Fotó: KOVACS LILIANA
„Programkavalkád
Az idelátogató vendégek Baranya megyét mindig úgy jellemzik, hogy sokszínű, programgazdag és vendégszerető. Nos, a hétvégén Baranya megye mindenből maximálisan megmutatta, hogy mire is képes.
Mi, itt élők jól tudjuk, hogy Baranya gazdagsága nem csak természeti kincseiben mutatkozik meg. Megyénk lakossága számos nemzetiségből tevődik össze, és az roppant tartalmas egyveleg igazán jótékony hatással van térségünk történelmi értékeire, kulturális hagyományaira és az ezekhez kapcsolódó programokra egyaránt.

Fotó: Kovácsi Liliána / Forrás: MW
Ha valaki a hétvégén látogatott el hozzánk először, az bizony kapkodhatta a fejét, hogy melyik program lehet kedvesebb számára. Hiszen a választék roppant bőséges volt. Szigetváron, a leghősiesebb magyar városban a Zrínyi Napokon minden eddiginél gazdagabb programözönnel várták a látogatókat a Zrínyi Várban és környezetében. Kirakodóvásár, kosztümös történelmi bemutatók, zenei és képzőművészeti attrakciók sorjáztak.
Komlón a hagyományos Bányásznapok idén három napos forgataga tartotta lázban péntektől a helyieket, és a városba látogatókat.
Kozármislenyben a nagykorúvá (18 év) érett várost köszöntötték a helyiek és a településre látogatók, a közösségi programokon túl itt játszóteret avattak, és átadták a legrangosabb városi elismeréseket is.
Palkonyán a szüreti időszak közepén is maradt ideje a gazdáknak, hogy kinyissák a pinceajtókat. A szíves invitáció, no meg a minőségi programok – komoly zsezsgést eredményeztek a gasztrofaluban pénteken és szombaton is.
A hétvégén több programon is megmutatkozott Baranya nemzetiségi sokszínűsége
Pécsen pedig, ahol koncentráltan van jelen a megye nemzetiségi sokszínűsége, a nemzetiségi nap keretében mutatkoztak be szombaton délután a térség hagyományőrző együttesei, csoportjai.
Bá valamennyi programhoz kapcsolódott minőségi ételkínálat, ilyen tekintetben a hétvége legnagyobb dobását talán a Bólyi Csirkepaprikás Fesztivál hozta. Megtelt főző csapatokkal a Kántor rét, este pedig az Abrakazabra zenekar közreműködésével életműkoncertet adó Horváth Charlie előtt bizonyította több dalba is bekapcsolódva a bólyi közönség a muzikalitását.”
Eredeti írás: KASZÁS ENDRE
