A blade típusú elektromos autóbuszok suhannak majd Kaposvár utcáin. Fotó: Muzslay Péter
„Elektronikus jegyrendszert vezet be és okos parkolókat, valamint buszmegállókat is kialakít Kaposvár. Összesen negyven új elektromos autóbuszokra cserélik a helyi buszflottát, amelyek között négy önvezető is lesz. Az első zéró kibocsátású buszok már 2026. tavaszán megérkeznek Kaposvárra!
Suhanva száguld Kaposvár a fejlődés felé, egyetlen olyan magyar város sincs, mint a somogyi megyeszékhely, ahol a teljes buszflottát egy az egyben elektromos autóbuszokra, vagyis zéró emissziósra cserélik, hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A fenntarthatóságot szem előtt tartva és a helyi tömegközlekedési vállalat éves egymilliárd forintos kiesését innovatív megoldásokkal dolgozná le Kaposvár. Ezért újítják meg a teljes helyi buszflottát, a sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatása után a kínai hátterű BYD gyártja a járműveket. Az úgynevezett blade technológiát alkalmazó buszokból érkezik szóló, csuklós és midi kivitel is. – Jelenleg 42 buszunk van, ezek csaknem zéró kibocsátásúak, de mi azt szeretnénk, hogy nulla legyen a környezeti terhelés. Van rá közel 15 milliárd forintunk, ami rendelkezésünkre áll az most 6,5 milliárd forint, ebből szerezzük be az első 15 elektromos buszt, amelyek között két önvezető is lesz, jelentette be Szita Károly, a a Kaposvári Közlekedési Zrt. Cseri úti telephelyén tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. A városvezető elmondta: a fejlesztések részeként nem csak új buszokat vesznek, de okosbuszmegállókat is építenek, valamint okosparkolókat alakítanak ki és megmutatják a többi városnak, hogy az elektromos jegyértékesítést, hogyan lehet zökkenők nélkül működtetni.

Szita Károlytól megtudtuk: az első buszok már jövő tavasszal megérkeznek Kaposvárra és a többi fejlesztés még ennél is gyorsabban készülhet el.
Példaértékűnek nevezte a nagy volumenű fejlesztést Nagy Bálint az Építési- és Közlekedési Minisztérium államtitkára Kaposváron. – Ez a mostani fejlesztés ez valóban példaértékű és Kaposvár a magyar városok közül az első, amely a teljes buszflottáját elektromosra cseréli. Habár Kaposvárral kapcsolatban azért el kell mondjuk azt, hogy mindig is úttörő volt a közlekedésfejlesztésben és a modernizáció tekintetében is. Hiszen idén van 10 éve, hogy le tudta cserélni buszait egy akkor kifejezetten modernnek számító technológiájúra, CNG típusúra, jegyezte meg az államtitkár.

Spórolásnak sem rossz az elektromos autóbusz
Krenner László, a BYD Közép-kelet-európai értékesítési igazgatója elmondta: büszkék rá, hogy BYD buszok kerülnek Kaposvárra. A blade technológiával működő buszokról is beszélt az igazgató. – Az akkumulátorok a padlózatba vannak beépítve, ezt a technológiát a világon még senki sem tudja gyártani rajtunk kívül, mondta Krenner László. A most bemutatott szóló modell 600 kilométer hatótávú, Budapestről érkezett a saját lábán és a 200 kilométeres utat mindössze 22 százalékos töltöttség vesztéssel tette meg. – Egy elektromos autóbusz összehasonlítva egy dízelüzemű autóbusszal 20 millió forint megtakarítás érhető el, évi 60-65 ezer kilométeres futásteljesítménnyel, mondta a cég vezetője.
Természetesen az új buszt ki is lehetett próbálni a sajtótájékoztató második felében. Azt hangsúlyozta Szita Károly, hogy a busz nem olyan sárga lesz, amilyen a csütörtökön bemutatott modell. Az a zöldeskék szín fog díszelegni az e-buszokon, amelyeket a kaposváriak szavaztak meg korábban.
Forrás: sonline.hu
Eredeti írás: KOSZORUS RITA
Videó az eredeti cikk alatt.
