"Az interneten terjed egy korábbi Zelenszkij-interjú, amiben azt mondja, együtt jött Jermakkal és közösen fognak majd távozni is…"
„Sokáig azt találgatta mindenki, ki lesz a Mindics-gate néven elhíresült korrupciós botrány vezéráldozata. Mára ismerjük a választ. Az ukrán államfő ugyan minden tőle telhetőt megtett Andrij Jermak pozícióban tartása érdekében, végül mégis be kellett áldoznia legfőbb bizalmasát. Hogyan tovább?
A korrupciós botrány és annak szűnni nem akaró utóélete a lehető legrosszabbkor jött a regnáló hatalom számára. Az Egyesült Államokban nagyon szeretnék rákényszeríteni Kijevet a békére, a front repedezik, az orosz rakétacsapások minden korábbi ámítás ellenére sem csillapszanak, az energetikai infrastruktúra romokban, az áramkikapcsolások egyre elviselhetetlenebbek, az Európai Unió nem tudja honnan szerezzen pénzt a háború folytatására, a társadalom kimerültsége szinte már tapintható. És erre jött még rá a hatalmas korrupciós botrány és annak súlyos politikai következményei.
A fejek ugyan hullanak, de ez önmagában még nem oldja meg a kialakulni látszó belpolitikai krízist. A maradék ellenzék „vérszagot” kapott, sorra jönnek a követeléseik: új parlamenti többséget és kabinetet szeretnének létrehozni, amiben nekik is jutna néhány miniszteri tárca, helyet követelnek maguknak a nemzetközi tárgyalóasztalnál. Kétségtelen, talán soha nem volt ilyen szorult helyzetben az államfő. Van-e innen még kiút a számára?…
Az interneten terjed egy korábbi Zelenszkij-interjú, amiben azt mondja, együtt jött Jermakkal és közösen fognak majd távozni is… Egyelőre csak egyikük ment. Az elnöki iroda fejének az elvesztése nehéz helyzetbe sodorhatja az államfőt. Tudjuk, minden belpolitikai és külpolitikai szál az ő kezében futott össze. A genfi tárgyalásokra még az ukrán küldöttség vezetőjeként utazhatott, ám sajtóhírek szerint a korrupcióellenes hatóságok már előtte megüzenték, keresni fogják őt. Hazatérése után ez meg is történt, a következmények ismertek.

Miután döntés születik majd arról, ki lesz Jermak utódja, némileg tisztulhat a kép. Jelenleg négy fő esélyesről hallani. A lehetséges befutók közt emlegetik Pavlo Paliszát, az elnöki iroda egyik helyettesét és Julija Szviridenko miniszterelnököt is. Mindkettőt Jermak embereként definiálják, tehát ha közülük kerül ki az utód, elviekben az a mostani irányvonal folytatását jelentheti, a háttérben Zelenszkij eddigi jobbkeze akár meg is tarthatja hatalmas befolyását. Nem ilyen egyértelmű a helyzet a másik két aspiráns személyével kapcsolatban. Szó van még Kirilo Budanovról, a katonai elhárítás főnökéről és a Gyija alkalmazás szülőatyjáról, a digitalizációért felelős Mihajlo Fedorov kormányfő-helyettesről. Őket sokan az amerikaiak embereként tartják számon, színrelépésük alaposan átrendezheti a hatalmi erőviszonyokat. És akkor még nem szóltunk David Arahamijáról, a kormánypárt frakcióvezetőjéről, aki a háttérből szintén sokat tett azért, hogy Jermak lapátra kerüljön. Az biztos, miközben az elnöki iroda megbukott vezetője lépésről lépésre felépítette a nagyon sokáig megingathatatlannak látszó hatalmi tengelyt, eközben számtalan haragost szerzett, akik alig várták ezt a mostani pillanatot.
A minisztériumok, az állami hivatalok és a regionális katonai kormányzóságok élén állók túlnyomó többsége Jermaknak köszönheti aktuális posztját. Adódik a kérdés: velük mi lesz? A bástya eldőlése elsodorhatja vajon őket is? Ukrajnában bevett gyakorlat az ún. politikai átöltözés. A 2004-es narancsos forradalom után nagyon sokan váltak egyik napról a másikra narancsosokká, mint ahogyan az Euromajdan után is tanúi voltunk a tömeges színeváltozásnak, hogy aztán 2019-ben és utána a zöld legyen a politikai térben feltűnők kedvelt színe.
Leszögezhetjük: jelenleg csak az biztos, hogy semmi sem biztos. Még az elnök pozíciója sem. A jelenlegi rendszer egyik legfőbb véleményformálója, Volodimir Petrov nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy jövőre már nem Zelenszkijnek hívják az ország első emberét. Petrov jóslata szerint újévi beszédében jelentheti be távozását. Mint ahogyan anno 2019 beköszöntével adta hírül elnökjelöltségét. Zelenszkij aktivitása ugyan ellentmond ennek a felvetett szándéknak, de manapság olyan gyors hirtelenséggel történik sok minden, hogy az ég adta világon semmi sem zárható ki… Még a béke esélye sem!
Fotó / Eredeti írás: KISZó
