Szarvasrudli Bükkszentmárton határában. A szarvasok és a vaddisznók bejárnak a faluba, a helyieknek már elegük volt belőlük. A szarvasvadászatot az út egyik oldalán tapasztalják, a másikon nem. Forrás: Liktor Róbert
„Jól érzik magukat a szarvasok Bükkszentmártonban. A helyiek jobban szeretnék őket, ha a falun kívül élnének, néha az utcára sem lehet kimenni miattuk, ezért szarvasvadászatban reménykednek.
Közmeghallgatást tartottak hétfőn Bükkszentmártonban, amelyen a résztvevők beszámolót hallgathattak meg az önkormányzat munkájáról, de kérdezhettek is, előzetesen témának ígérkezett a szarvasvadászat, illetve annak hiánya. Liktor Róbert polgármester előbb beszámolt az önkormányzat anyagi helyzetéről, az idén kapott támogatásokról és az adóbevételekről. Elmondta azt is, hogy 2026-ban változatlan marad a magánszemélyek kommunális adója (háztartásonként 20 ezer forint, a bükkszentmártoni állandó lakosoknak 10 ezer forint). Az idegenforgalmi adó 18 évnél idősebbeknek vendégéjszakánként400 forint lesz.
Fölsorolta, milyen lenyert és beadott pályázataik vannak. A Magyar Falu Programban 10 millió forintot nyertek a Rákóczi útra, amelyet rázókövekkel szélesítenek a kanyarokban, hogy elférjenek egymás mellett az autók. Beadott pályázatuk van a közvilágítási lámpatestek 70-75 százalékának LED-esre cserélésére, amely 60 százalékos költségmegtakarítást eredményezne. Pályázatot adtak be a háziállatok ingyenes oltására. A Versenyképes Járások Programban a rájuk jutó összegből komplex térfigyelő-kamerarendszert modernizálnák, továbbá a település alsó részén lévő buszmegállót újítanák föl. Második körben napelemes rendszert építenének ki a közintézmények áramellátására. Tervezik Leader-pályázatok benyújtását is rendezvényekre, a raktárépület külső felújítására.
Fűkaszálás és térfigyelő kamerák iránti igény
Liktor Róbert elmondta azt is, hogy a közmunkaprogramban hat embert foglalkoztatnak, velük rendbe teszik a közterületeket és a temetőt is. A hozzászólások között előkerült, hogy nem mindenhol volt levágva a fű az árokparton, utcákban, főleg a Kossuth utca egy részével volt probléma. A polgármester megígérte, hogy jobban odafigyelnek majd, de azt is elmondta, hogy idén kevesebb emberük volt. A jogszabály szerint a porták előtt az útig a lakosok feladata a közterület rendben tartása, így Bükkszentmártonban ez segítség a lakóknak. Érkezett kérdés a közterületi kamerákkal kapcsolatban is, előfordul ugyanis, hogy illetéktelenek bejárnak mások kertjébe, udvarába. A temetőben is lesz kamera, ott is előfordult viráglopás, vázák ledöntése.

Forrás: Tóth Balázs / Heol.hu
Szarvasvadászatra várnak a helyiek
A legtöbb jelzés az önkormányzathoz a faluba bejáró vadállatok miatt érkezett. Rendszeres, hogy a szarvasok tízesével járnak bent a településen és az úton közlekedőkre is veszélyt jelentenek. Előfordulnak 30-50 állatból álló rudlik is. A temető kerítését már kidöntötték a szarvasok, de a vaddisznók is feltúrják a kerteket. Megemlítették, hogy volt már, akinek az autója tetejére ugrott szarvas, de gázoltak is. A taxi is csak Szarvaskőig jön ki Egerből a vadveszély miatt.
Liktor Róbert elmondta, többször jelezték a szilvásváradi Farkasvölgy Vadásztársaságnak a problémát, de az általuk javasolt megoldás, hogy lényegében kerítsék körbe a települést, nem járható út. Ők nem hallottak a környéken puskadörrenést. Ezzel ellentétben az út másik oldalán, a másik társaság naponta 3-4 szarvast ejt el, lest sem kell felállítaniuk. A hozzászólók elmondták, a szarvasok bejárnak a kertekbe, kárt okoznak, ahogyan a vaddisznók is. Az út melletti tujákat is megrágták.
A polgármester elmondta, a vadásztársaságokat felügyelő kormányhivatali hatósághoz fordulnak levélben, kérik, személyesen győződjenek meg a bükkszentmártoni helyzetről. Mint mondta, korábban is megtették ezt, a társaság pénzbírságot kapott, de érdemi változás nem történt. Egyszer kértek engedélyt arra, hogy belterületen is ki lehessen lőni a betévedt vadakat, de ehhez szükség lett volna az illetékes vadásztársaság beleegyezésére is, ők viszont nem vettek részt a tervben és vendégvadásznak sem adtak engedélyt a kilövésre. A polgármester hozzátette, Szilvásváradon is hasonló problémával küzdenek.
A probléma évtizedes Bükkszentmártonban, már sok évvel ezelőtt többször is írtunk róla.
A gímszarvas vadászati idénye:
bika szeptember 1. – január 31.
érett bika szeptember 1. – október 31.
második éves bika (első felrakás) szeptember 1. – március 31.
tehén szeptember 1. – február utolsó napja
ünő május 1. – február utolsó napja
borjú szeptember 1. – április 30.
Forrás: Omvk.hu”
Eredeti írás: TÓTH BALÁZS
Fotó forrása: heol.hu
