Népszerűek a balatoni szállodák.
„Nagyot megy a magyar turizmus mostanában. Az is jelzi ezt, hogy a balatoni szállodák többségében már most lefoglalták az őszi szünetre a szobákat, de az év végi ünnepekre is szépen jönnek a foglalások. Van olyan szálláshely, ahol jobb volt a szeptember, mint a június.
A balatoni hotelekben már alig-alig találni szabad szobát az őszi szünet idejére. Siófokon és környékén azonban sok helyen már a novemberi hétvégék is teltházasak. A vendégek korábban foglalnak, mint valaha, a turizmus pedig országosan is rekordot döntött.
Ősszel is pörög a Balaton
A siófoki CE Pláza Hotelben a nyári szezon után az őszi hónapok is kiemelkedően teljesítenek. – Azt hittük, a szeptember extra jó volt, pláne, hogy jobb volt mint a június. Azt gondoltuk, ez lesz a csúcs, de az október még ennél is erősebbnek ígérkezik, mondta Tóth Gergely, a szálloda tulajdonosa.
A hotel foglaltsága októberben több napon elérte a teltházat, az őszi szünet pedig gyakorlatilag teljesen betelt. – Mostantól, ha egyetlen új foglalás sem érkezne, akkor is az elvárt szint felett vagyunk. Az őszi szünet nyolcvan százalék felett van, több napra pedig már technikai telt házunk van, tette hozzá a tulajdonos.
A szálloda nemrég bővült is: július óta húsz új szobával várják a vendégeket, amelyeket szintén sikerült megtölteni. – A frissítés jót tett a háznak, jó árat tudunk adni, és az időjárás is kegyes volt hozzánk, fogalmazott Tóth Gergely.

Forrás: Koszorus Rita
A Balaton másik nagy szállodájában, a Hotel Azúrban is hasonlóan erős a szezon. – Abszolút kiemelt időszak az őszi szünet, de most inkább az október 23-ai hosszú hétvége van előrébb. A szünet második fele nyolcvan százalék feletti foglaltságon áll, november 1-je körül még van néhány szabad hely, de abban bízunk, hogy az is betelik, mondta Sternóczky Balázs, a hotel marketingvezetője.
A szeptember az Azúrban is jól alakult, bár itt inkább a konferenciaturizmus húzta fel a számokat. – Több, 400–500 fős konferenciát is tartottunk, ennek köszönhetően 85 százalékos volt a szeptemberi foglaltság. Mostanra újra beindult a céges rendezvények időszaka, fogalmazott Sternóczky Balázs.
A karácsonyi időszakra is hamar elindultak a foglalások. – Karácsony a legnépszerűbb, aztán a szilveszter. Már most 45 százalékon állunk az év végi ünnepekre, ami jobb, mint tavaly ilyenkor – tette hozzá a marketingvezető.
Országosan is rekordokat dönt a turizmus
A balatoni szállodák tapasztalatai nem egyediek: a magyar turizmus egésze is történelmi csúcsra ért. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a héten közölte: idén minden eddiginél hamarabb, már szeptember végén átléptük a 15 millió vendéget. Ezzel az idei eredmény három héttel előzi meg a tavalyi tempót, ami a hazai szektor újabb erős évét vetíti előre. Mint hozzátetette, ez is bizonyítja, hogy Magyarország iránt töretlen az érdeklődés, a turizmus pedig nemcsak fontos pillére a nemzetgazdaságnak, hanem minden eddiginél erőteljesebben fejlődik.”
Eredeti írás: KOSZORUS RITA
Fotó: sonline.hu
