szerkeszto 
Bölcsességre és bátorságra van ma szükség. Enélkül nem találjuk meg a túlélés és a boldogulás útját. Bölcsesség kell a történelmi párhuzamok, a múlt tapasztalatainak felméréséhez, az új gondolatok előítéletek nélküli értékeléséhez. Bátorság kell ahhoz, hogy elhagyjuk a régi utakat, és újakat keressünk.
A mai világ nem olyan, mint a második világháború után, sőt már olyan sem, mint a hidegháború végén. Még élnek a régi intézmények, még ismételgetik a régi válaszokat, de már minden recseg-ropog.
Amerika pontosan tudja, hogy az utolsó esélye van arra, hogy a világot meghatározó tényező maradjon. Amikor a világ elé mintaként állított amerikai demokrácia megsérti saját törvényeit, és mondjuk házkutatást tart egy korábbi elnöknél, akkor már nagy a baj. Nem csak a világ nagy része, de már Amerika nagy része sem akar amerikai módon élni.
Amerika ma a világot fenyegető legnagyobb veszély. A saját világát, a saját szabályait kényszeríti más országokra, köztük ránk is. Saját uralma érdekében hajlandó háborúba, sőt atomháborúba sodorni egész Európát, benne Magyarországot is.
Az Európai Unió, amely szintén a második világháború utáni világ gyermeke, kiöregedett, megrokkant. Vezetőik az amerikaiak mellé szegődtek, bízva abban, hogy ha az EU nem is, de ők személy szerint túlélik ezeket az éveket.
Eközben egy új világ alakul ki. A világ jelentős része nem állt az USA mellé az Oroszország elleni háborúban. Kína és Oroszország között már nem egyszerűen szövetség, hanem sorsközösség van. India, Dél-Afrika, Brazília sem akar amerikai uralom alatt élni. Belarusz, Venezuela is egy új világban bíznak. Vitathatatlanul ehhez az országcsoporthoz húznak a jelenlegi szocialista országok, Vietnam, Kuba, Laosz, Észak-Korea. És folytathatnánk a sort.
Mi az új ebben a csoportosulásban?
Egy, a szocialista világrendszer megbuktatása óta először jelenik meg egy képződmény, amely alternatívát jelent az angolszász országok által uralt rendszerrel szemben. A nyugati világon belül folyik a konzervatívok és a liberálisok elkeseredett harca, de ezek egyike sem világrendszert képző elem. Egyikük sem teremt újat, csak átalakítja a létezőt.
Kettő, egyszerre vannak jelen tőkés és szocialista országok, és olyanok is, amelyek még keresik a nekik leginkább megfelelő társadalmi modellt. Kína szocialista ország, de Amerikától eltérően nem erőlteti másokra társadalmi modelljét. Más szóval, nagyban, egy világrendszer keretében valósulhat meg az „egy ország – két rendszer” elv, amely Hongkongban és Makaón tökéletesen működik. Ilyen a ma létező integrációkban elképzelhetetlen. Az EU-nak, a NATO-nak nem lehetnek tagjai nem kapitalista országok.
Három, az államok új rendszere nem egy pusztító világháború következményeként jön létre, hanem éppen ellenkezőleg, a nukleáris öngyilkosságot jelentő háború elkerülésére.
Négy, Kína először jelenik meg, mint egy globális csoportulás meghatározó ereje, amely gazdasági erejével, és civilizációs értékeivel is képes hatást gyakorolni partnereire és az együttműködésre.
Fontos jelentőségé van annak, hogy Kína egy önálló civilizációs tényező. Nincsenek olyan történelmi, és máig megosztó konfliktusai, mint az antiszemitizmus, az európai nacionalizmus. Kínát nem terheli felelősség egyetlen háború kirobbantásáért sem.
A konzervatív elit, a kormány tudja, sőt nap, mint nap beszél arról, hogy új világrend van kialakulóban. Egy új rendszer, amely nem a nyugat uralmára, hanem nyugat és kelet szembenállására épül. Ők azonban úgy gondolják, hogy a nyugati világot át lehet alakítani, az intézményeket meg lehet reformálni, és a végén a győztesek között leszünk.
A magyar kormány bölcsen jár el, amikor hidakat épít az új világ felé. A keleti nyitás politikája ma már több, mint gazdaságpolitika, egy civilizációs közeledés. Az „egy Kína” elv mellett határozott kiállás jó üzenet Kína felé. A Türk Államok Szervezetében való magyar részvétel az első hallásra meghökkentő, de stratégiailag helyes lépés.
A magyar konzervatív elitben azonban nincs meg az elszántság a nagyobb lépésre. Az értelmetlenül felvállalt kommunistaellenessége akadályozza abban, hogy elfogadja a szocialista rendszerek létezését. Az elitet befolyásolja, hogy gazdaságilag a nyugathoz kötődik. A kínai beruházások elenyészőek a németekkel szemben. Történt ugyan kísérlet az orosz tőke közép-európai pozícióinak erősítésére, de a háború egyelőre ezt is keresztülhúzta.
A liberális elit politikailag és intellektuálisan korlátozott. Nem tud elszakadni attól, hogy 1989-90-ben a nyugat segítségével került hatalomra és ma is a nyugati világgal való azonosulásban látja saját hatalma biztosítékát.
Nekünk, a baloldalon értenünk kell, hogy a tőke, a pénz uralma elleni harc nem szűnik meg. Ez alól senki sem ment fel. Az emberekkel meg kell értetnünk, hogy az infláció, az energiaválság, a háború okozója általában a kapitalizmus. Le kell lepleznünk a konzervatívok hintapolitikáját, a régi világhoz fűződő illúziókat. De a liberalizmus, az USA ma mindennél nagyobb veszélyt jelent.
Értenünk kell, hogy az ukrajnai háború nem az „imperialista tábor belső harca”, hanem az orosz nép honvédő harca, és ugyanakkor a mi harcunk is az amerikai uralom ellen. A mi küzdelmünkben pillanatnyilag nem számíthatunk másra, mint a szocialista Kínára. Egy másik világ léte azt jelenti, hogy kiszabadulunk Amerika és a liberalizmus uralmából, és ez már segítség a mi küzdelmünkhöz is.
About the Author
Kós Zoltán 
