Fotó: Németh András Péter
„Helyi közélet
Felütötte a fejét egy rég elfeledett bűnelkövetési forma, ismételten megjelent a pénzhamisítás. Az elmúlt hetekben több egri boltos jelezte, hogy hamis 100 eurós és hamis 20 ezer forintos bankjegyekkel próbáltak fizetni a vásárlók. A rendőrség nyomozást indított a pénzhamisítást elkökvetők ellen, és arra figyelmezteti a kereskedőket: különös óvatossággal vizsgálják át a nagy címletű pénzeket.
Ismételten felütötte fejét országunkban a pénzhamisítás, írta meg társlapunk a Heves Vármegyei Hírportál. Több egri üzletben hamis 100 euróssal próbálkoztak. Az eset két helyen történt, de az eladót nem tudták átverni, s amikor lebuktak, azzal magyarázkodtak, hogy úgy találták a címleteket.

A forintot sem kímélték.
Egy másik esetnél, egy Heves vármegyei eladó pedig arról számolt be, hogy hamis 20 ezer forintos bankjeggyel akartak nála fizetni lengyel turisták. A tapasztalt eladónak a bankjegy színe tűnt fel elsőre, hogy kissé rózsaszínes volt. A turisták figyelmét felhívta a náluk lévő hamis bankjegyre, akik megdöbbentek.
Társlapunk megkérdezte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságot és megerősítették az eseteket. Dr. Berndt-Iványi Judit rendőr őrnagy, a kapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője közölte, az utóbbi időben több esetben fordult elő Egerben, hogy boltokban, vendéglátóhelyeken hamis euróval próbáltak fizetni.
„A hamis pénz jelentős anyagi kárt okozhat a vállalkozásoknak, hiszen a hamis bankjegy értéktelen, a kárt a kereskedő viseli. A bűnözők gyakran külföldi internetes oldalakon szerzik be a hamisítványokat, és kisebb címletekben próbálják forgalomba hozni.” – hívta fel a figyelmet.
A kereskedőknek résen kell lenni!
A hamis pénzek rossz minőségűek, de gyors fizetéskor a nagy kapkodásban simán át lehet felettük siklani. A kárt minden esetben a kereskedő viseli, érdemes tehát résen lenni, hogy elkerüljék a komoly anyagi veszteséget, mert a bankok nem váltják be a hamis címleteket.
Somogy vármegye biztonságos.
A legutóbbi ismert eset két éve történt, amikor egy fiatalkorú fiú hamis 100 euróssal fizetett. Főként a nagy forgalmú turistahelyeken fordulhat elő ilyen eset. Ezért lapunk megkérdezte a nyári időszakban szintén nagy forgalmat bonyolító Kőröshegyi gyógyszertár, egyik gyógyszerészét, Bajcsi Erikát. Elmondása szerint eddig még nem találkozott hamis pénzzel, sem gyanús esettel, de mindig rendkívül nagy körültekintéssel járnak el.
Hogyan terjednek a hamis pénzek?
A hatóságok szerint a hamisítványok gyakran külföldi oldalakról kerülnek az országba, majd nagy forgalmú helyeken próbálják meg elkölteni őket. A leggyakrabban a 20, 50 és 100 eurós címletekkel próbálkoznak az elkövetők.

Hogyan ismerhető fel a hamis bankjegy?
A hamis pénz felismerése nem mindig egyszerű, bár a valódi bankjegyeket több biztonsági elemmel is ellátják. A szakértők a következőket ajánlják:
- Ellenőrizzük a vízjelet és a hologramot erős fényben.
- Tapintsuk meg a papírt: a valódi bankjegy anyaga érdesebb, vastagabb.
- Nézzük meg az UV-fény alatti jeleket, amelyek a hamis bankjegyeken hiányozhatnak.
Mit tehetnek a boltosok a pénzhamisítás ellen?
- Figyelem, pontosság.
- Használjanak pénzvizsgáló készüléket (UV-lámpát, bankjegy vizsgálót).
- Gyanús bankjegyek esetén ne adja vissza a bankjegyet a vásárlónak.
- Ha lehetséges, tartsa fel a vásárlót feltűnés nélkül, és hívja a rendőrséget.
- Ha a bankjegy már a kasszában van, különítse el, és tegye meg a bejelentést.
A pénzhamisítás Magyarországon bűncselekmény, amelyért több év börtönbüntetés járhat. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy figyeljenek oda, és ha gyanús pénzzel találkoznak, ne próbálják azt továbbadni, hanem azonnal jelentsék.”
Fotók: sonline.hu
Eredeti írás: MOLNÁR DÁNIEL
