szerkeszto 
Munkáspárti megemlékezés a Nemzeti Sírkertben
Kádár Jánosra emlékezett július 4-én a Munkáspárt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az idő kedvezett a Munkáspártnak. Az elmúlt hetek hősége a múlt szombatra enyhült.
A rendezvény némileg szokatlan módon zajlott, mivel a Nemzeti Sírkert ezúttal nem engedélyezte a hangosítást. Szerencsére a szónokok bírták hangerővel, de a szokásos Internacionálé ezúttal elmaradt.
A temető nem engedélyezte a Munkásmozgalmi Panteon meglátogatását sem, hivatkozva annak rendkívül rossz állapotára. A Munkáspárt hivatalosan jelezte, hogy a Panteon is a nemzeti örökség része, nem lehet „mostohagyerekként” kezelni. Bízunk abban, hogy az idei korlátozó intézkedések nem egy új, szigorító politika első jelei, de mérget nem vennénk rá.
A párt tagjai mellett sok új arcot is fel lehetett fedezni. Szép számban voltak fiatalok is jelen. Többen eljöttek azok közül, akik a közelmúltban csatlakoztak a Munkáspárthoz. Volt, aki a menyasszonyát is elhozta.
Katona Tibor munkáspárti aktivista köszöntötte a részvevőket és felidézte azokat az eredményeket, amelyet a magyar nép Kádár János idején a szocializmus útján elért.
Ünnepi beszédet Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke mondott.
A beszédek elhangzása után a Munkáspárt Országos Elnöksége és megyei szervezetei, valamint a jelenlévő vendéget megkoszorúzták Kádár János sírját. A megemlékezés részvevői a hagyományoknak megfelelően koszorút helyeztek el a Munkásmozgalmi Panteonnál is.
***
Az alábbiakban közöljük Thürmer Gyula nagy érdeklődést kiváltó beszédét.
„Barátaim! Kádár János életéről minden évben megemlékezünk.
Kádár János számunkra egy világot jelképez. Szerettük ezt a világot. Mi építettük, mi dolgoztunk érte. Úgy éreztük, lehet, hogy ez a világ nem tökéletes, de értünk van.
Ebben a világban az ember számított és nem a pénz.
A munkának volt becsülete és nem a vagyonnak.
A tanárnak szava volt és tekintélye. A társadalom vele volt és nem ellene.
A közösség erejében hittünk és nem az egyén uralmában.
Petőfit, Adyt, József Attilát idéztük és nem amerikai popsztárokat.
A gyárak nem azért termeltek, hogy profit legyen, hanem hogy az embereknek legyen ruhájuk, bútoruk, lakásuk, ennivalójuk.
Békében éltünk, magyar katonát nem vittek se Afganisztánba, se Koszovóba, se máshova.
Harminchat éve ezt a világot szétrombolták. Minden erővel igyekeznek elvenni tőlünk, kiverni a fejünkből, hogy valaha egy más világ volt itt.
De elvenni nem lehet tőlünk. A szívünkben, az agyunkban ma is él. Ha lehet nyíltan, ha nem lehet, akkor suttogva, de elmondjuk a fiataloknak.
Minden évben itt vagyunk. Emlékezünk és emlékeztetünk. Akkoriban szidtuk a szocializmus hibáit. Jót nevettünk, amikor Hofi Géza nevetségessé tette az akkori kiskirályokat, úrhatnám polgárokat, az uborkafára felkapaszkodott hülyéket.
Volt hiba, volt mulasztás, tévedés. De ma már tudjuk: a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus.
Kádár Jánosban a 20. század legnagyobb magyar államférfiját tiszteljük. Nem nevezte magát államférfinak, még politikusnak sem. Pártmunkás vagyok, mondta, a nép ügyét igyekszem szolgálni, amennyire tudom.
1956 – ez volt Kádár János csillagórája. Ha nem dönt, ha úszik az októberi árral, ha rosszul cselekszik, nem jöttek volna nyugodt évtizedek, nem lett volna a hetvenes évek jóléte.
Kádár tudta, hogy 1956 két kérdést is eldönt. Mi lesz, szocializmus vagy kapitalizmus? Független ország lesz Magyarország vagy besorolunk a modern gyarmatok közé?
Az ellenzéki körök és nyugati felbujtóik a kapitalizmus felé lökdöstek bennünket. Legyen többpártrendszer, legyen piacgazdaság, jöjjön a nyugati pénz! Akkor is voltak olyanok, mint ma a Tisza-hívők, akik bedőltek a nyugati ígéreteknek. Elhitték, hogy az angolok, a franciák, akik ránk kényszerítették Trianont, most a mi javunkat akarják. Elhitték, hogy a tőkés milliomos, a földesúr jó ember, pedig 12-15 éve még a mi vérünket szívták.
1956-ban a tőkés restauráció irreális vágy volt. Aki ezt választotta, ma lehet ünnepelt mártír, de pusztulásba vitték volna az országot. Amerika, a nyugat felpaprikázta, biztatta őket, de magukra hagyták őket.
Kádár értette, hogy a magyar munkásosztály egyedül nem képes megvédeni a munkásparaszt hatalmat. Tudta, hogy rossz vért szül, ha idegenektől kér segítséget. De vállalta, hogy bírálni, utálni, átkozni fogják ezért, de megtette.
A kádári szocializmus nem szovjet szuronyokon ült. Mi sohasem lettünk szovjet gyarmat. A Szovjetunió nem írta elő, hogy milyenek legyenek a törvények, ahogyan ma az EU teszi. Nem írta elő, hogy mit termeljünk, és mit nem, ahogyan ma az EU teszi. Nem szervezkedett a magyar kormány leváltására sem, ahogyan ezt az EU liberális erői leplezetlenül tették.
Kádár nemzeti egységet teremtett. A többség jól járt a szocializmussal. Kádár nem szűk elitet, még csak nem is középosztályt akart teremteni. A dolgozók, a magyar nép életét akarta magasabb szintre emelni.
Kádár vallotta, hogy a szocializmus nem lehet a szegények társadalma. A szocializmus nem azt jelenti, hogy lemondunk a világ örömeiről és spártai módon készülünk a világforradalomra.
A szocializmus adjon jobb életet, de ne csak keveseknek, mint a kapitalizmusban, hanem mindenkinek! A mértéktelen gazdagodás útjait keresztülvágta. Az állami vagyont nem lehetett büntetlenül megdézsmálni. Nem véletlen, hogy éppen azok lettek a rendszerváltás hirdetői, akiknek kevés volt, amit a szocializmus adott.
A jólét nemcsak a fizetés kérdése. A magyar munkás kevesebbet keresett, mint a nyugati. De nem fizettünk a vízért, a villany- és gázszámla, a lakbér olcsó volt. Ingyen kaptad az egészségügyi ellátást, az oktatást. Mindezért nyugaton fizetni kellett, és ma nálunk is fizetni kell.
Kádár idején a magyar falu virágzott. A magyar paraszt sokat dolgozott, de gazdagodott. Megértette, hogy ha összekapcsoljuk a kis magántulajdont a nagy közösségi tulajdonnal, mindenki jól jár.
A magyar mezőgazdaság stratégiai ágazattá vált. Akkoriban másként gondolkodtak. Nem mehetünk a minigazdaságok útján. Korszerű termeléshez gépek, nagy területek kellenek, egyszóval nagyüzemi gazdálkodás kell. De engedjük a parasztembert, hogy a saját munkájával, a saját gazdaságában, de a nagyüzem segítségével többet termeljen.
A magyar mezőgazdaság új piacokat kapott. Ellátta a magyar embereket tejjel, hússal, gyümölccsel, mindennel. Nem kellett külföldi cégek inváziója ellen harcolni. Mi vittünk a termékeinket a szocialista országok piacaira.
Csongrádon, a Damjanich utcában, ahol gyerekkorom nagy részét töltöttem, egyre-másra épültek a házak. Előbb vályogból, aztán téglából. Nagynénémnél eleinte a nyári konyhában mosakodtunk, aztán hozzáépítették a fürdőszobát. A döngölt padlóra parketta került. A néprádió mellett megjelent a televízió. Unokatestvérem kijárhatta a gimnáziumot és egyetemre is mehetett.
A nemzeti ipar új és biztos piacokat kapott. Partnereink nem nyerészkedni akartak. A cél nem egymás legyőzése, hanem egymás segítése, a közös boldogulás volt.
Nem volt kérdés, hogy hol adjuk el az Ikarusokat, hova vigyük a Globus termékeit, a Május 1 Ruhagyár női ruháit, a magyar gyógyszereket. Vittük a Szovjetunióba, az NDK-ba, a többi szocialista országba.
Az sem volt kérdés, hogy honnan veszünk olajat, gázt, nyersanyagokat. A Barátság vezeték akkor épült, és akkor született meg Paks1 is. A magyar nemzeti ipar bekapcsolódott a szocialista országok együttműködésébe.
Barátaim!
Bennünk él Kádár János, az ember emléke is. A szokásai, az arcvonásai, a gesztusai. Ritkán fordul elő, hogy az emberek, a nép megszeressen egy politikust. Kádárt tisztelték és szerették az emberek.
Kádár nem szerepelni ment az emberek közé, hanem beszélni velük. A 2-es villamosra nem azért ült fel, hogy népszerűbb legyen. Kíváncsi volt az emberekre.
Bízott az emberekben és az emberek bíztak benne.
Manapság ilyen politikus nincs se közel, se távol. Nem akart milliomos lenni, nem voltak drága szokásai. Nem volt külföldi bankszámlája. Nem hagyott vagyont maga után. Ha nevetett, vele nevettünk. Ha beszélt, úgy éreztük, hogy a nevünkben beszél.
Barátaim!
Izgalmas időket élünk. Sötét a világ. Válság van, háború van. Nem látszik a fény, a világosság. Merre menjünk? Egyáltalán mi lesz velünk, mi lesz a világgal?
Időszerű-e nekünk Kádár Jánosról, a múlt szocializmusáról beszélni? Hiszen Kádár 37 éve nincs közöttünk, és lassan négy évtizede kapitalizmusban élünk. Időszerű-e, kell-e? Értik-e az emberek egy agyonmanipulált, hazugságokra épülő világban?
Egyáltalán reális-e szocialista perspektíváról beszélni nálunk, ahol 3,4 millióan a Tiszára szavaztak? Van-e értelme nekünk egy új társadalom képét felvázolni, vagy a 20. századdal együtt eltűnt a szocializmus is?
Ne nézzetek túlzott optimistának, vagy egyenesen bolondnak, de azt mondom: most kezd eljönni a mi időnk! A sötétségben kell lámpát gyújtani és utat mutatni.
Most kell beszélnünk a múlt szocializmusáról és a mostani szocializmusról! Most kell alternatívát, megoldási lehetőségeket felvázolni.
A tőkés világ ugyanis totális válságban van. Ha nem változik semmi, az emberiség előbb-utóbb energia nélkül, víz nélkül, ennivaló nélkül marad, és azért, ami még van, élet-halál küzdelem fog folyni, sőt már folyik is.
A világháborúhoz minden nap közelebb kerülünk. Most még egyre távolabb tolják az átléphetetlennek gondolt vörös vonalat, de egy ponton túl senki sem lesz képes megakadályozni a világégést.
A tőkések nem tudják a megoldást. Nem azért nem tudják, mert buták. Azért nem tudják, mert nincs megoldás. A kapitalizmus bajait nem lehet kapitalizmussal gyógyítani.
A tőkések azt is tudják, hogy az emberek rájönnek erre, kimennek az utcára és jönnek a forradalmak. De nem a tőkések által pénzelt színes forradalmak, hanem igazi forradalom vörös zászlóval és vörös csillaggal.
A tőkések ma egy dologhoz értenek: manipulálni, hülyíteni a népet, elhitetni, hogy a kapitalizmus mindent megold. Nincs szükség forradalomra, szocializmusra.
A világ választás előtt áll. A világ választani fog. Lehet, hogy nem ma, nem holnap, de választani fog.
Barátaim!
Ez alól mi sem vagyunk kivétel. 2010-ben a tőke hatalomra juttatta a Fideszt, mert a liberálisok válságba sodorták az országot. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy nép azt mondja: elég volt, takarodjatok, vigyétek a kapitalizmusotokat is!
Megbukhatott volna a tőkés rendszer. A Fidesz volt a „csodafegyver”. A nyugat akkor is utálta Orbán Viktort, de ő volt az egyetlen, aki a tőke uralmát stabilizálni tudta.
De azóta eltelt 16 év. Az orbáni kapitalizmus tartalékai kimerültek. Igen, adott a népnek! Adhatott volna többet is, de az már nem kapitalizmus lett volna, az már majdnem szocializmus.
Kiléphetett volna az EU-ból, csatlakozhatott volna az új világrendet akaró országokhoz, de az is túlmutatott volna a tőkés rendszeren.
Orbán nem tudott és nem is akart kilépni a kapitalizmusból. Nem akart továbbmenni, de a nyugat tartott az összeomlástól. Ezt nem engedhette meg akkor, amikor Oroszország ellen háborúra készülnek. Orbánnak mennie kellett.
A nyugat most Magyar Pétertől várja, hogy stabilizálja a tőke uralmát. Erősítse meg a kapitalizmust! Adja vissza, amit a Fidesz elvett a multiktól! Engedje be őket ismét oda, ahonnan Orbán kiszorította őket.
A nyugat példátlan módon beavatkozott a magyar ügyekbe. Legutóbb Hitler tett ilyet, amikor lemondásra kényszerítette Horthy Miklóst és Szálasi Ferencet rakta az ország élére.
A nyugat mossa kezeit. A Tisza bármit megtehet! Felrúghatja a törvényeket, újakat írhat, kiirthatja ellenfeleit. Mindez nem számít.
A lényeg az, hogy Magyarország az EU és a NATO hűséges tagjaként azt tegye, amit a nagyok parancsolnak.
De még fontosabb, hogy a magyar emberek ne lázadjanak fel, eszükbe se jusson, hogy a világot meg lehet változtatni. Adjunk be nekik újabb és újabb adag kábítószert!
Barátaim!
A mi dolgunk igazi „mission impossible”, a lehetetlen küldetés. Fel kell ráznunk az embereket. Fel kell világosítani a dolgozó embereket, segítenünk kell az ébredésüket.
Az áprilisi választások új helyzetet teremtettek. A magyar tőkésosztály legagresszívebb része a nyugat leplezetlen támogatása mellett nyílt diktatúrát teremt. Feladják nemzeti függetlenségünket, a megtörik magyarságunkat. Ha így haladunk, tényleg csak egy kihalófélben lévő etnikai kisebbség leszünk az Európai Unió egyik keleti tartományában.
Legyünk nemzeti függetlenségünk védői! Legyünk a külföldi uralom elleni harc első soraiban!
Leplezzük le a liberális álruhába öltözött fasizmust! Álljunk ki a békéért!
Gyakran mondjuk, kevesen vagyunk. A forradalmakat mindig a kevesek viszik győzelemre. A sokaság csak követi és ha jó neki, támogatja.
1956-ban apáink a kevesek között voltak. Ők védték a munkások és parasztok hatalmát az ellenséggel és a megtévesztett tömegekkel szemben.
1989-ben mi voltunk a kevesek. Az árral szemben úsztunk, a NATO-tagság, a NATO-háborúk ellen küzdöttünk, felléptünk a kórházak eladása ellen.
A szocializmus nem csak álom, reális cél is. Ki lehet vívni, meg lehet teremteni, de csak hittel és kemény munkával.
Ez a mi dolgunk, ez a mi felelősségünk. A történelem erre választott ki bennünket.
Előre hát, ne csüggedjünk! Éljen Kádár János emléke! Éljen a szocializmus! Éljen a magyar nép!
About the Author
