Magyarországnak átfogó Duna-stratégiára van szüksége

Mielőtt rátérnénk az esetleges megoldásokra, érdemes talán kitérni arra, hogy mennyire volt mindezen helyzet, azaz Magyarország nukleáris energia előrelátható, kiszámítható? Vélhetően mind az előző, mind a jelenlegi kormánynak lehetséges mindebben?

– Mérnökként mindenekelőtt fontos pontosítást tennék. A paksi atomerőmű nukleáris biztonság egyetlen pillanatban sem került veszélybe. A létesítmény biztonsági rendszerei megfelelően működnek, a blokkok teljesítményének csökkentése, illetve egyes blokkok leállítása éppen azt mutatja, hogy a biztonsági előírások működnek. Ami veszélybe került, a Magyarország villamosenergia-ellátásának biztonsága, hiszen kiesett, illetve jelentősen csökkenti annak az erőműnek a termelést, amely normális körülmények között a hazai villamosenergia- csaknem felét biztosítja. Lényeges azt is mondta, hogy nem a Duna hűtővizének mennyisége fogyott el. A rendkívül alacsony vízállás is elérhető állt volna a blokkok hűtéséhez szükséges vízmennyiség, a kritikus pontot mellett adott vízkivételi rendszer műszakiságai jelentették. Ez azért lényeges, mert ebből az is következik, hogy nem megoldhatatlan természeti problémával, hanem megfelelő műszaki beavatkozásokkal kezelhető helyzettel állunk szemben. A rendkívüli dunai helyzet természetesen szélsőséges, de maga a probléma nem volt ismeretlen. Régóta tudjuk, hogy a klímaváltozás hatására gyakoribbá válhatnak az extrém hidrológiai helyzetek: az alacsony vízállás, az alacsony vízhozam és a magas vízhőmérséklet. Ezért szakmai szempontból már évekkel korábban indokolt lett volna megvizsgálni, hogyan lehet a Duna paksi szakaszán hosszú távon garantálni a megfelelő vízszintet. Egy ország energiapolitikáját nem a következő választásra, hanem a következő 50-100 évre kell tervezni. Ezért kulcsfontosságú megállapítás, hogy a paksi atomerőmű tovább üzemelő és a Paks II. majdani blokkjait a környezeti változásokhoz alkalmazkodva együtt kezeljék. Vannak ugyanis olyan műszaki megoldások, amelyekkel az összes blokk biztonságosan hűthető extrém környezeti körülmények fennállása esetén is. Az előző kormány felismerte Paks stratégiai jelentőségét, döntött a jelenlegi blokkok üzemidő-hosszabbításáról és Paks II. megépítéséről is. De ma már azt is kell mondani, hogy a Duna hosszú távú vízgazdálkodási és vízszintszabályozási kérdésében korábban kellett volna stratégiai döntéseket hozni. A jelenlegi kormány felelőssége pedig már az, hogy a mostani rendkívüli helyzetből milyen következtetést von le, és milyen hosszú távú megoldást választ. A fizika törvényei nem ismernek pártpolitikát. ezért a mostani helyzetet nem politikai fegyverként, hanem figyelmeztetésként kellene értelmezni. Nem politikai lövészárkokra, hanem hosszú távú nemzeti energia- és vízstratégiára van szükség. Ha valamiben konszenzusnak kellene lennie Magyarországon, akkor az, hogy az ország villamosenergia-ellátását, a paksi atomerőmű további üzemidő-hosszabbítását, valamint a Paks II. atomerőmű megépítését és működését évtizedekre előre garantálni kell. Az energiabiztonság ugyanis nem kormányzati ciklusok, hanem generációk ügye.

Ha már az elmaradt cselekedeteknél tartunk, Paks II. megépítése is sok kérdést vet fel. Egyrészt miért húzódott és tolódott el csak a beruházás? Másrészt most azok is rájönnek a szükségességére, akik eddig teljesen ellenezték. Kijelenthető tehát, hogy ebben az esetben mindkét oldalon hibázott?

– Paks II. esetében szerintem először érdemes szétválasztani a tényeket és a politikai értelmezéseket. A projekt jelentős késedelmet szenvedett az eredeti tervekhez képest, de ennek okait nem lehet egyetlen kormányra, szereplőre vagy döntésre visszavezetni. Egy atomerőmű megépítése Európában ma az egyik legösszetettebb ipari, engedélyezési és finanszírozási feladat, Paks II. esetén pedig ezért rendkívül hosszadalmas európai uniós vizsgálatok, hazai engedélyezési folyamatok, műszaki előírások változásai, majd az elmúlt geopolitikai eseményei és szankciós környezete is társult, aminek következtében az Ausztria folyamatosan támadja a projektet. Azt hiszem. ma már ki lehet mondani, hogy Magyarország szempontjából minden elvesztegetett napnak, hónapnak és évnek ára Ha Paks II. ma már termelne, a magyar villamosenergia-rendszer egészen más helyzetben lenne. A két blokk évente körülbelül 18 TWh villamos energiát lenne képes megtermelni, akkor az ország jelenleg jelentős importra szorul. Ezért Paks II. késedelme nem egyszerűen egy beruházás csúszása: minden egyes elvesztegetett év további importfüggőséget, ellátásbiztonsági kockázatot és jelentős nemzetgazdasági költséget jelent. A mostani rendkívüli energetikai helyzetben 3000-4000 megawat importkapacitásra is volt, akkor a villamos energia tőzsdei ára elérte az 500–700 euró/MWh-s tartományt is, a nyáron pedig egyes időszakokban már az 1000 euró/MWh-t közelítette meg. ehhez Paks II. eredeti beruházási paraméterei alapján teljes életciklusra vetített termelési egységköltsége mintegy 55 euró/MWh volt. Az energiabiztonságnak ára van, de az energiafüggőségnek sokszor sokkal lényegesen nagyobb ára van. Azt azonban nem mondanám, hogy most „győztek” azok, akik Paks II. mellett álltak, és „veszítettek” azok, akik ellenezték. Egy ilyen stratégiai kérdésben szerintem nem ez a helyes megközelítés. Ha a mostani helyzet hatására a korábbi ellenzők is felismerik, hogy Magyarországnak szüksége van stabil nukleáris kapacitásra, akkor nem számon kéri, hogy rajtuk legyen a korábbi nemzeti álláspontjuk, hanem üdvözölni, hogy közelebb kerülünk egy konszenzushoz. Az energiabiztonság túl fontos ahhoz, hogy politikai győzelmi trófea legyen. Ma ezért szerintem már nem az a legfontosabb kérdés, hogy tíz évvel ezelőtt ki mit mondott Paks II.-ről. Sokkal fontosabb, hogy mit teszünk most. Az 5. blokk első betonöntésével Paks II. Már építés álló atomerőmű, a legfontosabb feladat tehát az, hogy a nukleáris biztonsági követelmények maradéktalan betartása mellett minden lehetséges eszközzel gyorsítsuk fel a beruházást.

Kitérve a megoldásokra és Magyarország energiabiztonságának helyreállítására, jelenleg a Duna fenékküszöbének az építése zajlik az atomerőmű környékén. Milyen eredményekkel járhat az a bizonyos ideiglenes megoldás? Hogyan lehetne Paks helyzetét rendezni hosszú távon? Érdemes lenne a környező országokkal komolyabb, közös stratégiát kidolgozni, vagy továbbra is mindenki egyedül menti, ami menthető?

– A most épülő fenékküszöböt szükséges és szakmailag indokolt válságkezelési beavatkozásnak tartom. A célja, hogy a paksi atomerőmű vízkivételi művének térségében megemelje a vízszintet, és ezzel a megfelelő feltételekkel teremtsen a hűtővíz biztonságos kivételéhez. Ez azért is fontos, mert – ahogy korábban említettem – a Dunában elérhető vízmennyiség elégtelen a blokkok hűtéséhez, hanem rendkívül alacsony vízállás miatt a jelenlegi vízkivételi rendszer korlátai váltak meghatározó műszakivá. A fenékküszöb ezen a problémán segített segíteni, ezért rövid távon lehetőséget teremthet arra, hogy az atomerőmű ismét nagyobb teljesítménnyel járuljon Magyarország villamosenergia-ellátásához. Igen fontos különbséget tenni a válságkezelés és a hosszú távú stratégiai megoldás között. Egy rendkívüli hidrológiai helyzet következményeit kezeljük, de nem lenne helyes abból kiindulni, hogy a következő hasonló helyzetig nincs további teendőnk. A klímaváltozás miatt az extrém alacsony vízállások és vízhozamok a jövőben gyakrabban jelentkezhetnek. Ezért Magyarországnak több átfogó Duna-stratégiára van szüksége, hogy keretében minden műszakilag reális lehetőségeket meg kell vizsgálni, beleértve a tartós vízszintszabályozást és akár egy vagy vízlépcső megépítésének lehetőségét is. A kérdés ráadásul túlmutat Paks ügyén. A vízvisszatartás, a hajózás, a mezőgazdaság, az ivóvízbázisok védelme, az ökológiai szempontok, az árvíz- és aszálykockázatok kezelése mind ugyanannak a stratégiai problémának a részei. Egy XXI. században a víz stratégiai erőforrássá válhat, mint az energia. Természetesen regionális együttműködésre is szükség van, hiszen a Duna nem ismeri az országhatárokat.

A jelenlegi magyar kormány egyre inkább az alternatív megoldásokat és az alternatív zöldenergiát helyezi előtérbe. A gazdasági miniszter főként a szél-, esetleg a napenergiában látja a kiutat. De vajon ki lehet-e váltani pusztán nap- és szélerőművekkel a nukleáris kapacitást?

– Szerintem ezt a kérdést nem érdemes feltenni, hogy atomenergia vagy megújuló energia. Magyarországnak szüksége van nap- és szélerőművekre, energiatárolókra, hálózatfejlesztésre és szabályozható erőművi kapacitásokra is, de ezek nem teszik szükségessé az atomenergiát. Egy ország villamosenergia-rendszerét ugyanis nem az alapján kell megtervezni, hogy az ideális időjárási körülmények között mennyi áramot tud termelni, hanem arra a helyzetre is fel kell készíteni, amikor nem süt a nap és nem megfelelően a szél. Magyarország ebből a szempontból már rendkívül érdekes helyzetben van. Több mint 8700 MW napelemes kapacitás épült ki, ami önmagában többszöröse a paksi atomerőmű mintegy 2000 MW-os teljesítményének. Ebből azonban nem következik, hogy a naperőművek képesek lennének kiváltani Paksot. Egy nyári napsütéses déli órában valóban hatalmas mennyiségű villamos energiát tudnak termelni, napnyugta után viszont egy teljesítményük nullára csökken, akkor az ország villamosenergia-igénye továbbra is több ezer megawatt. Ugyanez igaz a szélerőművekre is. Lehet Magyarországon további több ezer megawatt szélerőművi kapacitást létesíteni, és ennek helye az energiamixben, de 4000 MW szélerőművi névleges kapacitás nem jelent 4000 MW folyamatosan rendelkezésre álló teljesítményt. Ha megfelelően fúj a szél, ezek az erőművek nagyon sok villamos energiát termelhetnek, szélcsendes időben viszont a termelésük töredékére eshet. A villamosenergia-rendszernek ezzel szemben az év 8760 órájának minden pillanatában működnie kell. Ezért az energiapolitikában nagyon veszélyes a beépített megawattokat összehasonlítani. Nem az a döntő kérdés, hogy papíron hány megawatt erőművünk van, hanem az, hogy egy hideg, sötét és szélcsendes téli estén ebből mennyi megawatt áll ténylegesen az ország rendelkezésére. A villamosenergia-ben ugyanis nem az éves vagy napi rendszeres átlagok állnak fenn a villanyt: minden egyes pillanatban annyi villamos energiát kell termelni, amennyit a fogyasztók igényelnek.

Végül talán érdemes kitérni az atomenergia jövőjére is. Egyre többet hallunk az új generációs, univerzális atomjégtörőkről. Mit érdemes ezekről tudni? És visszatérve Magyarországra, elképzelhető, hogy nemcsak Paks II., hanem akár Paks III. ishat a jövőben?

– Az atomenergia jövőjéről ma már egészen más környezetben beszélünk, mint akár tíz évvel ezelőtt. Világszerte egyre több ország ismeri fel, hogy a klímavédelmi célok, az elektromosfikáció, a nagyobb villamosenergia-igény és az energiabiztonság egyszerre nehezen képzelhető el atomenergia nélkül. Ennek megfelelően nemcsak új nagy atomerőművi blokkok épülnek, hanem intenzív fejlesztések zajlanak a kis moduláris reaktorok, a negyedik generációs technológiák, a zárt üzemanyagciklus és a speciális nukleáris alkalmazások területén is. Ennek egyik különösen látványos példája az orosz atomjégtörő-flotta. Az új típusú univerzális atomjégtörők 2-2 kompakt RITM–200 reaktorral működnek. Ezek az óriási atomjégtörők úgy több hosszú időn keresztül, üzemanyag-utántöltés nélkül dolgoznak az Északi-sarkvidék rendkívül mostoha körülményei között, hogy közben hatalmas teljesítményt biztosítanak a méter vastag jég feltöréséhez. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy Oroszországban már több éve üzembiztosan működik a világ első úszó atomerőműve, energiatermelését két kis teljesítményű reaktoregység biztosítja. Mindeközben már épül az első szárazföldi orosz SMR-erőmű is, ezt a technológiát pedig a Roszatom már exportra is kínálja. Ez jól mutatja, hogy a nukleáris ipar fejlődése korántsem állt meg a hagyományos nagy atomerőműveknél. Ezeknek a fejlesztéseknek Magyarország számára is van üzenetük. A jövő nukleáris energetikája várhatóan nem kizárólag 1000–1600 MW-os blokkokból fog állni. Egyre nagyobb szerephez juthatnak a kis moduláris reaktorok, az SMR-ek, kisebb villamosenergia-rendszerekhez, ipari létesítményekhez, hőtermeléshez vagy akár hidrogén-előállításhoz is alkalmazhatók lehetnek. A következő évtizedekben az atomenergia nem tűnik el, hanem technológiailag sokszínűbbé válik. Ami pedig az úgymond Paks III.-at illeti: ma természetesen nincs ilyen konkrét magyar beruházás. Stratégiai értelemben azonban egyáltalán nem szabad kizárni, hogy Magyarországon a jövőben további nukleáris kapacitások épültek – akár egy vagy több új telephelyen, SMR-technológia alkalmazásával. Közben Magyarországenergia-igénye várhatóan villamos növekedési fog. Az ipar elektrifikációja, az elektromobilitás, a hőszivattyúk, az adatközpontok, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája és később akár a hidrogéngazdaság is hatalmas új villamosenergia-igényt teremthet. Ezért könnyen elképzelhető, hogy középtávon Paks I. és Paks II. mellett továbbá stabil, időjárás-független termelőkapacitásra is szüksége lesz Magyarországnak. Hogy ez hol fog megvalósulni, és milyen technológiával, az a jövő nagy kérdése. A sorrend azonban világos: biztonságosan üzemeltetni és végrehajtani a paksi atomerőmű további üzemidő-hosszabbítását, minél gyorsabban megépíteni Paks II.-t, és közben elkezdeni gondolkodni további nukleáris kapacitások magyarországi létesítéséről. Egy felelős állam ugyanis nem akkor kezd el új erőművet tervezni, amikor már hiányzik a villamos energia.Az atomenergetikában nem négyéves választási ciklusokban, hanem generációkban kell gondolkodni. Amit ma megtervezünk és megépítünk, az még az unokáink energiabiztonságát is szolgálhatja.