Baranyai Agrár Nap
„Szerda délelőtt nagyszabású rendezvényen, több kategóriában ismerték el a baranyai agrárágazat kiválóságainak munkásságát. Ekkor tartották ugyanis a Baranyai Agrár Nap immár negyedik alkalmát, amelynek résztvevői ezúttal Sombereken hallhattak számos értékes gondolatot az ágazat eredményeiről és kihívásairól, jelenéről és jövőjéről.
Mint az eseményen elhangzott, a NAK baranyai igazgatósága 2022-ben hívta életre az azóta is töretlenül és dinamikusan működő Baranyai Agrárkerekasztalt, amely az agráriumot képviselő mérvadó vállalkozások, kamarák, a kormányhivatal, szakmai szövetségek és intézmények partnersége. A Baranyai Agrárkerekasztal megalakulásakor elhatározta, hogy hagyományteremtő szándékkal évente megrendezi a szektort megillető, rangos szakmai találkozót, a Baranyai Agrár Napot. Idén negyedik alkalommal rendezték meg az eseményt: ezúttal a festői környezetben fekvő sombereki Bereki Birtokon.

A jelenlévőket Rittlinger József, a NAK baranyai elnöke köszöntötte, beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kerekasztal számos olyan javaslatot tesz, amelyet a helyi gazdálkodók szeretnének megvalósítani. Ezek között említette a mezőgazdasági duális képzések szükségességét, jelezve, hogy a Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola fájdalmas megszüntetése után Baranyában három ágazati szakközépiskolában is van lehetőség duális képzésre. Szóba hozta a precíziós pályázatokkal és az alhaszonbérletekkel kapcsolatos erőfeszítéseiket is.
A köszöntő után adták át az ágazati szereplőknek szánt elismeréseket, elsőként a Baranyai Agrárkerekasztal Innovációs díját, amelyet a korszerű méhészeti eszközöket előállító, mintegy 30 éve működő, mindszentgodisai Caadex Kft.-nek adtak át. A Nagyvállalati díjat ebben az évben a hosszú évtizedek óta állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó Bóly-Töttösi Zrt.-nek ítélték oda. A Fiatal Gazda elismerést idén a mintegy 400 hektáron búzát, kukoricát, napraforgót és szóját termesztő, növényorvosi diplomával is rendelkező ifjabb Prettl Nándornak adományozták.
A szakmai diskurzusnak is teret adott a Baranyai Agrár Nap
A díjátadók után következő kerekasztal-beszélgetés az agrárium jelene és jövője témája köré szerveződött, és a szektor legmeghatározóbb vármegyei és országos szereplőit vonultatta fel. A program első felében a dél-dunántúli régió gazdasági, oktatási és agrárvezetői cseréltek eszmét. A diskurzusban részt vett Dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Rittlinger József, valamint Wilhelm József, a Baranya vármegyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének elnöke. A piaci és a tudományos oldalt Ádám János, a Bóly Zrt. vezérigazgatója, illetve Decsi István, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja képviselte. A fajsúlyos kérdéseket feszegető nyitóbeszélgetést Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára moderálta.
A rövid kávészünetet követő második pódiumbeszélgetésen a hangsúly a gyakorlati megvalósításra, a pénzügyi háttérre és az innovatív technológiákra helyeződött. A Lehetőségek, fejlesztések, finanszírozás címet viselő kerekasztal-beszélgetés során Márton Balázs, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke a szakmát érintő aktuális növényorvosi kihívásokról ejtett szót. A banki és finanszírozási környezetet Zsarnóci Csaba, az OTP Bank agrárigazgatója vázolta fel, míg a technológiai újítások és fejlesztések irányait Umenhoffer Péter, a MIKRO-VITAL cégvezetője, valamint Rohn Péter, a Caadex Kft. projektigazgatója mutatta be a hallgatóságnak. A déli órákba nyúló, konstruktív szakmai eszmecserét Cseh István, az evosoft Hungary Kft. üzletfejlesztési vezetője moderálta.”





















