Aranyszínű sárgaság: a Szekszárdi borvidéken is találtak beteg tőkéket, de itt még nincs nagy baj, de hogy ne is legyen, figyelni kell az ültetvényt Forrás: zaol.hu/ Szakony Attila
„Szőlő aranyszínű sárgasága
A héten újabb borvidékeken mutatták ki a szőlő rettegett betegségét, ezzel a 22 borvidékből már 17 helyen van nagy baj. A szőlő aranyszínű sárgasága hatalmas kockázatot jelent a szőlőtermelők számára.
A Balatonfüred-Csopaki és az Egri borvidéken is kimutatta a Nébih laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence doréet (FD). A kórokozó 22 borvidékből már 17 helyen jelen van. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a termelőket, hogy a szőlő aranyszínű sárgaság gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.
Aranyszínű sárgaság: fertőzött zónában minden tőkét megvizsgálnak
A területileg illetékes hatóságok, azaz a kormányhivatalok szakemberei mindkét helyszínen megkezdték a növényegészségügyi intézkedéseket: az érintett ültetvények körül kialakították az egy kilométeres sugarú fertőzött területet, amelyen belül minden tőkét megvizsgálnak. A fertőzött területen belül a tünetet mutató tőkék esetében a hatóság elrendeli azok megsemmisítést.
Emellett az érintett területről tilos a szőlő szaporítóanyag forgalmazása és szállítása is. A fertőzés körüli további 3 kilométer sugarú puffer zónában intenzív felderítés és kötelező védekezési program lép életbe.
A Szekszárdi borvidéken is találtak beteg tőkéket, de még nincs nagy baj
– Tisztázzuk rögtön, a Szekszárdi borvidéken még nincsenek súlyos dolgok, és hogy ne is legyenek, nagyon oda kell figyelniük a gazdáknak az ültetvényükre – mondta Vesztergombi Csaba, a Szekszárdi Hegyközség elnöke. Leányvárban találtak 2-3 tőkét, mely érintett a betegségben. Itt növényvédelmi zárlatot rendeltek el. Ez a betegség az ötvenes évektől jelen van hazánkban, sajnos úgy tűnik, az elterjedése az elmúlt időszakban felgyorsult. Nem szeretnénk, ha olyan helyzet alakulna ki a mi borvidékünkön, mint Zalában, ahol ki kell vágni az ültetvényeket. Ez hatalmas kár a termelőnek.
Vesztergombi Csaba elmondta, október 22-én fórumot tartanak szakmai előadókkal a témában Szekszárdon, a Tudásközpontban. Ide várják a gazdákat.
Zalában nagyon nagy a baj, rohamtempóban terjed a betegség
Zala vármegye szőlőtermesztői a teljes kilátástalanság szélére sodródtak: az aranyszínű sárgaság fitoplazma megállíthatatlanul terjed. Zala vármegye szinte egész területét növényegészségügyi zárlat alá helyezte a Zala Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályának Növény- és Talajvédelmi Osztálya, miután rohamtempóban terjed a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma.
A fertőzött és gyanús növényeket gyökerestől ki kell vágni, meg kell semmisíteni. A zárlat alatt tilos mindenféle szőlő szaporítóanyag, növény, eszköz és anyag mozgása a területeken, csak hatósági engedéllyel lehetséges a kivitel és behozatal.
„ Csörnyeföld nagy része elesett, nekünk a jövő évtől nincs egy tőke szőlőnk sem, mindent ki kell vágnunk.” – írta Bussay Dorottya, a Pannon Borműves Céh tagjainak címzett levelében egy hete.”
Eredeti írás: MAUTHNER ILONA
Fotó: teol.hu
