"Az elnök ugyanakkor jelezte: Ukrajna támogatja a békét, de nem minden áron. Emlékeztetett, hogy a korábban körvonalazott, 28 pontból álló amerikai béketerv több pontja szerinte nem tükrözi kellőképpen Ukrajna biztonsági igényeit..."
„Volodimir Zelenszkij szerint a genfi ukrán–amerikai egyeztetések első napja után már látszik, hogy „sok minden változik”, és Donald Trump amerikai elnök csapata egyre inkább figyelembe veszi Ukrajna érveit. Ugyanakkor az ukrán elnök finoman emlékeztetett arra is, hogy a korábban bemutatott 28 pontos béketerv több elemével kapcsolatban Kijevnek továbbra is vannak fenntartásai.
Az ukrán államfő videoüzenetben értékelte a november 23-án Genfben tartott tárgyalásokat, ahol az ukrán delegáció európai partnerekkel és az Egyesült Államok képviselőivel folytatott megbeszéléseket. Elmondása szerint „sok találkozó, hívás és konzultáció” zajlott le az első napon.
„Most hallgattuk meg a delegáció beszámolóját az egyeztetések eredményeiről, és ezek valóban érdemi tárgyalások voltak. Sok minden változik… A mai napon Svájcban gyakorlatilag késő éjszakáig folytatódnak a tárgyalások, a csapatok dolgoznak, és újabb jelentések érkeznek majd tőlük. Fontos, hogy van párbeszéd az amerikai képviselőkkel, és vannak jelek arra, hogy Trump elnök csapata hall minket” – fogalmazott Zelenszkij.
Az elnök ugyanakkor jelezte: Ukrajna támogatja a békét, de nem minden áron. Emlékeztetett, hogy a korábban körvonalazott, 28 pontból álló amerikai béketerv több pontja szerinte nem tükrözi kellőképpen Ukrajna biztonsági igényeit és a teljes területi integritás helyreállításának fontosságát. Kijev – tette egyértelművé – nem fogja jóváhagyni azokat a megoldásokat, amelyek tartós, megbízható béke helyett csak elodáznák vagy „befagyasztanák” a konfliktust.
„Első számú prioritásunk a megbízható béke, a garantált biztonság, a tisztelet a népünk iránt, tisztelet mindenki iránt, aki életét adta Ukrajnáért, amikor Oroszország agressziója ellen védték hazánkat” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Az államfő „nem kevésbé aktív napot” ígért november 24-ére is, utalva arra, hogy a tárgyalások folytatódnak. „Ukrajna érdekeit védjük. És álláspontunk ereje – az állami, a népi, az ukrán álláspont ereje – abban rejlik, hogy ez a közös álláspontunk” – zárta üzenetét.
Mint ismert, november 23-án Genfben az Egyesült Államok, Ukrajna, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország képviselői vitatták meg az amerikai békejavaslatot, amely az Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárását célozza. A felek a beszámolók szerint „nagyon produktívnak” nevezték a találkozót. Az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio pedig bejelentette, hogy Washington „néhány módosítást” hajt végre a béketerven, részben az ukrán fél javaslatai alapján.
