Kós Zoltán 
"A háború árnyékában kevesebb szó esik az ukrán gazdaság helyzetéről..."
„Friss hír: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabb, 500 millió dolláros hitelcsomagot utal ki Ukrajnának. Az azt kísérő leiratban rezsiemelést javasol a kijevi kormány figyelmébe. Nemrég olvashattunk arról is, hogy Kijev képtelen volt kifizetni egy nagyobb összeget külső hitelezői felé. Az ukrán államfő a múlt heti NATO-csúcson is kihangsúlyozta: évente legalább 40 milliárd dollárra van szüksége ahhoz, hogy országa talpon maradjon. A háború minden egyes napja csak súlyosbítja a jobb sorsra érdemes ország eladósodottságát és azzal járó kiszolgáltatottságát, még több lesz a katonatemető, a pusztítás, egyre több olyan hazatérő katonát látni, aki elvesztette lábát, kezét…
A háború árnyékában kevesebb szó esik az ukrán gazdaság helyzetéről, holott annak állapota meghatározó jelentőségű lehet a későbbiekben. Az adóssággödör már így is hatalmas méretű, annak további mélyülése csak a háború befejezésével állítható le. Száraz tények: a GDP növekedése a korábbi optimista prognózisok ellenére még a 2 százalékot sem éri el, a hivatalos infláció 13 százalékos magasságban áll és folyamatosan növekedési pályán mozog, az áremelkedések üteme még ennél is nagyobb, az államadósság mértéke lassan megközelíti a 100 százalékot. Elég csak a hrivnya napról napra gyengülő, történelmi negatív csúcsokat döntögető árfolyamát szemlélni, hogy megértsük: az ország gazdasága a háborús helyzet miatt gyakorlatilag „lélegeztetőgépen” van. A nemzetközi partnerek döntőrészt kölcsönként kapott anyagi támogatása nélkül egyszerűen nem jutna pénz a nyugdíjakra, a költségvetési szférában dolgozók fizetésére, az egészségügyi kiadásokra, az oktatásra és még sorolhatnánk. Merthogy az önerőből megtermelt költségvetési javak a háború finanszírozására kellenek. És így sem biztos, hogy elég lesz. Egyes gazdasági szakemberek az év végére az egyébként is rendkívül deficites büdzsé további, akár 400 milliárd hrivnyás hiányára figyelmeztetnek. Tavaly is hasonlóan rossz volt a helyzet, akkor csak a hadiadó, a jövedéki adók és a vállalkozások illetékeinek emelésével sikerült valamelyest betömködni a lukakat, újabb adóterheket sózni a lakosság nyakába szinte képtelenség, már így is valósággal fuldoklunk, a többség a szó egyenes és átvitt értelmében is az életben maradásáért küzd…
Summa summarum: az ország pénzügyi zsákutcába jutott. Amennyiben elapadnának a nyugati pénzcsapok, az beláthatatlan gazdasági-politikai-szociális széthulláshoz vezethet. Ugyanakkor a mostani, rendkívül kiszolgáltatott finanszírozási modell fenntartása gyakorlatilag pénzügyi okkupációt jelent.
Illúziója senkinek ne legyen, a Nyugat nem szimplán jószándékból segíti Ukrajnát, annak az árát többszörösen behajtja rajtunk. Az Egyesült Államok már meg is tette, az Európai Unió és Nagy-Britannia sem lesz rest benyújtani a számlát. Márpedig azt nem a politikai elitek, hanem az egyszerű nép fizeti majd…
Nemcsak a katonák a fronton, hanem az ország vezetése is veszélyes, elaknásított területen mozog pénzügyi-gazdasági tekintetben. A végtelenségig ez az állapot nem tartható. A társadalom rendkívül kimerült és ingerült. A háborús fáradtságot tetézik a szűnni nem akaró áremelkedések, a megélhetési nehézségek, a totális bizonytalanság és kiszámíthatatlanság. Az évi 40 milliárd dolláros csekk benyújtása nem egy perspektivikus út, csak a politikai felelősség elodázására lehet jó. Amennyiben minden egyes külföldről érkező hiteldollárt nem kísér strukturális reform, korrupció-ellenes hatékony fellépés, nem csupán imitált harc, továbbá gazdasági növekedés, akkor az csak egy újabb szöget jelent az ország szuverenitásának koporsójában, merthogy jól tudjuk, általában egy súlyosan eladósodott ember hogyan végzi….
Minden bajunknak a forrása a háború, amit Oroszország kezdett el, ez vitán felüli. Mint ahogyan az is, hogy Ukrajna gyökeresen megváltoztatva korábbi álláspontját, már kész a feltétel nélküli tűzszünetre. Ma már inkább az oroszok húzzák az időt, úgy ítélik meg, három és fél évvel a háború kitörése után inkább nekik kedvez az idő. Megesik, hogy egy konfliktus végére nem mindig az agresszor tesz pontot. Az a baj, hogy a háborúpárti nyerészkedők ártó szándékkal egyenlőségjelet tesznek az ésszerű engedmények, kompromisszumok és a kapituláció közé. Azt látjuk, tapasztaljuk, a fronton hősiesen harcoló ukrán katonák tízezreinek az életét bizony egy-egy amputáció menti meg, merthogy anélkül elvéreznének…
Fotó / Eredeti írás: KISZó
About the Author
Nagy István 
