Sikeresen „betárazta” a téli csapadékot DDVIZIG.
„A téli csapadék visszatartása február végére sikeresen megvalósult a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén. A DDVIZIG a napokban egy látványos videót is közzétett, amely bemutatja a vízvisszatartási intézkedések eredményeit.
Lapunk korábban is beszámolt róla, hogy az idei tél a megszokottnál több, ráadásul kedvező halmazállapotú csapadékot hozott: a mezőgazdaság számára ez több szempontból is előnyös volt; a hótakaró védte az őszi vetéseket, a hideg időjárás ritkította a kártevőket, a csapadék pedig lassan, egyenletesen szivárgott be a talajba. Az elmúlt hetekben a Dunán levonuló árhullám is hozzájárult a vízkészletek gyarapodásához, amelynek egy részét a DDVIZIG vissza tudta tartani.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) baranyai elnöke, Rittlinger József korábban lapunknak úgy nyilatkozott: az idei tél jelentősen hozzájárult a talaj vízkészletének feltöltéséhez. Ennek különös jelentősége van, hiszen 2022 óta folyamatosan csökken a megye termőtalajainak nedvességtartalma. Mint mondta, Baranya egyes részein a talaj vízzel való telítettsége már megközelíti a 85 százalékot. Ha a március is csapadékos marad, akár a teljes, százszázalékos telítettség is elérhető.
Vízzel telt csatornák és tározók a DDVIZIG videójában
A vízügyi igazgatóság friss videójában jól látható, milyen eredményeket hozott a vízvisszatartás az egyre szárazabbá váló klímában. A felvételeken vízzel telt csatornák, holtágak és tározók jelennek meg. A beszámoló szerint az ormánsági Ős-Dráva rendszerben mintegy 232 ezer köbméter víz visszatartása valósult meg. Szintén az Ormánságban, a Cúni-duzzasztónál és a hozzá kapcsolódó vízrendszerben további 330 ezer köbméter vizet tároztak be.
A Dunához kapcsolódó Belső-Béda holtágrendszerben a tél folyamán közel kétmillió köbméternyi vízutánpótlás történt. Emellett a vízügy saját kezelésű tározóit – például a Barátúri-tavat – maximális vízszintre emelték. Az Aszályvédelmi Akcióterv keretében újabb tározóterületek feltöltése is lehetővé vált, továbbá a Balaton térségében található belvízvédelmi öblözetek maximális feltöltése is megtörtént a téli időszak során.
Árvízvédelmi szemlét is tartott a DDVIZIG
A DDVIZIG és a Mohácsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szakemberei március 12-én árvízvédelmi szemlét tartottak az illetékességi területükhöz tartozó, árvíz által veszélyeztetett településeken. A szakemberek a töltéssel nem rendelkező Bár és Dunaszekcső települések árvízi kockázati helyszíneit tekintették meg, valamint megvizsgálták a védekezés lehetséges módjait és feltételeit. A szemlékhez minden évben csatlakozik a vízügyi igazgatóság, hiszen bár a védekezést a települések végzik, a vízügyi szakemberek műszaki támogatást nyújtanak.
A közös bejárások lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők azonosítsák azokat a pontokat, amelyek javíthatják egy esetleges árvízi védekezés hatékonyságát. A szakemberek ilyenkor részletesen áttekintik a védekezési nyomvonalakat, valamint azokat az esetleges akadályokat is, amelyekre a jövőben fel kell készülni.”
