Exkluzív: megszólalt lapunknak a Görögországban életveszélybe kerülő magyar család (VIDEÓ)

Igazából egyik pillanatról a másikra elkezdett emelkedni a vízszint, a lányom kérdezte is, hogy „apa, leér a lábad?” Majd azt vettük észre, hogy nemhogy nem ért le a lábunk, iszonyú messze sodródtunk attól a helytől, ahol játszadozni kezdtünk. Kiment alólunk a talaj. Nem volt pánik, hanem azonnal neki kell állni úszni, menni kell kifele. Azt láttam, hogy a nagyobbik lányom az távolodik tőlem, tehát valószínűleg jó erőben úszik és mi a kisebbel le vagyunk maradva. Gondoltam semmi baj, kicsit lassabban úszunk, semmi baj − hát tévedtem. A nagyobbik lányom is bajba került, mi pedig még nagyobb bajba kerültünk. Nehéz leírni a szituációt, mintha egyre távolabb kerültünk volna a parttól, több száz méterre. Olyannyira elvitt minket a sodrás, hogy teljesen rossz helyen kerestek bennünket. A nagyobbik lányom az utolsó méterekre már teljesen elfáradt, kiabált az anyukájának, az anyukája berohant érte a vízbe, kihúzta, és annyit mondott neki, hogy apáék nagy bajban vannak. Voltak ott külföldiek, akik leszúrták a lányom, hogy miért ment be ilyen helyre, és ő nekik is mondta, hogy mi még bent vagyunk, és ott mindjárt elindult a telefonálgatás.

Én annyit tudok, hogy ott felhívták a rendőrséget, össze-vissza ment a rohangálás, ugye senki nem talált minket, és nagyon sok idő eltelt. Végül a fiam vett egyszer minket észre isteni szerencsével, majd beállt irányba, hogy melyik az a vonal, ahol mi vagyunk. Ekkor a szóltak két szörfösnek, akik pihentek a parton, hogy menjenek be. Az egyikük odadobta nekünk a talpat, mi pedig rákapaszkodtunk, a rendészet utánfutóval meghozta ezt a kis facsónakot, és avval egy rendőr, meg egy kapitány bejöttek, kihúztak minket, és visszavittek a partra, és ott a mentők már vártak minket.

Megvizsgáltak bennünket, de szerencsére nem volt semmi probléma, így nem is vittek be minket. A család is már megérkezett autóval értünk. Később kiderült, hogy több kilométerre elsodródtunk a parttól. Másfél-két órát úsztunk, de nehezen tudtunk haladni, a pici a hátamon feküdt, fogta a nyakam és izomból úsztam, de tisztában voltam vele, hogy én sem tudok végtelenségig úszni. Elég kilátástalan volt a helyzet, aggódtam a kislány miatt és közben a nagyobbikról sem tudtam, hogy kiért-e épségben a partra. Mi nem éreztük elsőre, hogy akkora lenne a baj, de a nagyobbik lányom nagyon kiabált az anyjának, akkor a pici azt mondta, hogy „apa menjél, segíts a testvéremnek”. Kvázi azt mondta, hogy hagyjam ott és menjek a nagyot menteni, hát ezt az érzést nem kívánom senkinek. Sok minden átment az ember fején ilyenkor.

A lányom azóta, hogy megtudta, hogy benne vagyunk a médiában, pörög ettől. Most volt a fiam születésnapja, jöttek a mamáék, és látszott rajta, hogy már alig várta, hogy ezt a sztorit elmondjuk. A vízben sokat sírt, pánikolt, és ilyenkor nehéz, mert nyilván nem mutathatom ki apai fejjel, hogy én is be vagyok rosálva. Azt gondolom, hogy nagyon tiszta fejjel tudtam végig gondolkodni, tiszta tudtam maradni. Tényleg azt kell mondanom, hogy kilátástalan volt a helyzet, de szerencsére már túl vagyunk rajta. Az azért elég érdekes, hogy itt van egy két-három kilométeres homokos strand, és hogy a közelben nincs egy jet-ski, vagy bármi, amivel mondjuk menteni lehetne. Tanulságos a történet: hiába ért bokáig eleinte a víz, a két oldalról jövő áramlatok pillanatok alatt elvittek minket. Mindenki vigyázzon, aki a tengerre merészkedik!