Balatonföldváron gátat szabnak a betelepülőknek. Forrás: MW
„Balatonföldvár bevezette azt, amit még egyetlen Balaton-parti település sem. Betelepülési hozzájárulást vezetnek be novembertől a balatoni városban, ahol így igyekeznek minél több fiatal családot a településre csábítani és gátat szabni a nem aktív korú betelepülőknek.
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen döntött arról Balatonföldvár, hogy gátat szabna a településre költözőknek és a helyi önazonosságról szóló törvény adta keretek között korlátozzák az ingatlanvásárlásokat is. Az interneten futótűzként terjedt a hír, hogy Balatonföldvár megsarcolja a betelepülőket, pedig nem a pénzbeszedés a rendelet célja.
Dologi és személyi jogvédelmi eszközöket is lehetővé tesz a Navracsics Tibor által márciusban Somogy Vármegyei Kormányhivatalban ismertetett helyi önazonosság védelméről szóló törvény. Ezek mindegyikével élt a balatonföldvári testület, a nemzeti jogszabálytár oldalára felkerült önkormányzati rendelet alapján. Egyrészről elővásárlási jogot biztosítanak a helyieknek, másrészről betelepülési hozzájárulást vezetnek be. – Más települések személyi jogvédelmet vezettek be, de mi nem ezt preferáltuk, aminek több oka is van. Az egyik, hogy egy elöregedő település vagyunk és azt szeretnénk, ha minél több fiatal és aktív korú érkezne a városba. A helyi vendéglátóipari és turisztikai szolgáltatók sok ideiglenes vagy állandó tartózkodási hellyel rendelkezőt alkalmaznak szezonban és azon kívül, az ő munkájukat nem szerettük volna gátolni. A következő években mintegy 500 lakóingatlan létesül Balatonföldváron, ezeket meg kell tölteni, indokolta Holovits Huba, polgármester a döntést.
Fejlesztenek a bevételből Balatonföldváron
– Egyrészt úgy gondoljuk, hogy az ingatlanok a vételárának kettő százaléka a betelepülés esetén, jelentős mértékben hozzájárul a költségvetéshez. Ebből fejlesztéseket tudunk megvalósítani, mint utak, járdák, játszóterek vagy csapadékvízelvezetés modernizálása, folytatta a polgármester. Az elővásárlási joggal kapcsolatos sorrendet is megváltoztatta a testületi döntés. – Első körben az önkormányzatnak, a szomszédos ingatlan tulajdonosának és harmadik körben, bármely földvári ingatlannal rendelkezőnek van elővásárlási joga. Persze a szabályok alól van mentesség, amelyet a törvény biztosít és kérelem alapján lehet méltányosságot kérni a képviselő-testülettől, jegyezte meg a polgármester. A helyi rendeletben azt is lefektették, hogy aki a mentességgel nem rendelkező betelepülő a feltételek megszegézésvel szerez ingatlant, az adásvételi szerződés szerinti vételár 0,2 százalékával egyenlő mértékű bírságot szabnak ki.”
Eredeti írás: KOSZORUS RITA
Fotó: sonline.hu
