Fotó: Benyovszky Gábor
Olvasói véleményeket teszünk közzé. Legutóbbi riportjaink egyike igen nagy figyelemre tett szert, s a különböző lapokban megjelenő hozzászólásokból tallóztunk, ugyanis ezek a társadalmi reagálások, interakciók többet mondanak el az állampolgárok szemléletéről, mint a megrendelésre készített közvélemény kutatások.
„Thürmer Gyula: Ukrajnát fel kell osztani, nincs rá szükség” című, az Indexen megjelent riportot átvették más portálok is. Az ezek alatt megjelenő véleményekből adunk közre tallózást az alábbiakban:
„Érdekes, a Fidesz után ő látja a legjobban a dolgokat!”
„Nagyon művelt és nagyon okos ember!”
„És mégis összebútorozott az ISZOMM-mal.”
„Inkább azokkal mint az eszemmel, vagyis a DK-val!”
„Nem volt más a palettán, a Fidesszel mégsem bútorozhatott össze. Sajnos az ideológia kijelöli az utat.”
„Épp ma délelőtt járt nálunk a Munkáspárt aláírásgyűjtő aktivistája. Aláírtunk neki és kicsit beszélgettünk. Mondtam neki, hogy mi fideszesek vagyunk, de nem bánnánk, ha ők is bejutnának a parlamentbe. Azt felelte, ha nem lesz meg a jelöltséghez szükséges ajánlás, ő is a Fideszre fog szavazni, mert sok mindenben egyetértünk.”
„erről beszélej jobb lenne ha a sok elmebeteg fosos párt ezekre szavazna !”
„”Én úgy gondolkodom, ahogy a sebész: amíg hagyok egy kis darabot a rákból, az mindig kiújul.”
Magyarok millióinak gondolatait öntötte szavakba.”
„Thürmer Gyula jó ember, jó meglátásokkal. Szinte jó hallgatni – az ellenséggel szemben. Mert ő valóban ellenzék, a többi az mind ellenség. Szívesen látnám az Országgyűlésben is. Véleményem szerint ő konstruktív ellenzék lenne. Csak az a Kádár rajongás ne lenne … De még akkor is százszor különb akármelyik ellenségnél!”
„Kétségtelen, hogy Kádár színrelépése nem volt valami elegáns. Azonban, amit ő is hangoztatott, lehet, hogy sokkal nagyobb tragédiától mentette meg az országot, mintha nem lett volna. És valóban, a többi környező országoknál többet kaptunk.”
„Sajnos megváltozott a szavazóbázisa.
Ma már olyan munkásosztály nincs, akiknek ez az ideológia mérce lenne”
„Ugyanakkor a baloldal felé nyitottabb fiatalokat jobb lenne, ha inkább ők szednék össze, mint az antifa.”
„Ők lennének az a nemzeti baloldal, melyre inkább szükség lenne. De ma , nem is baloldal, hanem globalista, idegenek csicskái szédítik meg a fiatalokat.”
„Nem szarakodik, az biztos! :)) A lényeget elmondta. Holnap már az EU értékeket hordozó, Ukrán halállistán lesz a neve!:)”
„Ő a Valódi Ellenzék ,
Én is ugyanezt írtam már párszor !
A többi Álpárt Ellenség !”
„Gyuszi bácsi. Ez fasza volt.”
„Nehéz megérteni, hogy miért nem Thürmer Gyulát követik azok, akiknek a polgári kormány nem tetszik? Csak nem azért, mert Thürmer Gyula az egyetlen baloldali eszméket valló politikus, aki egyidejűleg hazaszerető ember is?”
„egyetlen épeszű ellenzéki politikus, aki nem adta el magát üveggyöngyökért Dzsordzsi bácsinak”
„Abszolut igaza van !”
„”Ukrajnát fel kell osztani” – De izibe !”
„Szerintem Németországot is, úgy kevésbé kártékonyak.”
„A náci eszméket valló „daganat” mindig veszélyt jelent mert a rossz szándékkal , kapzsisággal, kivagyisággal Oroszország természeti kincseiből részesedni akaró pénzeli ezeket, de nem fedi fel kilétét.”
„Ugyan azok akik a XIX.században eldöntötték, hogy kirobbantják az I. világháborút, Majd Trianont és a II. Világháborút!!!”
„Igaza van , érdekes módon az eredeti kommunisták nem annyira kártékonyak , mint az elfajzásaik , a maszop, a déká , stb !”
„Nagyon egyszerű, Thürmer nemzeti érzelmű kommunista.”
„Mert ő valódi baloldali politikus és gondolkodó!!!! A magukat balliberálisoknak vallók pedig ócska politikai kurvák semmi mások!!!”
„Mert ezek a hithű kommunisták, azok meg a paraziták.”
„Thürmes a megtestesítője annak, hogy lehet más vélemény és értékrend, de nemzeti kérdésekben összezárás van. Vagyis vele lehetne „nemzeti minimum”.
A hazaárulás az hazaárulás, nem ellenzékiség.”
„a munkáspárt kurvára lehetne egy fasza konstruktív ellenzék”
„már régóta az egyetlen normális ellenzéki politikus”
„Egyetértünk Gyulabá!!!!! Az ellenzéki oldalon neked egyedül több eszed, és normálisabb gondolkodásod van, mint az összes többinek együttvéve!! Szívesebben látnálak a parlamentben, mint bármelyik ellenzékit a mostaniak közül!!”
„Thürmer Gyula pártja, az egyetlen szerveződés a másik oldalon, amely a magyar érdek szerint politizált.
A külföldi globalisták nem tudták behálózni.”
„Kimondottan, sőt meglepően jó az eszmefuttatása, és pontos a meglátása.”
„Hazánkban sem ártana ha a parlamentbe bekerülne a nemzeti baloldal . Az úriember elég jól látja a dolgokat. Valószínűleg őt is felírják hamarosan a halál listára az ukránok”
„Miért nincs nekünk egy ilyen normális ellenzékünk?”
„Nagyon kedvelem Thürmert, földön jár és nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egyetlen normális ellenzéki politikus!”
„Abszolút logikus, egyértelmű vélemény. Ritka manapság az ilyen.
Az új világrend kialakulása után jó eséllyel pontosan ez fog történni.
Addig azonban, sajnos még hosszú, keserves út áll előttünk.” …
További hozzászólások pl. itt olvashatók:
Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! – 1046.hu Facebook messenger
