"A tervezet szerint Moszkvának és Kijevnek tárgyalásokat kellene kezdenie..."
„Az európai országok Ukrajnával közösen egy 12 pontból álló béketerven dolgoznak ki a háború lezárására a jelenlegi frontvonal mentén – írja az Unian ukrán hírügynökség a Bloomberg cikkére hivatkozva.
A jelentés szerint, a kezdeményezés célja, hogy tűzszünetet, biztonsági garanciákat és háború utáni újjáépítést hozzon el, miközben elutasítja Vlagyimir Putyin újabb feltételeit, amelyek Ukrajna kapitulációját és területek átadását követelik.
Trump vezetheti a béketanácsot
A javaslat megvalósítását egy béketanács irányítaná, amelynek élén Donald Trump amerikai elnök állna. A terv szerint először mindkét félnek – Oroszországnak és Ukrajnának – meg kellene egyeznie a tűzszünetről, és vállalniuk kellene, hogy nem indítanak több területi offenzívát.
Ezt követően a dokumentum előírja az elhurcolt ukrán gyerekek hazatérését, a hadifoglyok cseréjét, valamint Ukrajna biztonsági garanciáinak és újjáépítési finanszírozásának biztosítását. Emellett gyorsított eljárásban megnyílna Ukrajna előtt az Európai Unióhoz való csatlakozás útja.
Feltételes szankciók és orosz hozzájárulás az újjáépítéshez
A tervezet értelmében az Oroszországgal szembeni szankciókat fokozatosan enyhítenék, de a mintegy 300 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz jegybanki tartalék csak akkor kerülne visszaadásra, ha Moszkva is pénzügyi részt vállalna Ukrajna újjáépítésében.
Amennyiben Oroszország ismét támadást indítana, a korlátozások automatikusan visszaállnának.
Tárgyalás a megszállt területekről
A tervezet szerint Moszkvának és Kijevnek tárgyalásokat kellene kezdenie az oroszok által megszállt területek igazgatásáról, de – a Bloomberg forrásai szerint – sem Európa, sem Ukrajna nem ismerné el jogilag ezeket orosz területként.
Bár a terv részletei még formálódnak, és további egyeztetésre várnak Washingtonnal, európai diplomaták már ezen a héten az Egyesült Államokba utazhatnak, hogy véglegesítsék a javaslatot.
A kezdeményezés összhangban van Donald Trump korábbi kijelentéseivel, amelyek szerint a háborút a jelenlegi frontvonalak mentén kellene „befagyasztani” a tárgyalások megkezdése előtt.”
Fotó / Eredeti írás: KISZó
