A SZOLIDARITÁS bejegyzése

A köztársasági elnök ma kitűzte az országgyűlési választás időpontját: április 12. Ettől a pillanattól kezdve mindenki úgy tesz, mintha a „demokrácia ünnepére” készülnénk. Mintha valódi választás előtt állnánk. Mintha nem ugyanannak a rendszernek különböző színű, de azonos szabású kabátjai sorakoznának fel a szavazólapon.

Pedig a kérdés nem az, hogy ki kormányozza tovább a kapitalizmust Magyarországon, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán esély kilépni belőle.

A Fidesz és a Tisza látszólag egymás ellenfelei, valójában ugyanannak a világnak a különböző nyelvjárásai. Az egyik nemzeti szalaggal átkötve, a másik menedzsermosollyal kínálja ugyanazt: tőkebarát államot, olcsó munkaerőt, kizsigerelt közszolgáltatásokat, magára hagyott közösségeket. Az egyik keresztet rajzol a piac és a saját bankszámlája, nyaralója, yachtja fölé, a másik PowerPointot – de mindkettő letérdel előtte és gazdagszik a melós munkájától.

A Mi Hazánk nem rendszerkritika, hanem indulatipar: gyűlöletből, kirekesztésből és kulturális pánikból épített szubkultúra, amely nem a kapitalizmust támadja, hanem annak legbrutálisabb ösztöneit szabadítaná rá a társadalomra.

Az úgynevezett „óellenzék” – MSZP, DK, Párbeszéd – gyakorlatilag megszűnt politikai tényező lenni. Baloldalinak hazudják magukat, miközben történelmi szerepük a magyar kapitalizmus kiépítése és menedzselése volt. Ma már nem alternatívát, legfeljebb nosztalgiát kínálnak – azt is egyre kevesebbeknek.

A Kutyapárt közben meghekkeli a politikát, és ezen jól elszórakozik néhány százezer liberális szavazó. A rendszer hálás: humorért, cinizmusért és következmények nélküli lázadásért cserébe állami támogatást ad. Ez is a szelep része.

És akkor itt állunk a valódi kérdéssel, amelyről alig beszél valaki:

2026. április 12. a kapitalizmus végső térnyerésének dátuma lesz – vagy egy repedés kezdete?

Van-e esélye egy normálisabb, ember- és közösségközpontú, baloldali szuverenista világnak? Olyannak, amely nem a profitot, hanem az életet védi. Amelyben a munka nem kizsákmányolás, a lakhatás nem befektetés, az egészségügy nem üzlet, az oktatás nem piaci szolgáltatás.

A tét az, hogy a Szolidaritás Pártja és a Munkáspárt képes-e három hónap alatt megszólítani azokat, akik ösztönösen tudják: ez a rendszer nem javítható, csak meghaladható. Azokat, akik elutasítják a kapitalizmust, de eddig nem találtak politikai hangot maguknak. Azokat, akik nem harsány forradalmat, hanem igazságos hétköznapokat akarnak.

Ez a választás nem a kormányról szól.

Április 12. nem ünnep lesz.

Hanem ítélet – rólunk.”