A szőlő aranyszínű sárgaság megjelent Eger határában is Forrás: heol.hu
„Fertőzés
Veszélyes betegség ellen kell összefogniuk a borászoknak, szőlőtermesztőknek. Eger szőlőit is elérte az aranyszínű sárgaság fertőzés.
A Balatonfüred-Csopaki és az Egri borvidéken is kimutatta a Nébih laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence doréet. A kórokozó 22 borvidékből már 17 helyen jelen van. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a termelőket, hogy folyamatosan figyeljék ültetvényeiket, valamint tartsák be a növényvédelmi előírásokat. A betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.
A Nébih közleménye szerint a területileg illetékes hatóságok szakemberei mindkét helyszínen megkezdték a növényegészségügyi intézkedéseket, az érintett ültetvények körül kialakították egy kilométeres sugarú fertőzött területet, amelyen belül minden tőkét megvizsgálnak. A fertőzött területen belül a tüntet mutató tőkék esetében a hatóság elrendeli azok megsemmisítést. Emellett az érintett területről tilos a szőlő szaporítóanyag forgalmazása és szállítása is. A fertőzés körüli további három kilométer sugarú puffer zónában intenzív felderítés és kötelező védekezési program lép életbe.
A nem megfelelően kivágott szőlő hordozó marad
Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának szőlészeti küldötte elmondta, a Nagy-Egeden derült ki egy gondozott ültetvényen lévő tőkéről, hogy fertőzött, ezt a tulajdonos vette észre és bevizsgáltatta. A problémáról a kedd délutáni hegyközségi választmányi ülésen is megbeszélést tartanak. A következő időszakban felderítő csapatok járják majd be az ültetvényeket, és megszervezik a védekezést is. A betegséggel érintett tőkéket teljesen kivágják és elégetik. Nagyobb beavatkozásra akkor lehet szükség, ha az állomány 30 százaléka fertőzött. Mivel a kórokozó megmarad, ezért úgy kell kivágni a tőkéket, hogy ne hajtsanak ki újra. Az élő növények hordozók maradnak, a kabóca átviheti róluk a fertőzést más növényekre.
Pál Sándor szerint a környéken nincs annyi amerikai szőlőkabóca, mint Zalában, vagy a Balaton-felvidéken, de itt is sokat csapdáztak A kabócák ellen még lárva állapotuk idején kell védekezni növényvédő-szerekkel. Még most is jelen vannak az imágók a szőlőkben, de már kevesebb van belőlük, a peték lerakása után áttelelésre készülnek.
Az aranyszínű sárgaság megjelenése figyelmeztetés
Farkas László, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke – akivel néhány hete beszéltünk a védekezés fontosságáról – szerint a betegség megjelenése még nem tragédia, de figyelmeztetés a gazdálkodók számára. Számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb megjelenik a borvidéken is, lehet, hogy jobb előbb, és komolyan venni a védekezést. Fölelevenítette, a filoxéra – szőlőgyökértetű – elpusztította a szőlőket, itt most egy láthatatlan kórokozóval állnak szemben, amelynek csak terjesztője, a szőlőkabóca ellen tudnak védekezni. A betegséggel szemben még nem tudnak mit tenni. Az aranyszínű sárgaság miatt lesz rendkívüli megbeszélés majd, amelyen szó lesz a biogazdálkodók problémájáról, akik nem használhatnak vegyszereket.
Az elnöktől megtudtuk, a bortermést nem érinti a probléma, hiszen a beteg szőlő termése nem kerül bele szüretkor a többi fürt közé, hiszen nem is érik be. Korlátozás sem érinti az egri borokat, ahogyan a szlovén, horvát borokat sem. Egy védőkörzet azonban lesz, ahonnan szaporítóanyag nem kerülhet ki. Szerinte rövid távon a kabóca elleni védekezéssel kell foglalkozniuk, de hosszú távú megoldást kell találni majd a betegségre, mert nehéz lesz a rovartól megszabadulni. Közösen kell fellépniük az elhagyatott ültetvényekkel kapcsolatban is, amelyek veszélyeztetik a művelt szőlőket.
Költségvetési pénz a felderítésre
Az Agrárminisztérium közleménye szerint a kormány cselekvési tervet fogadott el és 3,8 milliárd forintot különített el az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni küzdelemre. Ebből oldják meg a szemlét, a felderítést és a vegyszeres kezelést. Szükség esetén támogatják az ültetvények újratelepítését is.
A cselekvési terv részeként országos felderítés indul. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 6-8 fős szemlecsoportokat állít föl, amelyek országszerte bejárják a szőlőterületeket. Előszűrés céljából a Nébih mobil laborautója helyszíni méréseket is végez. Nagy István agrárminiszter szerint nagy jelentősége van a tavaszi védekezéseknek, de a szüret utáni kezelésekkel is gyéríthető a kabócapopuláció, ezért országos növényvédőszeres program is indul.”
Eredeti írás: TÓTH BALÁZS
Fotó: heol.hu
