Tartalékosok vettek részt a gyakorlatokon. Fotó: Pekola Attila tartalékos főhadnagy, Fehértói Mihály tartalékos zászlós
„Tartalékosok
Az elmúlt hetekben a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei tartalékos katonák valós helyzeteket modellezve gyakorolták a műveleti eljárásokat, az együttműködés rendjét, őrzés-védelmi feladatokban vettek részt és ellenőrző-áteresztő pontokat működtetve erősítették felkészültségüket a haza szolgálatára.
Több száz tartalékos katona vonult be az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred három zászlóaljának települési helyeire, hogy részt vegyen a NATO-keretek között megrendezett Adaptive Hussars 2025 összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlaton, valamint az ezzel párhuzamosan zajló kiképzéseken. Az esemény egyben kiváló lehetőséget adott arra is, hogy az ezred hatékonyan együttműködjön a műveleti alakulatokkal és a közigazgatási szervekkel.

Gyakorlatra riasztották a tartalékosokat!
A Magyar Honvédség védelmi képességeiben továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a tartalékos erők. Az Adaptive Hussars során elsődleges cél volt, hogy a gyakorlat tovább növelje a tartalékos katonák kiképzettségi szintjét, és ezzel párhuzamosan erősítse az alaprendeltetési feladatok begyakorlását. Az elmúlt évben a „Szeretem, megvédem” toborzókampány sikerének köszönhetően jelentősen bővült a tartalékos honvédek létszáma, akik ezúttal is bizonyították elhivatottságukat és a haza védelme iránti elkötelezettségüket.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vitéz Farkas Gyula 5. Területvédelmi Zászlóaljnál szolgáló Mikó Csaba tartalékos szakaszvezető és Mikó Roland tartalékos szakaszvezető testvérként, együtt vettek részt a gyakorlaton.
„Kereken egy éve, tavaly szeptemberben szereltünk fel tartalékos katonának. Édesapánk volt a legnagyobb motivációnk, hiszen ő hivatásos katona volt, és példát mutatott számunkra a haza iránti elkötelezettségből. A tartalékos szolgálat remek lehetőség arra, hogy mi is belelássunk a katonai életbe, miközben a civil hivatásunkkal is össze tudjuk egyeztetni. Mindketten más területen dolgozunk – egyikünk egy kamionszervizben szerviztanácsadóként, másikunk egyéni vállalkozóként –, de a katonai hivatás közös szenvedélyünkké vált. Az alapkiképzés során, mind elméleti, mind gyakorlati szinten rengeteget tanultunk. A kiképzőink lelkesedése és hozzáállása megszerettette velünk a katonaéletet. Ez a mostani gyakorlat az első alkalom, hogy tényleges feladatban is részt vehettünk, és ez hatalmas élmény számunkra. Fejlődött a lőkészségünk és fizikailag is erősebbé váltunk. Azért jelentkeztünk erre a gyakorlatra, mert szerettük volna kipróbálni magunkat őrzés-védelmi feladatokban is. Úgy érezzük, a katonai szolgálat még több rendszert és fegyelmet hozott az életünkbe, amit a mindennapokban is tudunk kamatoztatni. Megnyugtató érzés, hogy egymás mellett szolgálhatunk. Testvérekként minden feladatban támogatjuk egymást, és tudjuk, hogy számíthatunk a másikra – akár terepen, akár az élet bármely területén” – mondták el a testvérek.
Papp István tartalékos főtörzsőrmester számára nem ismeretlen a közösség védelme, hiszen civil életében a katasztrófavédelemben dolgozik.
„Már hatodik éve vagyok tartalékos katona, és azok közé tartozom, akik a legelsők között jelentkeztek. Annak idején sorkatonaként nagyon szerettem a katonai életet és a tartalékos szolgálat lehetőséget adott arra, hogy ezt újra átéljem. Számomra ez több mint szolgálat – ez bajtársi közösség, ahol szinte családias légkörben szolgálunk együtt. Egymásért küzdünk, segítjük és támogatjuk a másikat, ha kell, vállvetve állunk helyt. A mai világban sajnos ezek az értékek egyre ritkábbak, ezért is tartom fontosnak, hogy tovább vigyük ezt a szellemiséget. Az alapkiképzésem óta számos feladatban vettem részt. A civil életben a katasztrófavédelemben dolgozom, emellett másodállásban tűzoltó is vagyok. A két hivatás között sok a hasonlóság: mindkettőben összetartó közösségben szolgálunk, és mindkettőben egymásért megyünk a „tűzbe”, ha kell. Azért jelentkeztem az Adaptive Hussars 2025 gyakorlatra, mert úgy éreztem, ez egy remek alkalom arra, hogy felfrissítsem a korábban megszerzett tudásomat, és új tapasztalatokat szerezzek. A kiképzők szakmai támogatásának köszönhetően sikerült is még magasabb szintre fejlesztenem a képességeimet. Továbbra is szeretnék tartalékos katona maradni, és amennyiben a munkám és a családom engedi, a jövőben is vállalnék feladatokat. Számomra ez nemcsak kötelesség, hanem hivatás és szívügy: a bajtársiasság, a rend és a haza iránti elkötelezettség tartja össze mindazt, amit katonaként képviselek.”
A gyakorlatok kiváló lehetőséget biztosítanak a tartalékos katonáknak, hogy elmélyítsék tudásukat és készségeiket. A csapatban végzett szolgálat nemcsak az egyéni fejlődést segíti, hanem a közösség erejét is erősíti, miközben a résztvevők valósághű helyzetekben tapasztalhatják meg az összetartás és együttműködés jelentőségét. Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat ismét megerősítette, hogy a tartalékos katonák igazi ereje a bajtársi összefogásban, a közösség iránti hűségben és a hazájuk szolgálatához való feltétlen elkötelezettségben rejlik, és ez az erő adja a Magyar Honvédség egyik legnagyobb értékét – tájékoztatta portálunkat Szidor Viktória főhadnagy.”
Eredeti írás / Fotó: szon.hu

