A magyar válogatott tagjai: Sonkoly János, Szilvási Dóra és Ifj. Baku László Forrás: Farkas Attila gogogo.hu
„Somogyi siker született a világversenyen: a kaposvári Szilvási Dóra csapatban bronzérmet nyert a Hévíz–Balaton Repülőtéren rendezett különleges eseményen. Egy héten át zajlott a műrepülő világbajnokság a Balatonnál, mi pedig a zárónapi, családi hangulatú légi parádén jártunk, ahol műrepülők, repülőmodellek és Veres Zoltán kápráztatta el a közönséget. A színpadon Farkas Bertalan űrhajóst köszönthették a nézők.
A műrepülő világbajnokságot, melyen bronzérmet nyert a magyar válogatott, a múlt héten tartották a Hévíz–Balaton Repülőtéren. Tulajdonképpen két megmérettetés zajlott egy helyszínen: a 16. FAI Haladó és a 4. FAI Középhaladó Motoros Műrepülő Világbajnokság. A balatoni rendezvényen összesen 80 versenyző mérte össze tudását, köztük olyan országok pilótái is, amelyek most először vettek részt a viadalon, például Kína, Szaúd-Arábia és Új-Zéland. A versenyzők négy számban indultak, volt köztük olyan is, ahol a figurákat csak előző nap kapták kézhez, és egy kijelölt légtérben kellett végrehajtaniuk a programot úgy, hogy nem volt lehetőségük előzetes gyakorlásra.

Fotó: Facebook/Hölgypilóták
Kaposvári hölgy sikere a műrepülő világbajnokságon
A magyar válogatott – Baku László, a kaposvári Szilvási Dóra és Sonkoly János, edzőjük Ábrányi Tamás vezetésével – csapatban a harmadik helyen végzett, így bronzérmet szerzett. Az aranyat Románia, az ezüstöt Csehország csapata vihette haza.
Külön figyelmet érdemel a kaposvári Szilvási Dóra, aki már gimnazistaként megszerezte a repülős jogosítványt, még azelőtt, hogy autót vezethetett volna. Az alapkiképzést is ekkor végezte el, vizsgáztatója Veres Zoltán, Európa-bajnok műrepülő volt. Azóta több típusra is megszerezte az engedélyt, most pedig a magyar válogatott egyetlen női tagjaként versenyzett.
– A műrepülést nagyon hamar megszerettem, noha ott komoly jelentősége van a fizikai tűrőképességnek, hiszen jelentős túlterhelés érheti az embert ilyenkor – mondta korábban a Sonline.hu-nak Szilvási Dóra, aki társaihoz hasonlóan egy-egy figura végrehajtása közben 9–10 g terhelést is kénytelen elviselni.
Az egyéni abszolút versenyben világbajnok lett
- a román Sebastian-Martin Dan,
- a második helyen honfitársa, Andreea Banesaru végzett,
- a harmadik pedig Lucian Dragus lett, ugyancsak Romániából.
- A magyar csapat legjobb egyéni eredményét Baku László érte el, aki a 10. helyen zárt.
- Sonkoly János a 19.,
- míg Szilvási Dóra a 24. helyet szerezte meg.

Családi légi parádé a Balatonnál – meglepetéssel
Szeptember 20-án, szombaton a szervezők légi parádéval koronázták meg a világbajnokság zárónapját. Igazi családi eseményt hoztak össze. A gyerekeket játszótér, ugrálóvár és körhinta várta, a környékbeli termelők és vendéglátóhelyek pedig food truckokban kínálták az ételeket és italokat, így semmiben sem volt hiány. A légi parádé programjában szerepelt a Hungarian Airlines Airbus A330-200F cargo gépének felszállása is, amely innen indult Kínába. A gép azonban olyan időpontban emelkedett a levegőbe, hogy a közönség egy része sajnos nem láthatta. Látványos bemutatót tartott egy AN–2-es repülőgép, majd a világbajnokság versenyzői négyperces freestyle műrepülésekkel szórakoztatták a nézőket. A levegőbe emelkedtek az óriás méretű repülőmodellek is, a Hawks of Romania kötelék pedig gyönyörű programot repült.

Fotó: Krausz Andrea
A sort a 63 éves Veres Zoltán zárta, aki műrepülő Európa-bajnokként és többszörös Guinness-rekorderként elképesztő produkcióval kápráztatta el a közönséget. Sokak csalódására elmaradt Imreh Lajos tervezett MI-2-es helikopteres bemutatója, a színpadon azonban meglepetésvendégként jelent meg az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan. A 76 éves legendát a műsorvezető az egykori élményekről és az űrhajózás mai helyzetéről is kérdezte.”
Eredeti írás: KRAUSZ ANDREA
Fotó: sonline.hu
