Fotó: GDV / Forrás: 24 Óra
„Kőgolyók emelkedtek, súlyok lendültek, és végül a kamion is megmozdult Kocson. A látványos és jó hangulatú erős emberek versenyt a hétvégén Kocson szervezték meg, ahol igazi meglepetések is születtek.
A hatalmas kamion lassan megmozdult, a közönség pedig ujjongásban tört ki: előbb az erős emberek verseny tehetségkutatójának versenyzői, majd a gyerekek és anyukák is nekiveselkedtek, hogy elhúzzák a többtonnás monstrumot. Látványos és jó hangulatú erős emberversenyt rendeztek a hétvégén Kocson, amelyet ifjabb Fekete László, a sportág ismert alakja szervezett.

Fotó: GDV / Forrás: 24 Óra
A nap délelőtt tehetségkutatóval indult, délután pedig a profik mérték össze erejüket. A Kemma.hu is kilátogatott az eseményre, ahol Szlovákiából és Magyarország több településéről is érkeztek versenyzők. Összesen kilencen próbálták ki magukat a kezdők mezőnyében – köztük két helyi fiatal: Bence és Géza és egy 15 éves szárligeti fiú, aki a nap egyik legnagyobb meglepetését okozta remek teljesítményével.
Meglepetéseket tartogatott az erős emberek versenye Kocson
Az első versenyszám rögtön a legnehezebbek közé tartozott: kőgolyókat kellett átemelni egy magas vasrúd felett. A legkisebb golyó 110 kilogrammot nyomott, a legnagyobb 130-at – utóbbit a tehetségkutatón már senki sem tudta kiemelni, de a 120 kilós golyót többen is sikerrel felemelték.
A kőgolyóemelés mellett volt gerendanyomás, súlycipelés, sőt olyan feladat is, ahol motoros fűrészt kellett kinyújtott kézzel tartani. A verseny nemcsak az erőről, hanem a tanulásról is szólt: a tapasztaltabbak megmutatták, hogyan lehet helyesen emelni, tartani, és beosztani az energiát. És bizony ifjabb Fekete László szigorúan pontozott. Többször is hibásnak ítélte meg a feladatot.

Fotó: GDV / Forrás: 24 Óra
– Bár ők nem profik, mindent úgy kell csinálniuk mint egy szabályos versenyen. Nem elég ha a feje fölé nyomja a gerendát. Ki is kell tartania. Ha remeg a keze és nem tudja stabilan megtartani, akkor nincs pont – magyarázta a verseny közben szigorúan.
A nap fénypontja az utolsó versenyszám lett, amikor a versenyzők egy kamiont húztak el meghatározott távon. Itt az idő döntött: aki a leggyorsabban ért célba, az nyert. A látványos próba után a közönség is lehetőséget kapott: gyerekek, majd anyukák is nekifeszültek a vontatókötélnek – utóbbiaknál a sofőr tréfásan a féken tartotta a kamiont, így még nagyobb volt a sikerélmény, amikor végül megmozdult a jármű.
A díjátadón ifjabb Fekete László minden résztvevőt megdicsért, és külön kiemelte a két fiatal újoncot, akik első próbálkozásra is remekül helytálltak. Mint mondta, „óriási potenciál van bennük”, és szívesen látja őket a következő versenyeken is. Az elismerés nem volt alaptalan. Az Bence negyedikként végzett, míg Géza végül holtversenyben lett második, azonos pontszámmal az első helyezettel. A sorrendet végül csak az döntötte el, ki nyert több versenyszámot.
Bence a Kemma.hu kérdésére elmondta, hogy kőgolyót még sosem emelt, de kövekkel kitömött zsákkal szokott otthon gyakorolni. Géza pedig elárulta, hogy a májusi erősember versenyre már kilátogatott Kocsra, amit az idősebb Fekete László szervezett. Akkor csak belekóstolt a különböző feladatokba, de már akkor is nagyon megtetszettek neki. Azóta is mondogatja otthon, hogy szeretne egy 100 kilós kőgolyót a kertbe gyakorolni. Mostani sikerével talán már kiérdemelte a különleges „kerti díszt”. -”
Eredeti írás: GOLETZ-DEÁK VIKTÓRIA
Fotó: kemma.hu
Videó az eredeti cikk alatt.

