„Időpontot kell egyeztetned”: Milyen Ćacilandban Uglješa Mrdićnél, és milyen Dijana Hrkánál?

Ha az elmúlt napokban elhaladtál Ćacilanda vad települése mellett, valószínűleg megbántad, hogy nem vittél magaddal füldugót, tekintve, hogy a zene, amit játszottak, hangosabb volt, mint egy átlagos ušćei koncerten.

A helyzet azonban ma más. Nincs zene, a „macskák” nincsenek elég számban, szinte hallani sem lehet őket. Ha nem látnád őket, észre sem vennéd, hogy bárki is a Közgyűlés előtt áll.

A csendjük minden bizonnyal javított a mai találkozón, csak a középiskolás diákok kiabálása és füttyszó hallatszott, mint minden szokásos tüntetésen.

Ćaciland kerítésénél egy zöld sátor tör át a tömegen, előtte háborús veteránok és Diana Hrka.

Az anyát, aki éhségsztrájkba mert kezdeni, folyamatosan megkeresik a polgárok, a középiskolás diákok és a színészek.

A sátor alatt Dianával középiskolás diákok és diákok vannak, akiknek folyamatosan ételt, kávét és teát kínál. A sátor körül számos virágcsokor, háborús veteránok és Dianánál megszálló diákok.

Bár vasárnap óta éhségsztrájkot folytat, Diana jól tartja magát – nem tűnik gyengének, normálisan mozog, és van ereje ahhoz, hogy mindenkire szakítson időt, aki megkeresi.

„A gyerekek az elsők”

Egy Danasnak adott interjúban elmagyarázta, hogy erejét gyerekek adják – középiskolás diákok és diákok, akiket mindig körülvesz.

„Mindent jól tolerálok, mert itt vannak a gyerekek. Többet gondolok arra, hogy ettek-e, szükségük van-e valamire, melegük van-e, a diákok velünk alszanak. Vannak, akik vasárnap óta velem vannak, amikor megérkeztem, el sem mentek, vannak, akik most érkeztek. Elfelejtem magam, higgyék el. Ez az, ami tovább visz, rájöttem, hogy visszaadják az erőmet” – mondja Diana Hrka.

A tegnapi nappal ellentétben, amikor a közösségi média támogatói által dalaikkal okozott kínzások miatt megbetegedett, ma azt mondja, hogy jól érzi magát.

„Azt mondják, egy kicsit sápadt vagyok, én nem veszem észre” – mondja Hrka.

Állandóan háborús veteránok, polgárok, színészek veszik körül, de kiemeli, hogy a középiskolás diákok és a diákok, „és mindenki más” támogatása jelenti számára a legtöbbet.

„A gyermekeim az elsők. Köszönöm minden polgárnak, de a gyerekek mindig kiemelkednek” – mondja Hrka.

Kiemeli, hogy tegnap problémájuk akadt a Ćacilandon összegyűlt emberekkel, és hogy szerinte ez közte és Vučić „úr” között volt probléma.

„Mert ő irányít mindenkit. A községi rendőrség nem reagál a hajnali kettőig játszott zenére. Az rendben van, hogy hallgatnak zenét, ez mind rendben van, de hogy ilyen hangosan hallgatják, és közben olyan dalokat játszanak, amik személyesen nekem szólnak… Ez nagyon csúnya, személyeskedésnek veszem” – magyarázza Hrka.

Hozzáteszi, hogy tegnap játszottak egy dalt, ami nagyon megütötte, ezért ment fel a vérnyomása.

„Leesett a cukrom, és nagyon rosszul éreztem magam. Tegnap nem akarták kikapcsolni a zenét. Ma megegyeztünk, ha nem kapcsolják be a zenét, a gyerekek nem fognak káoszt csinálni, ezt garantálom. Nem fognak, és ha zenét játszanak, akkor csak még többet fognak skandálni. Remélem, nem fog odáig fajulni a dolog, erre tényleg nincs szükség. Két Szerbia vagyunk, de hadd védje meg Vučić a saját Szerbiáját, mi is megvédjük a miénket” – jelezte Hrka.

Hangsúlyozza, hogy a gyerekek nagyon dühösek és dühösek a Közgyűlés előtti sátortelepen összegyűltek tettei miatt.

„(Vučićnak) meg kell értenie, hogy soha nem fog annyi embert összegyűjteni, mint én, én nem voltam tudatában ennek, most tudatosult bennem. A gyerekek meghallgatnak engem és jól együttműködnek, és ez a legfontosabb számomra” – mutat rá.

Amikor arról kérdezték, hogy fenyegetve érzi-e magát a progresszívek jelenléte miatt, azt válaszolta, hogy egyáltalán nem gondol rájuk.

„Ha konfliktus van, megvédjük magunkat. Nem félek, nincs okom félni. Mit tettem, megöltem valakit, elloptam valamit, tettem olyasmit, amit nem szabadna, azt nem tettem” – mondja Hrka.

„Mondd meg neki, hogy nem jó rá!”

A Hrka támogatására ma eljött színészek között volt Zenaida Dedakin is. Támogató szavakat intézett hozzá, és kezet csókolt neki.

„Azt hiszem, minden normális embernek itt kellene lennie, akár fizikailag, akár lelkileg. Nem kell kritizálni azokat, akik nem tudtak eljönni – van, aki fél, van, aki nem tud, de fontos, hogy együtt legyünk ebben” – mondja Zenaida Dedakin színésznő.

Ahogy a színésznő rámutat, mindezt a diákok kezdeményezték, ami egy igazi tektonikus változást indított el. Azt mondja, a lemez addig fog remegni, amíg a helyére nem kerül.

„Remélem, hogy a földrengés nem hoz tragédiát, mert minden normális ember változást akar – de békés és igazságos változást. Diana vörös zászlóvá vált ennek a kormánynak. Nem szabad megengedniük, hogy ő legyen a tizenhetedik, ne pedig a tizenhetedik millió áldozat ebben az országban” – mutat rá.

Dedakin Vučić anyjához is fordult, megkérdezve tőle, hogy miért nem mondta meg neki, hogy hagyja abba.

„Az édesanyám szokta mondani, hogy amikor egy fiatal valami rosszat tett, megkérdezték tőle: »Van neked édesanyád?« Nos, most azt az egy anyát kérem, akinek a gyermeke elszakadt tőle, és rossz irányba vezette ezt az egész nemzetet – mondja meg neki, hogy álljon meg. Mondja meg neki, hogy ez rossz. 65 éves vagyok. Ennyi éve itt vagyok, a népemmel. Régen gyerekeket cipeltünk a vállunkon, könnygázt nyeltünk, harcoltunk a jobbért. Akkoriban azt hittük, hogy jobb lesz – és most is hiszünk. Köszönöm ezeknek a fiataloknak, akik mindezt elkezdték, akik kimeríthetetlenek. Az édesanyád adott életet neked, és minden anyának, aki adott életet neked – mondja meghatódva Zenaida Dedakin.

„Időpontot kell egyeztetned”

A Gyűlés túloldalán hagytuk el az érzelmes légkört, és a csúnyább oldal, Ćaciland felé vettük az irányt.

Jelenleg egy átlagos belgrádi polgárnak könnyebb Szabadkára menni, mint a Nemzetgyűléshez fordulni, amely minden polgáré. Ez és környéke most bizonyos embereknek – Vučić hőseinek és hűségeseinek – van szánva.

Hogy megpróbáljunk eljutni a Parlament épületéhez, Terazije felé vettük az irányt, azaz az MTS csarnok felé, ahol Ćaciland egyetlen bejárata található, amely nincs bevonva zsírral, mint a többi kerítés.

Minél közelebb van valaki egy illegális településhez, annál jobban megváltozik az emberek légköre és struktúrája.

Az Elnökség mellett elhaladva két férfit pillantottunk meg, akik közül az egyik telefonon beszélt az újvidéki bejelentett tüntetésről.

„Találkozóra hívlak Újvidékre. Biztosítsunk több traktort?” – kérdezte a kopasz férfi.

Semmi meglepő vagy újdonság nem történt, folytattuk utunkat a Közgyűlés felé, hogy megpróbáljunk nyilatkozatot szerezni Uglješa Mrdićtől, az SNS tagjától, aki szintén éhségsztrájkot folytat, az épület lépcsőjén.

A főváros progresszív vonzása felé közeledve emberhiány van, senki sem jön be, de egyre többen hagyják el Ćacilandot.

A kaput egy fekete ruhás, sapkás férfi nyitja ki, a Ćaciland-i lakosok szokásos megjelenésével. Erről az oldalról nem látni rendőröket. Megkérdeztük tőle, hogy átmehetnénk-e, hogy az objektivitás kedvéért Uglješa Mrdićtől is felvegye a vallomást. A kérdésre a következő kérdéssel válaszolt: „Van időpontja?”.

„Nem léphetsz be, ha nincs időpontod” – mondta nekünk röviden, miközben becsukta a kaput.

Tekintettel arra, hogy nem tudtunk belépni Ćacilandra, távolról csak egy kék sátrat láttunk a Gyűlés lépcsőjén, négy csendőrségi tagot, akik egymással beszélgettek, messze a kaputól, és csak egy „ćaci”-t.

A Nemzetgyűlés egyik oldalán – béke, méltóság és empátia. A másikon – sátrak, csend és üresség. Ćaciland napról napra romlik.”