A Kapocs világjáték mottója Egy világ. Egy nemzet. Egy játék. Fotó: Studio Romantic / Forrás: Shutterstock
„Magyar identitás
Egy nemzetközi kezdeményezés célja, hogy erősítse a magyar identitást, és hidat építsen az anyaországban és a diaszpórában élők között. Augusztus 20-án Szekszárdról indul útjára a Kapocs világjáték, amely a Föld minden kontinensén élő, magyar kötődésű fiatalokat szólítja meg.
Ismét Szekszárdra figyelhet a világ: augusztus 20-án innen rajtol a Kapocs világjáték, amely a 14–25 éves, magyar gyökerekkel rendelkező fiatalokat hívja meg a részvételre a világ minden tájáról.
A kezdeményezést Kindl Gábor, a Forgass a Földért program versenyigazgatója indította, aki korábban a Shoot4Life villámfilmversenyt is megálmodta. A háromfordulós játék célja, hogy erősítse a magyar identitást, közösséget formáljon, és összekösse az anyaországban és a külhonban élő fiatalokat.
A Pécsi Tudományegyetemmel közösen szervezett világjáték fővédnöke dr. Szili Katalin, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi tagja, valamint dr. Szécsi Gábor professzor, a PTE KPVK dékánja.
A Kapocs mottója: „Egy világ. Egy nemzet. Egy játék.” – ez is jelzi a program szellemiségét, amely szerint bárhol is élünk, a magyarság összeköt.
A Kapocs világjáték három szakaszból áll
Első forduló (aug. 20.–okt. 20.): regisztráció és 12 kérdésből álló online kvíz.
Második forduló (okt. 21.–nov. 22.): maximum 5 perces motivációs videó készítése arról, mit jelent számukra a magyarság.
Harmadik forduló (2026. január): a legjobb hét játékos Magyarországra utazik, hét település vendégeként. A döntőre január 22-én, a Magyar Kultúra Napján kerül sor.
A győztes díja egy kéthetes nyaralás lesz Magyarországon, három általa választott társával együtt. Ő lesz a Kapocs nagykövete is, aki 2026-ban elindítja a következő évadot.
Bár a játék hivatalos nyelve a magyar, azok a fiatalok is csatlakozhatnak, akik már kevésbé, vagy egyáltalán nem beszélik a nyelvet – ők segítséget kérhetnek vagy fordítógépet használhatnak a feladatok megoldásához.
A most induló játék egyben tisztelgés a tavaly elhunyt Potápi Árpád munkássága előtt, aki hosszú éveken át dolgozott a külhoni magyarság összekapcsolásán.”
Eredeti írás: SZEPESI LÁSZLÓ
