Egy végzettség nélküli agrármérnök csaknem tönkre vágta a szőlőtermesztést a Balatonnál – Múltidéző

A korabeli szakemberek véleménye szerint ugyanis: „A citrom páraigényes növény, ezért üzemszerű termesztését a páradús helyeken indítják meg. Erre a célra a Balaton északi oldala a legmegfelelőbb, ahol a szükséges öntözés is biztosítható. Akaliban, Tihanyban, Keszthelyen és Villányban létesítettek citromtelepeket. A tihanyi telepen egészen kiváló a helyi időjárás, itt a citrom szabadföldi termesztésével kísérleteznek.” Emellett még a Szovjetunióból is érkezett több ezer darab oltvány, így 1952-ben a kísérletet Badacsonyra is kiterjesztették. Ekkor még úgy gondolták:

– olvashattuk a korabeli híradásban.

A hideghez szoktatási módszer mellett az ún. árokba ültetést – a védettség miatt – is alkalmazták. Az egész elmélet természetesen a Szovjetunióból, Trofim Liszenko végzettséggel nem rendelkező agrármérnöktől származott. Magyarországon a telepítéseket Porpáczy Aladár, a Fertődi Kísérleti Gazdaság vezetőkutatója végezte. De nem csak azért lett deficites a szakértelem nélküli vállalkozás, mert már az első fagyos télben elfagytak az oltványok, hanem mindez a szőlőtermőterületek korlátozásával is járt. Az első sikertelen termőév azonban nem az elképzelés feladását hozta, hanem a még inkább fokozottabb telepítést. Természetesen a sikertelenség tovább folytatódott, de a szovjetek mégis kíváncsiak voltak az eredményekre, ezért Fertődön a Kísérleti Állomáson egy megrendezett szüretet (!) tartottak a delegációnak. 

Nem álltam meg a déligyümölcsöknél, teát is akartak termelni a Balatonnál

Az eredeménytelenség azonban kezdetben nem volt elegendő arra, hogy teljesen felhagyjanak a terv megvalósításával, mert 1953-ban már azt hangoztatták: ahol a citrom megterem, ott teát is lehet ültetni… A teaültetés – amely végül nem kezdődött el – esetében is a Balatont nevezték meg esetleg helyszínnek.

Sztálin halála és a diktatúra enyhülése sem hozott törést a hazai és balatoni citrustermelésben, hiszen 1954 év elején ezt olvashattuk a keszthelyi kísérleti telepről: 

„Méteres mélységű, hosszú melegárkok futnak egymással párhuzamosan a telep kertjének közepén, bennük ott díszlenek kövéren fénylő zöld leveleikkel az illatos csenjék. A nagyobb páraképződés elősegítése érdekében a melegárkok környékét különféle növényekkel gyepesítik be. Egyelőre ezen a téren is kísérletezések folynak. Az árkok oldalait sorjában eper-, sóskás-, ibolyaszőnyeggel díszítik. Csak a kísérletezési időszak után válik el, hogy melyik növényi szőnyeg tudja maga körül legjobban párásítani a levegőt. Télen nádfonatú padlóval takarják be az árkokat. A nádtakarót még búzapelyvával is behintik és a cserjék csak néhány parányi üvegablakon át kapnak világosságot.” 

• Még az elkövetkezendő egy évben olvashatunk a balatoni citurstermesztésről és hazudott sikerességéről, de a későbbiekben – nem beismerve a kudarcot – már híre-hamva sem volt a nagy energia- és pénzráfordítással vezényelt tavi déli gyümölcs termesztésnek.”