabb számunkra – írják.
Vámos Zoltán Csaba, az Eger Termál Kft. ügyvezetője is hasonlóan nyilatkozott portálunknak.
– Mély megdöbbenéssel értesültünk arról a tragikus esetről, hogy Szlovákiában egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka, „agyevő amőbaként” ismert fertőzés következtében. Az Eger Termál Kft. valamennyi dolgozója, ezúton is őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak. Az úgynevezett Naegleria fowleri, azaz az „agyevő amőba” kapcsán az utóbbi napokban megnövekedett érdeklődést tapasztaltunk a közösségi médiában és a sajtóban. Ezzel kapcsolatban szeretnénk mindenkit megnyugtatni: az Egri Termál- és Strandfürdő vize biztonságos, tökéletesen megfelel a szigorú egészségügyi előírásoknak, nincs ok aggodalomra – szögezte le.
„Hozzátette, a Naegleria fowleri egy rendkívül ritka mikroorganizmus, amely kizárólag meleg, pangó, klórozatlan természetes édesvizekben képes elszaporodni – például nem ellenőrzött tavakban vagy természetes hőforrásokban. Ezzel szemben az egri strand zárt rendszerben működik, modern vízforgatós, illetve töltő-ürítős medencékkel, ahol a víz folyamatos fertőtlenítésen és ellenőrzésen esik át.
– A közfürdők működését jelenleg kormányrendelet szabályozza, amely pontosan meghatározza, milyen feltételeknek kell megfelelnie a fürdővíznek – és mi ezeket maradéktalanul betartjuk – közölte.”
Néhány fontos tudnivaló a biztonság érdekében
- A medencék vizei mindennap ellenőrzés alatt állnak, naponta több alkalommal, helyben is végzünk kontrollméréseket a vízforgatásos medencéken fotométer segítségével, amivel pontos adatokat kapunk az adott medence vizének klór és pH szintjéről.
- Továbbá a vízminőség ellenőrzést független, akkreditált laboratórium is elvégzi, melynek segítségével kimutathatók az esetleges baktériumok és kórokozók is (pl. E. coli, Pseudomonas aeruginosa, enterococcusok).
- A medencéket előírás szerint, időszakosan leürítjük, alaposan megtisztítjuk és fertőtlenítjük, mielőtt újratöltésre kerülnek.
- A termálvízzel üzemelő medencék töltő-ürítő rendszerben üzemelnek. Folyamatosan kapják napközben a friss pótvizet, ami a medence tisztaságát és minőségét biztosítja.
- A fertőtlenítési és vízkezelési eljárások részletesen szabályozva vannak az Egri Termál- és Strandfürdő hivatalos üzemeltetési szabályzatában, amely a hatályos jogszabályokkal összhangban készült, és tartalmazza a működésre, karbantartásra, vízminőség-ellenőrzésre vonatkozó előírásokat.
- Mindezeket az eljárásokat dokumentáljuk, üzemnaplóban rögzítjük.
– Számunkra vendégeink egészsége és biztonsága kiemelten fontos. A nyári, megnövekedett vendégforgalom miatt fokozottan ügyelünk arra, hogy minden előírást szigorúan betartsunk. Semmilyen egészségügyi jelzés, laboratóriumi eredmény vagy hatósági észrevétel nem utal semmilyen kórokozó, így a Naegleria fowleri jelenlétére sem a medencevízben.
„Az Egri Strandfürdő továbbra is a legmagasabb higiéniai és biztonsági előírások szerint működik, vendégeink egészsége és nyugalma számunkra a legfontosabb. Arra azonban szeretnénk felhívni a vendégek figyelmét, hogy betegen, lázasan, vagy legyengült állapotban semmiképp ne vegyék igénybe fürdőszolgáltatásainkat. Ez saját egészségük és mások védelme érdekében is fontos. Illetve, kérjük a lakosságot, hogy csak megbízható, hivatalos forrásokból tájékozódjanak, és ne terjesszenek alaptalan híreszteléseket – emelte ki az ügyvezető.”
Milyen betegségek, fertőzések veszélyeztetnek strandoláskor?
Valóban remek kikapcsolódás pancsolni a medencében, csobbanni egyet a hűsítő vízben vagy egy nagyot úszni a habok között, de nem szabad megfeledkeznünk az úgynevezett strandbetegségekről sem. Erre figyelmeztet Mangó Gabriella, gyöngyösi háziorvos is. Arra figyelmeztet elsőként, hogy figyeljünk a vízre, amelybe bemegyünk, azaz ne használjuk mosdóként. De fontos az is, hogy figyeljünk magunkra, bármilyen betegség jelét észleljünk magunkon, vagy a gyermekeinken, ne menjünk vízbe.
Persze minden figyelem ellenére megtörténhet a baj, a leggyakoribb és talán legalantasabb strandon összeszedhető betegség a felfázás és a húgyúti fertőzés. A napszúrás is veszélyeztethet, a doktornő szavai szerint például sok tünete megegyezik az agyevő amőba tüneteivel. A konklúzió az, hogy a strandok természetesen figyelnek vendégeikre, de jól tesszük, ha mi is figyelünk magunkra.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ is kiemelten foglalkozik a strandolás témájával, érdemes az általuk megalkotott kisokost is tanulmányozni.””
Fotó: heol.hu; Facebook
Eredeti írás: MOLNÁR HELGA

