Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztõség
„Helyi közélet
Szervezett intézkedésre van szükség Somogyban is, akkora a lehetséges veszély. Támad a lódarázs, csapdákat állítanak ellene.
Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) inváziós fajként Európa több országában vészesen gyorsan terjed. Különösen veszélyes a méhészetekre és a természetes beporzókra egyaránt. Európában való megjelenése mára oly mértéket öltött, hogy Magyarország számos pontján, így a Balaton déli partján is csapdákat helyeztek ki. Az ázsiai lódarázs ugyanis európai fajtársaival szemben sokkal veszélyesebb.

Az ázsiai lódarázs ellen fel kell lépni
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöksége az ázsiai lódarázs megjelenését követően döntött úgy, hogy létrehoz és folyamatosan működtet egy olyan monitoring rendszert, amely csapdázással segít e rovarfaj megjelenésének felderítésében, önkéntes méhészek bevonásával.
Az elképzelés alapján az autópályák két kilométeres körzetében lévő méhészeti telephelyeken darázscsapdákat helyeznek ki a jelentkező méhészetek, amelyeket heti rendszerességgel ellenőrizve, jó esetben ki tudjuk szűrni a szállítmányozás útján hazánkba kerülő ázsiai lódarázs egyedeket. Ennek megfelelően Somogyban az M7-es környékét csapdázzák.
Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegyékben rakják ki a csapdákat a szaktanácsadói hálózat bevonásával. Ellátják a méhészeket a csapda beüzemeléséhez és működtetéséhez szükséges információkkal, illetve tájékoztató ismertetőt és csalianyagot is a méhészek rendelkezésére bocsátottak.

- A feladatban részt vevő méhészek vállalták a csapdák üzembe helyezését, működtetését, heti rendszerességű ellenőrzését, gyanú esetén pedig a csapdában lévő rovarok dokumentálását, fagyasztással történő tartósítását, hogy meghatározzák a biológusok.
- A méhészek visszajelzése a csapdával kapcsolatban biztató, mert működtetése egyszerű és a célnak megfelelő. Az idén szeretnék a használatát a méhészeti szezon egészére kiterjeszteni, és ennek megfelelően még több csalianyaggal ellátni a megfigyelési munkában részt vevő méhészeket. Ez azt jelenti, hogy október 15-éig működnek a csapdák. A csapdamonitoring hálózat működtetése az egyetlen megelőzési módja az ázsiai lódarázs esetleges jövőbeni megjelenésének, mert időt nyerhetnek ezzel a rovar hazai elterjedésének megakadályozásához.
A somogyi darázsirtó szerint valóban sok a lódarázs
Ha valaki sok lódarazsat vesz észre otthon, ne essen pánikba, hanem forduljon szakemberhez, házilag ne kísérletezzen az elpusztításával, felelte érdeklődésünkre Lévai Szabolcs bárdudvarnoki darázsirtó. Ha valaki házilag elkezdi „fújkálni” a nagy számban összegyűlő rovarokat, az számíthat arra, hogy agresszívvá válnak. A darázsirtók speciális méhészruhában könnyebben meg tudják közelíteni a fészket, és engedélyezett irtószerrel veszik fel a küzdelmet a rovarokkal. Szerinte a lakóknak sok esetben azért sem érdemes próbálkozni, mert nem könnyű felfedezni a darázsfészket, ami a repnyílástól távolabb is lehet. Megerősítette, hogy az utóbbi években nemcsak lódarázs, de más rovarok is terjednek az enyhe telek miatt.
Somogyban még nem terjedt el igazán az ázsiai lódarázs, míg az európai fajtársa magányosan portyázik, így nem jelent akkora veszélyt a kaptárakra, árnyalta az információkat kérdésünkre Hanzel Róbert kaposmérői méhész. A méheket megtizedelő ázsiai lódarázsból az első példányokat egy-másfél évvel ezelőtt fogták be hazánkban, idézte fel. Az elterjedésük megakadályozására helyeztek ki csapdákat, folyamatosan ellenőrzik a térfoglalásukat a programban szereplő méhészek segítségével.”
Eredeti írás: KOVÁCS GÁBOR LÁSZLÓ
Fotó: sonline.hu
