Míg tavaly október végéig 216 Hepatitis A-val fertőzött beteget regisztráltak, az idén ugyanebben az időszakban 1594 betegről tud a központ. Forrás: Shutterstock
„Hogyan alakul most országosan és Vasban a regisztrált fertőzőbetegségek jelenléte? Lát-e kiugró számokat? Ha igen, mire utalnak? – kérdeztük Schneider Ferenctől, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Infektológiai osztályának vezetőjétől, miután magunk is megnéztük a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján a Fertőző betegségek heti adatait tartalmazó táblázatot, és azzal szembesültünk, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest jóval több a hepatitis-fertőzött. Hepatitis A-járvány terjed Magyarországon.
2024. 43. hetében (október 21. és 27. között) 5 Hepatitis A esetet jelentettek, az idén ugyanebben az időszakban 30-at. Tavaly a 44. héten 6-ot, az idén október 27. és november 2. között 96-ot. Míg tavaly október végéig 216 Hepatitis A-val fertőzött beteget regisztráltak, az idén ugyanebben az időszakban 1594 betegről tud a központ. (Budapesten, Borsod, Pest és Szabolcs megyében regisztrálták a legtöbb fertőzést. Vasban a tárgyhéten nem volt Hepatitis A-val fertőzött személy.)
A vártnál nagyobb számú hepatitis A vírust (HAV) jelentettek
– Jelenleg járványos sárgaság (hepatitis A járvány) zajlik Magyarországon és a szomszéd Szlovákiában, Ausztriában és Csehországban. 2025 januárja és májusa között Ausztria, Csehország, Magyarország és Szlovákia területéről a vártnál nagyobb számú hepatitis A vírust (HAV) jelentettek (ECDC-adat) – tudtuk meg Schneider Ferenctől. Szlovákia déli részén fokozódik a járvány. A kemma.hu szlovák egészségügyi hatóságok közlése nyomán arról írt: a Magyarországgal közvetlenül határos Komáromi járásban 175 megbetegedést és nyolc aktív járványgócot azonosítottak.
A közösségbe behurcolt fertőzés könnyen terjed
A főorvos a járvány okait is megnevezte: az első esetek általában alacsony higiénés körülmények között kezdődnek, majd széklet útján terjednek az arra fogékonyak között. A fogékonyság a mai gyermekek és fiatal-középkorú felnőttek között általános, tehát a családba vagy közösségbe behurcolt fertőzés könnyen terjed. A betegséget úgy jellemzi: a hepatitis „A” általában enyhe lefolyású, a betegek nagy részében nem alakul ki sárgaság, de ők is fertőzőképesek. S felhívja a figyelmet:
– Létezik nagyon jó térítésköteles védőoltás, amelyből két adag legalább 20 évig tartó védettséget nyújt. Ezt javasoljuk minden külföldi utazás előtt, de bárki kérheti háziorvosától az oltóanyag felírását és beadását. Nagyon fontos a személyi higiénés szabályok betartása: a kézmosás, külföldön csak palackozott víz, ebből készült jégkocka, főtt-sült ételek fogyasztása, nyers tenger gyümölcsei és saláták kerülése és az, hogy tartsuk be a „Főzd meg, süsd meg, hámozd meg vagy felejtsd el!” elvet.
Ezenkívül továbbra is jelen van a Covid: – Szeptember-októberben kissé megszaporodtak a Covid-19 fertőzések. Szerencsére a megbetegedések többsége enyhe lefolyású, csak kevesen kerültek kórházba. A többi fertőző betegség vonatkozásában nincs kiugró emelkedés. Az elmúlt években többször írtunk a szamárköhögés(pertussis)-megbetegedésekről. A főorvos azt mondja, a szamárköhögéses esetek száma a 2024. évi adatokhoz képest visszaesett a hasonló időszaki 1057-ről 255-re – bár a korábbi évekhez képest (évente átlag 17 bejelentett eset) még mindig magasabb. Ebben az évben az Infektológia Ambulancián nem találkoztak szamárköhögésese beteggel. Az NNGYK összesítése szerint a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül egy 50-59 éves korcsoportba tartozó beteg laboratóriumi vizsgálattal megerősített pertussis megbetegedését regisztrálták a 43. héten). Hozzáteszi: pertussis-járványok a védőoltás bevezetése előtt 3-4 évente alakultak ki, amikor felszaporodott a fogékony gyermekek száma.”
Eredeti írás: TÓTH KATALIN
Fotó: vaol.hu
