Hova jutottunk az oktatás terén az elmúlt bő három évtizedben?

Megváltozott az iskolák fenntartása. Először is néhány iskolát úgymond „visszakaptak” az egyházak. Az állami iskolákat helyi önkormányzatok tulajdonába adták, rengeteg alapítványi iskola jött létre, a szakközépiskolákat megkapták az ágazatot felügyelő minisztériumok. Ma már többen szervezik az oktatást, mint ahányan benne dolgoznak, rengeteg pénz van az oktatásban, de nem az iskoláknál.

A legnagyobb kárt Bokros Lajos okozta az országnak, amikor az oktatást és az egészségügyet kivette a védett ágazatok közül, és betette a versenyágazatok közé. Azóta az igazgatók nem az intézményük működésének egyre jobbá tételén fáradoznak, hanem azon, hogy egyáltalán megmaradjanak.

Az oktatásban mindegyik kormány kárt tett, és egyik sem hozott helyre semmit az elődök károkozásából, de a döntő csapást a Magyar Bálint féle kompetencia alapú tanítás és a kétszintű érettségi rendszer mérte az oktatásra. Bárki bármit mond, az oktatás abban a pillanatban meghal, amint nem azt kérjük számon, amit tanítunk. Az ő elve volt, hogy nem kellenek konkrét ismeretek, úgyse használja ezeket az ember az életben.

Jelenleg buta, beteg, engedelmes emberek országát építjük. (Hogy buta és beteg, az liberális eredmény, hogy engedelmes, az pedig fideszes…) A technika olyan fejlett, hogy csak kevesek alkotó gondolataira van szükség. A legmodernebb eszközök gyártásához az ötletek valahol megszületnek, az a cél, hogy a gyártási protokollt pontosan kövessük. Bármilyen munkakörben helyezkedik el a fiatal, kap egy viselkedési protokollt, amit be kell tartania. Gyakorlatilag úgy viselkedik, mint egy agyatlan gép. És valóságos a kérdés: minek ehhez neki irodalmat, fizikát, bármit is tanulnia?

Mit kell tenni? A biztonságot, a nyugodt munka lehetőségét kell az iskoláknak és az egyetemeknek visszaadni. A jövő kihívásaira MAJD ŐK megtalálják a választ.

Botta Melinda, a KB tagja, pedagógus