A kábítószer-függőséggel kapcsolatos eseteken túl a katonai egységen belüli orvosi ellenőrzések során fertőző betegségeket is kimutattak.
„A Szkela elnevezésű rohamezred több mint ötszáz katonáját hivatalosan kábítószer-függőként azonosították, és kezelésre irányították – közölte az alakulat civil-katonai együttműködési csoportjának vezetője. A belső vizsgálatok során fertőző betegségeket, köztük nyílt tbc-s eseteket is feltártak a mobilizált újoncok között, számolt be a Novini Live.
Andrij Szurajnak, a Szkela ezred civil-katonai együttműködési csoportja vezetője egy interjúban arról beszélt, hogy az érintett katonák korábban valamennyien átestek a katonai-orvosi bizottsági vizsgálaton, és alkalmasnak minősítették őket a frontszolgálatra. Szuraj közlése szerint jelenleg speciális intézményekben kapnak ellátást, ahol helyettesítő terápiában részesülnek.
A tiszt elmondása alapján a probléma nagyságára azután figyeltek fel, hogy a szolgálat teljesítése közben, közvetlenül az állásokban is rendszeresen tapasztaltak súlyos elvonási tüneteket a katonáknál.
Hozzátette, hogy az a korábban nyilvánosságra került adat, amely szerint akár kétezer kábítószer-függő is lehet az ezredben, a belső megfigyeléseken alapult.
A kábítószer-függőséggel kapcsolatos eseteken túl a katonai egységen belüli orvosi ellenőrzések során fertőző betegségeket is kimutattak. A beszámoló szerint tizenhárom katonánál nyílt tuberkulózist (tbc-t) diagnosztizáltak, őket már kórházba szállították. Emellett több olyan katonát is nyilvántartanak, akik hepatitis C-ben szenvednek.
Szuraj hangsúlyozta, hogy a hepatitis C-vel élő katonák egy része a hatályos szabályozás alapján továbbra is szolgálatra kötelezett, ugyanakkor orvosi felügyelet alatt áll.
Az ügy azután került ismét a figyelem középpontjába, hogy az ukrán sajtóban több beszámoló is megjelent a katonák jogainak tömeges megsértéséről. A nyilvánosságra került esetek nyomán szélesebb körű ellenőrzések indultak, amelyek a mobilizációs és egészségügyi alkalmassági rendszer hiányosságaira is ráirányították a figyelmet.
Kapcsolódó:
Ez is érdekelheti:
