Heves vármegyében is több halálos baleset történt a közutakon az esztendő első félévében is. Képünk illusztráció. Fotó: Tóth Imre
„Balesetek
A Magyar Rendőrség Facebook oldalára kitett poszt szerint 2025 első félévében mindössze öttel kevesebb halálos áldozatot követeltek a közúti balesetek, mint az előző esztendő azonos szakaszában. Ez tekinthető javulásnak – ha csak statisztikai szempontból közelítjük meg az adatot. De azon családok számára, akik sokszor értelmetlen és elkerülhető halálos balesetekben vesztették el szerettüket, családtagjukat, ez aligha jelent vigaszt.
Tragédiák, mint például a közutakon előforduló halálos balesetek már igen hosszú idő óta a mindennapjaink részei, a veszteséget ennek ellenére sem könnyű feldolgozni. Bár értelemszerűen az idei éves statisztikáról még nem tudunk beszámolni, a 2024.-es év azonos szakával összevetve már látható, hogy valamelyest sikerült csökkenteni az ország útjain utolsó útjukra induló áldozatok számát.
A 2019-2024. közötti időszak dinamikáját alapul véve – amely a hosszabb idősor miatt többnyire objektívebb képet mutat egy-egy vármegye teljesítményéről – alapvetően más képet kapunk. Az elmúlt öt év során a balesetben meghalt személyek száma a legnagyobb mértékben Vas (57,1%), Fejér (54,1%), valamint Győr-Moson-Sopron vármegyében (45,5%) csökkent, de a főváros úthálózatán is 36,0%-kal kevesebben haltak meg, mint öt évvel ezelőtt.

Forrás: ORFK.hu
– A magyar baleseti statisztikák történetében az elmúlt 6 évtizedben – 2020 és 2023 után – 2024 volt a harmadik olyan esztendő, amikor a balesetben meghalt személyek száma nem érte el Magyarországon az 500 főt (legkevesebben, összesen 460-an a pandémia évében vesztették életüket a hazai utakon, a 2020. évi eredmények elérésében azonban számos tényező, a járvány, a betegségtől való félelem, a kapcsolódó közlekedési és egyéb korlátozások stb. fontos szerepet játszottak) – tudtuk meg a Magyar Közlekedésbiztonsági és Logisztikai Intézet weboldalán lévő cikkből.
Heves vármegyében idén is több halálos baleset volt
A legutóbbi alkalommal múlt vasárnap számoltunk be tragikus balesetről, mely során szalagkorlátnak ütközött, megpördült, majd árokba csapódott egy autó az M3-as autópálya 47-es kilométerénél, a főváros felé vezető oldalon. Ketten vesztették életüket, köztük egy húszas évei legelején járó fiatalember, négyen pedig súlyosan megsérültek a balesetben. Két mentőhelikopter is az M3-asra érkezett, hogy a sérülteken segíteni tudjanak. A helyszínelést és a műszaki mentést teljes útlezárás mellett kezdték meg a hatóságok, emiatt volt, amikor 10 kilométer hosszan torlódott az M3-as.
Májusban súlyos közlekedési baleset történt a Füzesabony és Kerecsend közötti útszakaszon, nem messze az M25-ös autóút felhajtójától. Egy személyautó áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy kamionnal. A baleset következtében a személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette.
Ugyancsak májusban tragédia történt a 21-es főúton Pásztó közelében. A tűzoltók és a rendőrök mellett a mentők is nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Később kiderült, hogy a balesetben érintett motoros szörnyet halt a helyszínen. Az ötven év körüli férfi a motorkerékpárral a szalagkorlátnak ütközött, a műszaki mentést a pásztói hivatásos tűzoltók végezték – írta a Nool oldala.
Szintén májusban Hort térségében halálos motoros baleset miatt állt be az M3-as autópálya. Soltész Bálint a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette lapunknak, hogy a motoros az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán motorozott, amikor megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott. A motoros a helyszínen az életét vesztette.
Portálunk úgy tudja, elhunyt az a férfi, akihez mentőhelikopter érkezett a 33 főútra, s onnan szállították kórházba. Besenyőtelek és Poroszló között ütközött két autó frontálisan vasárnap. Egy furgon és egy személykocsi szemből rohant egymásnak a 33-as főút 14-15-ös kilométere között.
Februárban is halálos baleset történt a 32-es főúton, Hatvan közelében. Két, az út mentén parkoló teherautónak ütközött egy kistehergépkocsi. A tragédia áldozata a Gyöngyösi Kézilabda Klub 2004-es születésű kapusa, Pánczél Kevin. A hétfői tragikus balesetről kiderült, hogy akkora erővel csapódtak a kamionba, hogy a kisteherautó jobb oldala teljesen szétroncsolódott, a törmelékek több 10 méter hosszan szóródtak szét az úton. A kisteherautót az áldozat 22 éves ismerőse vezette. A 20 éves kézilabdázó, Pánczél Kevin borzalmas sérüléseket szenvedett, a mentők sajnos már semmit sem tudtak tenni érte. A sofőr a nyakát és a mellkasát fájlalta, őt kórházba szállították.
Az év eleje sem indult tragédia nélkül: január első napjaiban egy gyermek vesztette életét vármegyénk határától nem túl messze, Mezőkeresztes környékén. A balesetben három gépkocsi ütközött össze a Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 136-os kilométerszelvénynél, Mezőkeresztes térségében. A mezőkövesdi hivatásos tűzoltók kézi erővel emeltek ki egy embert az egyik autóból az M3-as autópályán. A helyi portál információi szerint az egyik autóban egy lengyel család utazott, amelynek egyik tagja – egy gyermek – életét vesztette, s ketten – vélhetően a szülők – súlyosan megsérültek.
Szintén az év első napjaiban halt szörnyet az a vétkes sofőr, aki elnézhette az egyik lehajtót az M3-as autópályán, ugyanis a forgalommal szemben kanyarodott a sztrádára. Pár száz méterrel később csapódott a szabályosan haladó járműnek, akinek a sofőrje megsérült – derült ki a Tények riportjából.
Ugyancsak az év elejének egyik napján olvasóink jelezték, hogy Eger felett mentőhelikopter húzott el. Gyorsan kiderült, nagy a baj. Heves vármegyéhez közel, a 3-as számú főút 39-es kilométerszelvényében – Bag térségében – közlekedett egy személygépkocsi január 10-én reggel. A sofőr elütötte az úttesten – nem kijelölt gyalogos-átkelőhelyen – átmenni szándékozó nőt és gyermekét, akik olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket vesztették, halálos baleset történt.”
Eredeti írás: MAKÓ-SZABÓ DIÁNA
