Vonat már nem jár, de a Dalmandi Vasútbarát Nap résztvevőit minden évben várják (Beküldött fotó)
„Dalmand
Új létesítményekkel bővült Dalmand egykori vasútállomása. Az előadások előtt ezeket is megtekinthették a III. Dalmandi Vasútbarát Nap résztvevői.
A vasút iránt rajongók visszatérő programja lett mostanra a Dalmandi Vasútbarát Nap, amelyet harmadik alkalommal szerveztek meg nemrégiben. A település 1896-ban épült egykori vasútállomását néhány éve felújították, és jelenleg a Garancia Mérnöki Iroda Kft. működik ott. A cég tulajdonosa, a házigazda Pálmai Ödön beszélt a programról, aki maga is vasútbarát. Az érdeklődők megtekinthették az állomás új létesítményeit, így a déli nyári várótermet, és a már meglévő normál nyomtávolságú pálya mellett épült 760 milliméter nyomtávolságú vasút tizenkét méterét, amelyen egy Jah pályakocsit helyeznek majd el. A forgalmi iroda és a II-III. osztályú váróterem is új térképekkel és plakátokkal, menetrendi kivonatokkal, menetrend gyűjteménnyel bővült. A szervezés során a gyerekekre is gondoltak, két ugrálóvár állt rendelkezésükre a délelőtt folyamán.
Sok érdekességgel szolgáltak az előadások a Dalmandi Vasútbarát Napon
A közös ebédet követően vasúttörténeti előadások következtek, amelyhez az önkormányzat biztosított helyszínt. A megjelenteket dr. Stammné Juhász Luca polgármester köszöntötte, majd Turi József közlekedésmérnök, a MÁV Zrt. Integrált rendszer és folyamatmenedzsment vezetője tartotta az első előadást „Szigorúan ellenőrzött vonatok, avagy azok a jó dalmandi vasutasok” címmel. Őt Vincze László DLA, építészmérnök, a Széchenyi Művészeti Akadémia rendes tagja követte, és a vasút építészetéről beszélt. Pálmai Ödön villamosmérnök előadásában az örök „mi lett volna ha?” kérdést boncolgatta „A Dalmand környéki soha meg nem épült vasutak” címmel. Társadalmi, gazdasági összefüggés-rendszerben vizsgálta a vasútfejlesztések során, a környéken tervezett és meg nem épült vasútvonalak hatás-lehetőségeit és levezette a fejlesztések meg nem történtének okait és hatásmátrixát 1848-tól egészen a 2025-ig.

(Beküldött fotó)
Az előadások után az önkormányzat süteménnyel és hűsítő italokkal vendégelte meg a résztvevőket.”
Fotó: teol.hu
Eredeti írás: RÉVÉSZNÉ HANOL ERZSÉBET
