Rémület a vonaton – lezuhant a szerelvény a sínekről a Balatonnál

Balaton tragikus vasúti múltja: balesetek nyomában

Azonban a kezdeti időszakban, főként a környék sajátos talajösszetételének és a Balaton közelségének köszönhetően számos baleset történt. Elsőként a déli vonalon, ahol 1879-ben, a megáradt tó vize és a fonyódi töltés alámosása miatt a vasúti talpfák vízben álltak és használhatatlanná vált ez az útszakasz. Ebben az évben nem ez volt az első eset, ahogy a korabeli újság írta: „Fonyód és Szántódnál a vonatok coupéiból kalapod a vízbe hajíthatod.” Idővel a töltést megerősítették és a vízszintszabályozás is orvosolta a problémát.

Később azonban az észak-balatoni részen is felmerültek gondok. 1914. május 11-én az alábbi híradást olvashatjuk: „Izgalmas kalandjuk volt a múlt héten Balatonalmádi és Kenese között az 1112. sz. személyvonat utasainak. A nagy esőzés miatt meglazult a Kenese mellett elterülő futóhomok s a mozdonyvezető még idejében észrevette, hogy csúszik a föld a vonat alatt. Azonnal megállt a vonat, melyből azután szerencsésen kiszálltak a megrémült utasok. Néhány perc múlva megmozdult a homokpart és rázuhant a pályatestre. A mozdony, a szerkocsi, a kalauzkocsi és az egyik személykocsi lezuhant a felfordult sínekről a Balaton iszapos partjára. Mintegy nyolcvan utas volt a vonaton, de egyikőjüknek sem történt semmi baja.” Az utasoknak ugyan valóban nem esett bajuk, de a korabeli fotókon, amelyek megmaradtak erről az esetről, jól látszik a helyzet komolysága, ugyanis a mozdony és több kocsi fejjel lefelé borult bele a tóba. Rossz belegondolni abba, mi lett volna, ha a löszfal tetejére építik meg az útvonalat, ahogy eredetileg tervezték. Ennél a vonatbalesetnél szerencsére nem történt sérülés, haláleset, amely elsősorban a mozdonyvezető lélekjelenlétének és figyelmének tulajdonítható. Nem úgy, mint a néhány évvel későbbinél, amely már az emberi figyelmetlenségen múlott.

A két háború közti időszakban a tónál is megjelentek az autómobilok, ezáltal a veszélyforrás is nagyobb méreteket öltött. Már nem csak a vasúti töltésekre, löszfal mozgásra kellett figyelni, hanem az autók áthaladására. 1930 szeptemberének elején meg is történt az első nagyobb vasúti szerencsétlenség. Balatonmáriafürdőnél ugyanis nem engedték le a sorompót, ezért Budaházy Miklós százados, édesanyja és felesége, valamint Dáner Béla volt királyi ügyész és még egy utas, valamint a sofőr a sínekre hajtva vette csak észre a személyvonat közeledését. Kivédeni már nem tudták, a kocsi ráadásul felrobbant, az áldozatok a helyszínen és a kórházban elhunytak.

Néhány évtizeddel később sajnos a tónál történt meg az ország legnagyobb vonatbalesete. 2003. május 8-án Siófokon – a Darnay téri átjárónál – a német buszsofőr a piros jelzés ellenére hajtott a turistákkal teli busszal a sínekre. A 100 km/h sebességgel érkező kanizsai gyors lassítani sem tudott, több száz méteren át tolta maga előtt a nagytestű buszt, amelynek utasai közül 33 fő elhunyt, 5 pedig – köztük a magyar idegenvezető – súlyos sérülést szenvedett. A tragédia után kihelyezték a fénysorompókat, de valójában nem ez volt az első nagyobb baleset ezen a helyszínen. 1980. június 30-án, az akkor már több órája szolgálatban lévő beugró sofőr, a helyi járatú buszt vezette rá körültekintés nélkül a sínekre. Az éppen érkező gyorsvonat elsodorta a járművet, a balesetnek 19 halálos áldozata lett.

• Óvatosság, figyelem, körültekintés – erre intenek ezek a szomorú múltbéli történetek, amelyek tragikusságuk ellenére szintén a tavi krónika fejezeteit képezik.”