Nagy István 
Az EU vezetőinek nincs ínyükre az amerikaiak béketerve. Az EU mai vezetői nem akarnak békét. Háborút akarnak! Ebben nincs semmi meglepő, évek óta tudjuk.
Az európai tőkés rendszer évtizedek óta kínlódik, egyik válságból a másikba esik. A háborúkat gyakran használják fel a válságok megoldására, de az európai tőke évtizedeken át nem élt ezzel az eszközzel.
Nem is kellett, hiszen Kelet-Európában a szocializmust nem háborúval, hanem gazdasági és politikai nyomással döntötték meg. A Balkánon ugyan be kellett vállalni a háborút, de ott se német vagy francia katonák haltak meg, hanem Jugoszlávia népeinek fiai. Azokért pedig, minek könnyet ejteni?
Az EU-ba egymás után vették fel a kelet-európai országokat. A német tőke a pénzével elérte azt, amit Hitler a hadseregével nem tudott. Tartósan maga alá gyűrte Kelet-Európa országait. Megkapta piacaikat, emberi és anyagi forrásaikat.
Ez az út nagyon tetszett az európai tőkének, és azt hitte, hogy ez folytatható az idők végezetéig. Sokáig Oroszországgal sem volt baj, mivel a kívülről-belülről legyengített ország örült annak, hogy kőolaját, földgázát nyugati termékekre cserélhetik.
Az orosz nép azonban magához tért. A Szovjetunió feloszlatása nemcsak azt jelentette, hogy megszűnt a szocializmus, amihez az oroszok többségének jó emlékei fűződnek. Szembesültek azzal is, hogy ősi orosz földek kerültek más országok fennhatósága alá.
Az EU vezetői ekkor dönthettek volna úgy, hogy a belső erőforrásaikra támaszkodva áttérnek az intenzív fejlesztés útjára és Európa ismét a világ műhelye lehet. De nem ez történt! Ragaszkodtak a terjeszkedéshez, de Ukrajna, Belarusz és a többi volt szovjet tagköztársaság meghódítása már nem ment háború nélkül.
Az EU vezetői ezzel hozzáláttak a második világháború utáni békerendszer felszámolásához. Ez felelőtlen és veszélyes lépés volt, hiszen az ENSZ Alapokmányának elveinél még nem találtak fel jobb elveket. Ez volt az utolsó olyan nemzetközi dokumentum, amellyel szinte az egész világ egyetértett.
Időközben azonban más is történt. A tőkés Európa belülről kezdett rohadni. Az európai demokráciák évszázadok óta arra épülnek, hogy a tőkés pártok egy körforgásban egymást cserélik a hatalomban. A nép pedig elhiszi, hogy ez a demokrácia.
De mi van akkor, ha egyesek nem akarnak cserélni? Ha Németországban államellenes szervezkedéssel vádolják az AfD-t, ha Franciaországban Le Pent bírósági ítélettel zárják ki az elnökválasztásból?
Mi történik akkor, amikor az európaiak számára már elviselhetetlen tehert jelent a migránsáradat? Ha az emberek azt látják, hogy a hagyományos intézményeik, a pártok, a parlament, a média nem csak, hogy nem segíti őket, de átveri, becsapja, manipulálja őket?
Ilyenkor kell a háború. Ha háború van, mindenki száját be lehet fogni, bárkit le lehet csukni, társadalmi ellenőrzés nélkül lehet milliárdokat fegyverekre, háborúra költeni. Le lehet számolni a kommunistákkal, a pacifistákkal és mindenki mással, akinek nem tetszik a tőkés Európa.
Az EU mai vezetői nem veszik észre, hogy a háborús őrületükkel magát a kapitalista rendszert rombolják belülről. Az EU akkor működne jól, ha az európai népek érdekeit szolgálná, ha néhány nagy ország diktátuma helyett értelmes párbeszédre és megegyezésre törekednének. Az EU a pusztulás felé rohan.
Az EU vezetői Ukrajna finanszírozására az EU-ban zárolt orosz vagyonokat akarják felhasználni. Az orosz gyűlöletük miatt sokan nem veszik észre, hogy egy ilyen intézkedés a kapitalizmus öngyilkosságával egyenlő.
Mert mi a kapitalizmus lényege? A magántulajdon sérthetetlensége! A feudalizmusban az uralkodó, a király hűbéresének tekintette a gazdag földesurakat, és ha úgy akarta, elvehette a vagyonát. A polgári forradalmak éppen azt biztosították, hogy a magántulajdont senki sem veheti el, vagy csak legfeljebb rendkívüli körülmények között. Közismert, hogy Svájcban nem kobozták el a német bankbetéteket, noha világos volt, hogy a fasiszta vezetők állnak mögötte. És ezt nem csak azért tették, mert a pénznek úgymond nincsen szaga, hanem azért is, mert tudták, hogy ha egyszer kezet emelnek a magántulajdon szentségére, akkor nem lesz megállás.
Az EU vezetőinek háborús magatartása mögött vélhetően nem csak a vezetők egyéni érdekei állnak. Nem kétséges, hogy normális helyzetben, békeidőben Ursula von der Leyen már börtönben lenne, de legalább is már nem oszthatná az észt Brüsszelben.
Nagyobb a baj, ha a német tőke immáron nem a pénzével, hanem katonáival akarja uralmát biztosítani Európa felett. S végképpen borús jövő elé nézünk, ha a brit tőke elfelejti a második világháborút és a németekkel szövetkezik Oroszország ellen.
A magyar kormány példamutató kitartással küzd a háború ellen. Támogassuk a kormány erőfeszítéseit!
Nem érdekünk Ukrajna támogatása, nem érdekünk a béke erőfeszítések torpedózása, nem érdekünk, hogy Magyarország bármilyen formában háborúba keveredjen.
Vívják meg csatájukat Európa patrióta pártjai, sikert kívánunk!
De ébredjenek végre Európa népei, köztük mi magyarok is! Elég a buta oroszellenességből, elég az ukránbarát népbutításból! Ez már nem játék, amiről elég a médiában vitatkozni! Rólunk van szó, a családunkról, a népünkről, az életünkről!
Nincs más út! Kergessük el a béke gyilkosait!
About the Author
Kós Zoltán 
