A bezárt posta épülete Nagyvisnyón. A hivatal pár méterrel arrébb költözött, az ingatlant az önkormányzat kaphatja meg. Forrás: Google Street View
„Magyar Közlöny
Közösségi épületek, szolgáltatás, vendéglátás is költözhet az üres falusi épületekbe. A bezárt posta életre keltéséhez azonban pénzre lesz szükség.
Harmincnégy település kapja meg a bezárt postahivatali épületeket, illetve egyéb állami tulajdonú ingatlanokat Heves vármegyében. A Magyar Közlönyben szerdán közzétett lista szerint a Magyar Falu Program új támogatási elemeként kaphattak meg állami tulajdonú ingatlanokat az 5000 fő alatti települések, az indoklás szerint a népességszámuk megőrzése és növelése, a települések közötti gazdasági egyenlőtlenségek mérséklése és a kistelepülések versenyképességének további erősítése céljából. A juttatást kedvezményesen kapják a helyhatóságok és az ingóságokra is vonatkozik. Készül egy törvényjavaslat is, abba még újabb települések is bekerülhetnek. Vannak települések, amelyek egy vagy kettő ingatlant kapnak meg, de van olyan is, amelyik nyolcat. Vármegyénkben Mezőtárkány, Nagyvisnyó és Vécs jogosult két ingatlanra.
Bezárt posta helyett iroda, beülős hely, civilek épülete
Pető László erki polgármester lapunknak elmondta, a régi posta épületét kapták meg tulajdonba, ha fel tudják újítani, közösségi funkciók, szolgáltatások kapnának benne helyet például a falugazdász irodája. Elmondása szerint a felújítás pályázatból volna lehetséges.
Dorkó Valéria, Bekölce polgármestere kifejtette, az egykori posta épülete a község központjában található, jó helyen. Több ötlet is van a hasznosítására, szeretnének például egy olyan vendéglátó helyiséget, ahol kulturáltan lehetne kávézni, fagylaltozni, vagy süteményt fogyasztani. Bekölcén nagy az átmenő forgalom, szeretnék, ha meg is állnának, és bevételt termelnének a falunak. A tervek megvalósítása az anyagiak függvénye.
Nagyvisnyó a posta mellett egy ahhoz tartozó, de a patak túloldalán lévő, külön helyrajzi számon nyilvántartott kertet kapott meg az épülettel együtt. Sokat kellene rá költeni, ha szeretnének bele életet lehelni, hiszen akár a polgárőröknek, akár a helyi időseknek jó közösségi helyet lehetne benne létrehozni.
Heves vármegyében Balaton, Bekölce, Boconád, Bodony, Boldog, Detk, Domoszló, Ecséd, Egerbakta, Egerszólát, Erk, Gyöngyösoroszi, Halmajugra, Hevesaranyos, Istenmezeje, Ivád, Kerecsend, Kisköre, Ludas, Mátraballa, Mezőtárkány, Nagyréde, Nagyút, Nagyvisnyó, Novaj, Ostoros, Pétervására, Sarud, Szihalom, Szilvásvárad, Tarnaméra, Tarnazsadány, Vámosgyörk és Vécs juthat ingatlanhoz.”
Eredeti írás: TÓTH BALÁZS
