A szemétszedő akció hősei Forrás: Facebook/Tatabánya Megyei Jogú Város Diákönkormányzata
„Szemétszedés
Tatabánya ismét bizonyította, hogy a közösség ereje képes valódi változást hozni. Kertvárosban a közelmúltban szemétszedő akciót szerveztek, a Városrendészet és a Polgárőrség fogtak össze, hogy megtisztítsák a körforgalom melletti fás, erdős területet, ahol illegális hulladéklerakót tártak fel.
A szemétszedő akció nem volt hiábavaló. Az erőfeszítés eredményeként két konténernyi szemetet gyűjtöttek össze, és nemcsak a környék lett tisztább, de példát is mutattak arról, mit jelent a felelős városszeretet.
A szemétszedő akcióban több helyi szervezet is részt vett
A kezdeményezés előzménye, hogy néhány hete a Polgármesteri Hivatalban egyeztetést tartottak a városszépítésben aktív civil szervezetek, a Városrendészet és a Polgárőrség képviselői. Az ott meghatározott cél világos volt: összehangoltan, egymás munkáját segítve dolgozni Tatabánya tisztaságáért. Az egyeztetésen megszületett egy közös szemétszedési naptár is, amelyben mindenki nyomon követheti, mikor és hol zajlanak a következő akciók. A kertvárosi illegális lerakó problémáját egy lakossági fórumon jelezték az ott élők. A közterület-felügyelet kivizsgálta az ügyet, eljárást indított, majd a civilek gyorsan reagáltak – és cselekedtek.
Az akcióban résztvevő szervezetek:
- Tatabányai Polgárőrség Önvédelmi Egyesület
- Turul’s Minders SE – Szurkolócsoport
- Tiszta Tatabányáért Egyesület
- Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület
- Tatai-Medence OCR és Terepfutó Sport Egyesület
- valamint a Városrendészeti Osztály munkatársai.
Közel harminc önkéntes dolgozott együtt, hogy megtisztítsák a területet. Az összegyűjtött hulladék mennyisége jól mutatja, mekkora szükség van az ilyen akciókra – és hogy mennyire fontos, ha a város lakói nem csak panaszkodnak, hanem tesznek is a környezetükért.

Forrás: Facebook/Tatabánya Megyei Jogú Város
A Városrendészet munkatársai a jövőben rendszeres bejárásokkal segítik, hogy a most megtisztított terület ne váljon újra szemétlerakóvá. A cél az, hogy a közösségi munka ne csak egy egyszeri akció legyen, hanem egy szemléletformáló folyamat része, amelyben minden tatabányai lakos megtalálhatja a helyét.
Aki civil szervezetként szeretne csatlakozni az együttműködéshez, az a kozterjaror@ph.tatabanya.hu e-mail címen jelezheti részvételét. Azok pedig, akik egyesülethez nem tartoznak, de szívesen részt vennének a várostisztító akciókban, a helyi környezetvédő szervezetek Facebook-oldalain követhetik a friss eseményeket.”
Eredeti írás: PETROVICS MILÁN
Fotó: kemma.hu
