"...A telepítések során összesen 160.000 darab facsemetét ültettek el, és 448 mázsa makkot vetettek el..."
PR CIKK
„Tíz fa minden kisbaba után – így nőnek az „Újszülöttek erdei” Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
Az élet születése a legnagyobb ajándék, amit a természet adhat. A NEFAG Zrt. pedig egy különleges gesztussal hálálja meg ezt az ajándékot: minden egyes újszülött után tíz facsemetét ültet el. Az országos Újszülöttek erdeje program részeként 2020 óta már több százezer kis fa cseperedik szerte az országban – köztük Törökszentmiklós határában is, ahol 2021-ben telepítették a megye egyik legszebb „babaerdőjét”.
Egy új élet, tíz új fa
A kezdeményezés célja, hogy az Országfásítási Program keretein belül minden Magyarországon megszületett gyermek után tíz fát ültessenek el az adott megyében működő állami erdőgazdaságok. A NEFAG Zrt. is csatlakozott a programhoz, és évről évre újabb területeken alakít ki fiatal erdőket – olyan helyeken, ahol korábban nem volt erdő.
A Törökszentmiklósi Újszülöttek Erdeje például 2021-ben, állami tulajdonú földterületen jött létre. A 4 éves, 5,98 hektáros fiatal erdőben több ezer facsemete fejlődik: kocsányos tölgy a fő fafaj, amelyet cser, mezei szil, tatár juhar és körte elegyít, hogy gazdagabb, változatosabb élőhely alakuljon ki.
Őshonos és ellenálló fafajok a jövőnek
A NEFAG Zrt. szakemberei a fafajok kiválasztásánál mindig figyelembe veszik a helyi talaj- és éghajlati viszonyokat. A klímaváltozás azonban egyre nagyobb kihívást jelent. A fiatal facsemetéket nem lehet öntözni, gondozni, mint a kerti növényeket, ezért csak azok maradhatnak fenn, amelyek jól viselik a szárazságot és a szélsőséges időjárást.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei erdők célállománya jellemzően a tölgy és a cser, hiszen ezek időtálló, hosszú életű őshonos fafajok. A tölgy ideális feltételek mellett akár több száz évig élhet. A gazdálkodásba vont erdőkben, kedvező termőhelyi viszonyok mellett 120 év körüli vágáskorral tervezik a kocsányos tölgy erdőket. A cser, pedig ezen felül jobban ellenáll a hőmérsékleti szélsőségeknek, így a jövő erdeinek egyik kulcsfaja lehet.
Az élet körforgása: fák, madarak, állatok
Az Újszülöttek erdeje nem csupán a fákból áll. A terület szegélyein olyan cserjéket ültettek, mint a vadrózsa, a kökény vagy az egybibés galagonya. Ezek nemcsak színesítik a tájat, hanem menedéket és táplálékot is nyújtanak a madaraknak és kisebb állatoknak. A cserjesávok emellett megtörik a szelet, így védik a talajt a kiszáradástól és hűvösebb mikroklímát teremtenek az erdőben.
Egy erdő, amely velünk nő
A Törökszentmiklós határában található Újszülöttek erdeje ma még fiatal, de már most látszik, milyen meghatározó szerepe lesz a környék ökológiai egyensúlyában. Ezek az erdők nemcsak a gyermekek születésének állítanak élő emléket, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy tisztább levegőt, több árnyékot és gazdagabb élővilágot hagyjunk a jövő generációinak.
Az Országfásítási program keretében Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében eddig mintegy 188 hektárnyi új erdő jött létre, így e két vármegye is aktívan részt vesz a jövő zöld örökségének megteremtésében.
Minden kisbaba után tíz fa. Tíz apró életkezdet, tíz jövőbe vetett remény. Az Újszülöttek erdeje így nemcsak a természet ajándéka, hanem a közösség üzenete is: a gyermekeinké a jövő, nekünk pedig a felelősség, hogy legyen hova felnőniük.
Program számokban
Az elmúlt években a NEFAG Zrt. az Országfásítási program keretében 26 település határában 187,8 hektáron végzett erdőtelepítéseket. Az új erdőkben kocsányos tölgy, cser, akác és nemesnyár fafajok kaptak helyet, a változatos és ellenálló erdőszerkezet megteremtése érdekében. A telepítések során összesen 160.000 darab facsemetét ültettek el, és 448 mázsa makkot vetettek el – ezzel is erősítve azt a célt, hogy a jövő generációi egy zöldebb, élhetőbb környezetben nőhessenek fel.”
Fotó forrása / Eredeti írás: szoljon.hu
