Így tudná kivédeni a baranyai agrárium a klímaváltozás pusztító hatásait

A legeltető állattartás lényegében megszűnt, a vizet jól megtartó réteket feltörték, a mocsaras részeket lecsapolták, majd bevetették  – 2004 után már az uniós pénzek reményében. Emellett eltűntek a dűlőutak melletti úgynevezett mezővédő erdősávok, amelyek a szél szárító hatásától és az eróziótól védték a szántóföldeket, emellett árnyékot is adtak.

Rittlinger József szerint a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva olyan tájgazdálkodásban kellene gondolkodni, amely a fenti negatív tendenciákat „visszacsinálja”, egyúttal behatóan ismeri egy adott terület sajátosságait, és azokhoz alkalmazkodó gazdálkodást végez. Erre példaként említette, hogy a 17 aranykorona feletti területeken, a 12 százalék feletti lejtőkön vagy a mélyfekvésű, fagyveszélyes területeken más és más gazdálkodási módot, formát, továbbá – mint kiemelte – agrotechnikát kellene alkalmazni.

„A legkevésbé kedvező adottságú földtől nem kell ugyanazt elvárni, mint a legjobbtól, és nem kell ugyanazt a vetőmagot, műtrágyát, illetve agrotechnikát alkalmazni” – fogalmazott.

Külön kitért arra, hogy a vadkáros területeken a vadásztársaságokkal közösen olyan vadtakarmányt kellene termelni, ami jó a gazdálkodónak, a vadászatra jogosultnak és a vadnak egyaránt. Erre a célra kiválóan megfelelnének egyes 12 százaléknál nagyobb lejtésű területek vagy a 17 aranykorona alatti földek, amelyek korábban plusztámogatásban részesültek, és „ahol nem kellene megcélozni hektáronként a 110 mázsás kukoricát”. Ezeken a helyeken inkább biztonsággal megtermelhető tritikálét, búzát és árpát kellene vetni, azonban manapság már ez is sokkal nehezebb, mivel – mint rögzítette – „a vízhiány rányomja mindenre a bélyegét”.

A Duna, a Dráva, a halastavak és a kutak vízszintje drasztikusan alacsony, a mélyebb talajrétegek egyszerűen nem tudnak vízzel feltöltődni. Éppen ezért a víz megtartása szempontjából lenne kiemelt jelentősége – egyebek mellett – a legeltetésnek, mivel így nem szalad el a víz, és a talaj sem szárad ki olyan gyorsan. Vissza kell állítani azokat a réteket, legelőket, mocsarakat, amelyek korábban is léteztek.

Rittlinger József szerint elsősorban úgy kellene tekinteni a talajra, mint egy szivacsra. Azaz – folytatta –, ha tudjuk, hogy csapadék érkezik, annak befogadására elő kell készíteni a földet. Nem mindegy, mikor műveljük és mikor nem, és ahhoz, hogy ez sikerüljön, minden gazdálkodónak át kell térnie a precíziós és talajkímélő gazdálkodásra.

Vízmegtartás: nemcsak a baranyai gazdák érdeke és feladata

A kamarai vezető leszögezte: a jelenlegi helyzetben nemcsak a gazdálkodók, hanem a települések, községek és városok feladata és egyúttal érdeke is lenne a helyben lehulló és összegyűlő víz megtartása, vagyis annak tározókba, halastavakba való elvezetése és ilyen létesítmények kialakítása, ahonnan szükség esetén ki lehetne elégíteni a gazdálkodók vízigényét.

„Itt Baranyában ez megoldható lenne, sokat segítene, hiszen a 301 település burkolt felületein elég sok csapadékvíz keletkezik” – mondta.

Rittlinger József kiemelte: tisztán gazdálkodói szemmel kell nézni, hogy egy adott területen mit érdemes termelni, és azt kell támogatni.

„Ezzel a tájegységi gazdálkodással teljesen át lehetne strukturálni akár egy vármegye, de akár egy országrész gazdálkodását is. Erre kellene inkább fókuszálni, és nem kimondottan olyan zöld intézkedéseket előírni, amelyek sem a tájnak, sem a gazdálkodónak nem kedveznek” – jegyezte meg, utalva a zöldítési szabályokra.

Lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a kerekasztal minden esetben eljuttatta javaslatait az agrárkormányzatnak is, azonban tényleges változásra elsősorban az uniós ösztönzőrendszerek módosítása esetén lenne esély.”