Csalás sorozata: minden pénzét és a kocsiját is elvették az idős sértettnek Fotó: Shutterstock.com / Illusztráció
„A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt két ember ellen ellen, akik tíz nap alatt több mint egymillió forintot és egy autót szereztek meg egy idős, özvegy férfitől. A duónak csalás és rongálás miatt is felelnie kell.
A vád szerint a felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt álló férfi és szintén büntetett előéletű nő társa idén februárban ismerkedtek meg a 81 éves sértettel és elhatározták, hogy csalással megszerzik a vagyonát – derül ki a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményéből.
A bizalmába férkőztek
Mint írják, mindketten álnéven mutatkoztak be, és arra is ügyeltek, hogy a sértett jelenlétében következetesen így szólítsák egymást. Az idős férfi a felesége közelmúltbeli halála miatt rossz lelkiállapotban volt, amit kihasználva a nő a bizalmába férkőzött. Azt állította, hogy ugyanolyan betegséggel küzd, mint a sértett nemrég elhunyt felesége, ami együttérzést váltott ki az idős emberből.
Több százezer forintot kértek kölcsön
Ezt kihasználva a nő már másnap 300 ezer forint kölcsönt kért autószerelésre hivatkozva, és a férfi – a hamis ígéret miatt, miszerint a vádlott hamarosan 2 millió forinthoz jut – át is adta neki az összeget.
Két nappal később újabb 100 ezer forintot kért állítólagos ügyvédi költségekre, majd később 400 ezer forintot csalt ki tőle albérleti díjra hivatkozva.
A kiszolgáltatott, érzelmileg megterhelt idős férfit megtévesztették a nő valótlan állításai, és mivel nem szerette volna, hogy az asszony a hidegben az utcára kerüljön, megtakarított pénzéből ezt az összeget is átadta neki. A vádlottak eközben folyamatosan hitegették azzal, hogy „ne aggódjon, visszakapja a pénzét”.
Rávették, hogy kölcsönt vegyen fel
Alig egy hét elteltével rábeszélték arra is, hogy vegyen fel 2 millió forint banki kölcsönt, amelyet majd ők törlesztenek. A vádlottak elkísérték a bankba, ám a kölcsönt végül az idős férfi életkora miatt elutasították. Ugyanazon a napon a vádlottak rávették, hogy vásároljon egy használt autót, amelyet aztán megszerezve rövid időn belül továbbadtak egy ismerősüknek.
A idős férfi autóját is megszerezték
Tíz nap leforgása alatt több mint 1 millió forintjától és az autójától is megfosztották az idős férfit.
A férfi vádlottnak továbbá azért is felelnie kell, mert egy vita során nagy erővel arcul ütötte édesanyját, majd távozáskor a gépkocsiját is megrongálta.
Csalás miatt is kell felelnie a duónak
Az ügyészség a két vádlottat üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja, a férfit ezen felül rongálás és tettleges becsületsértés vétségével is. Az ügyész a férfival szemben letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozza, valamint azt, hogy korábbi, felfüggesztett büntetéseit is hajtsák végre. A férfi jelenleg letartóztatásban van, női társa pedig szabadlábon védekezik. Bűnösségükről a Kunszentmiklósi Járásbíróság dönt majd.”
Eredeti írás: VÁRKONYI ROZÁLIA
Fotó forrása: baon.hu
