KÖZLEKEDÉSI SZABÁLY
„Régóta vezet autót? Rutinos járművezető? Még akkor is esélyes, hogy van olyan közúti tábla, amit nem ismerne fel. Mutatunk egy ilyet!
Még a helyiek számára is fejtörést okozhat. Ha pedig valaki nem „járatos arrafelé”, könnyen összezavarodhat, ha „szembejön” vele ez a közúti tábla. Hogy mire gondolunk? Mutatjuk!

Forrás: Shutterstock
Mielőtt megszereztük a jogosítványunkat, bizonyára mindannyian megtanultuk, mit is jelentenek az egyes közúti táblák. Amikor aztán elkezdtük a vezetést, valószínűleg már nem okozott gondot, hogy különbséget tegyünk az egyes KRESZ-táblák között. Látjuk őket a mindennapok során, így aztán még akkor is az emlékezetünkbe vésődtek, vésődnek, ha a tanulmányaink során nem is találkoztunk egyikkel sem.
A Femcafe a napokban arról írt, hogy léteznek olyan közúti táblák, amik még a jelentős rutinnal rendelkező autósokat is gondolkodóba ejtik.
– Valljuk be: az emberek többsége csak a saját országában használatos szimbólumokat ismeri, és ha esetleg küföldre téved, akkor már jóval nagyobb az esélye annak, hogy belefut egy olyan KRESZ-táblába, aminek valódi jelentéséről fogalma sincsen – olvasható a cikkben.
Mi az a három golyó a közúti tábla közepén?
Egy szokatlan, fekete autót ábrázoló tábla jelent meg a német utakon, amelyben három alak ül. Bár a megjelenése egyértelműnek tűnhet, a sofőrök számára jelentős változásokat rejt. Ezt már a Blikk írta a témával kapcsolatban.
Ahogy a lapban olvasható: az új közlekedési táblát a közúti közlekedési szabályok 2020-as módosításának részeként vezették be.
Célja az, hogy elsőbbséget biztosítson a legalább három személyt szállító járműveknek, mind az autóknak, mind az oldalkocsis motorkerékpároknak. Azok a járművek, melyek megfelelnek ennek a követelménynek, használhatják a buszsávot is. A kezdeményezők abban reménykedtek, hogy ez a megoldás ösztönzi a sofőröket a közös autóhasználatra, ezáltal csökkentve a forgalmi torlódásokat.
Miért lehet jó, s miért kevésbé az?
Ez a közúti tábla főként az olyan országokban lehet hasznos, ahol már régóta ismerik és előszeretettel alkalmazzák is az olyan modern utazási megoldásokat, mint a telekocsi. Jelen pillanatban egyébként csak
- a taxik
- és az elektromos autók
vehetik igénybe ezeket a sávokat kivételes körülmények között. Ha egy sofőr jogosulatlanul hajt rá egy ilyen sávra, akár 55 eurós (nagyjából 20 ezer forintos) bírságot is kockáztathat.
Jóllehet a tábla a német közúti közlekedési törvényben hivatalosan is szerepel, a gyakorlatba való átültetése seregnyi problémát vont maga után. A német előírások értelmében nem csupán a helyi hatóságoknak kell együttműködniük, hanem valós vezetési körülmények között elvégzett tesztelésre is sort kell keríteni. Végül ebben a fázisban akadt el a kezdeményezés.
A német városok tisztviselői úgy látják, az ilyen és ehhez hasonló jelzések már csak azért is problematikusak, mert a három vagy több személyt szállító autók közlekedése a buszsávokban negatív hatást gyakorolhat az egész tömegközlekedésre. Nem csoda, ha számos helyi település úgy határozott, hogy idejekorán leállítja a projektet.
Az Egyesült Államokban viszont már hosszú ideje működik az úgynevezett carpool-rendszer, Kaliforniában például számos útszakaszon megpillanthatjuk a rombusz alakú táblát, mely ennek jelzésére szolgál. Itt egyébként nem is három, hanem két utasra korlátozódik a minimális előírás, a sztrádákon pedig külön sávot – jellemzően a belsőt – is használhatnak az ilyen járművek.”
Fotó forrása / Eredeti írás: szoljon.hu
