Akár üstököst is láthatunk a júliusi égbolton Fotó: Ruip Gergő
„Bolygóegyüttállások
Lélegzetelállító bolygóegyüttállások, egy titokzatos csillagközi üstökös, telihold és egy magyar űrhajós, aki történelmet ír. Júliusi égboltot érdemes lesz fürkészni – vagy legalább követni azokat, akik odafigyelnek helyettünk is. Az égbolt most nemcsak gyönyörű, hanem izgalmasabb, mint valaha.
Július különösen eseménydús hónap az égbolt szerelmeseinek. Már július 10-én megfigyelhető lesz a telihold a júliusi égbolton, amely különösen szép a nyári estéken. A Hold témája nem merül ki ennyiben: július 20-án tartjuk a Hold világnapját, annak emlékére, hogy 1969-ben ezen a napon lépett a Hold felszínére Neil Armstrong és Buzz Aldrin az Apollo–11 küldetés részeként. A holdra szállás az emberi űrkutatás mérföldköve volt – hangsúlyozta Hatházi Gergely, amatőr csillagász.
A hónap során számos érdekes együttállást megfigyelhetünk. Július 16-án, az éjszaka második felében a Hold a Szaturnusz felett jár majd, egészen pontosan hajnali fél háromkor. A két égitest közé a Neptunusz is beékelődik, ám ez már nem látható szabad szemmel, csak távcsővel észlelhető halvány fénye miatt.
Július 21-én a Hold az Uránuszhoz kerül közel a hajnali égbolton, de az Uránusz fénye már elveszik a pirkadatban. Egy nappal később, 22-én hajnalban a Vénusz mellé érkezik a Hold – ekkor már látványos, vékony sarlóként jelenik meg az égen, alig a Vénusz alatt. Ez a páros szabad szemmel is könnyen megfigyelhető.
Egy új csillagközi vendég a júliusi égbolton
A hónap másik különlegessége a C/2025 N1 ATLAS jelű üstökös, amelyet az ATLAS égboltfelmérő program keretében fedeztek fel. Az égitest a Mars és a Jupiter pályája között halad jelenleg, október végén éri el napközelségét. Bár a Földre nem jelent veszélyt, a kutatók figyelik mozgását. Ez az üstökös csillagközi eredetű lehet, hasonlóan a 2017-ben felfedezett Oumuamua objektumhoz. Az ATLAS program célja a Földre veszélyt jelentő kisbolygók és üstökösök azonosítása, de sok más égitest felfedezése is a nevéhez fűződik.
Hazatérő magyar űrhajós
Várhatóan július második felében tér vissza a Földre Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa, aki nemzetközi küldetésben járt a Nemzetközi Űrállomáson. Két hét alatt több magyar vonatkozású kísérletet is végzett, köztük a mikrogravitáció emberi szervezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatát. A visszatérés kritikus pontja a biztonságos légkörbelépés és az óceáni csobbanás. Izgalommal várjuk, hogy Tibor és társai sikeresen landoljanak.”
Videó az eredeti cikk alatt.
Szerző: FARKAS ESZTER
